Hirdetés

A Pannon Filharmonikusok november végére egy olyan premiert ajánl a pécsi közönségnek, amelyre a világ bármely pontján azonnal elkapkodják a jegyeket. Az opera fellegvárává válik a Kodály Központ! Sokszor használják a programajánlók a világhírű jelzőt, ez esetben azonban valóban különböző kontinensek színpadainak legnagyobb csillagai jönnek el Pécsre. Ráadásul az igen ritkán látható, különleges Lucrezia Borgia című Donizetti-darab szcenírozott előadása kerül műsorra, amely a „szép éneklés”, a bel canto opera egyik sarokpontja. Budapesten a Müpában november 18-án és 20-án lép fel a pécsi zenekar az operával, Pécsett november 23-án 19 órakor kezdődik az előadás. Mutatjuk a szereposztást!

A cselekmény a 16. század elején játszódik, szövevényes, izgalmas történetmesélés mentén halad a végkifejlet felé, a félig szcenírozott előadás prológusból és két felvonásból áll, most két szünettel fogadhatjuk be a váratlan fordulatokban gazdag művet. A bel canto egyik legnagyobb mestereként számon tartott szerző Lucrezia Borgiát a középpontba állító zenés drámájának ihletője a drámaíró Victor Hugo volt. Donizetti vígoperáihoz képest jóval ritkábban kerül színpadra ez a darab, nyilván még inkább emelve az előadás értékét. A „szép éneklés” itt nem öncélú, tovább árnyalja a titkokkal, intrikákkal átszőtt cselekményt.

A bravúros áriák, a tökéletes hangok és lélegzetelállító dallamok a fordulatos történetet teszik még élményszerűbbé, megindítóvá.

A címszereplő spanyol szoprán, Yolanda Auyanet az olasz repertoár egyik legnagyobb előadója és ismerője, aki azonban nem csak Bellinit, Rossinit vagy Donizettit énekel tökéletesen, de ismeri Mozart, Verdit, Puccini munkásságát is. Az európai operaházak kedvelt csillaga a Kanári-szigeteken született, pályáján versenydíjak sorával indult, az ezredvég óta a világot járó énekes a legnagyobb művészekkel dolgozik együtt. Repertoárjának középpontjában az olasz operairodalom, azon belül is főként a bel canto nagy női főszerepei állnak. Normát többek közt Madridban és a drezdai Semperoper színpadán, Anna Bolenát Pármában, a Lucrezia Borgia címszerepét pedig Bolognában énekelte.

Biztosan van, aki nem találkozott még esetleg a nevével, de a világ különböző színpadainak közönsége és a szakma tükrözi vissza, mennyire nem csak egy fordulat az a jelző, hogy „nem kell bemutatni”: a Ferrara hercegét megformáló Bretz Gábor basszus világszerte elismert művész, akinek összetéveszthetetlen hangja, átélt előadásmódja mindig lenyűgöző.

Bretz Los Angelesben és a budapesti Zeneakadémián tanult. 2005-ben megnyerte az athéni Maria Callas Énekverseny nagydíját.

Főbb szerepei Mefisztó, Figaro, Kékszakállú. Fellépett a berlini Komische Operben, a milánói Scalában, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Covent Gardenben és Sydneyben. Pályafutása során találkozott már bel canto operával, a stílus ismert számára.

Az olasz mezzoszoprán Cecilia Molinari elsősorban Rossini-szerepekben mutatkozott be az operavilág megannyi fontos színterén, a berlini Deutsche Operben csakúgy, mint a Római Operában, a moszkvai Bolsojban és nem utolsósorban a milánói Scalában. Ugyanakkor Donizetti-operák előadásaiban is Európa-szerte fellép, jelen karakterét, azaz Maffio Orsini nadrágszerepét például Triesztben is megformálta már. A szakma és a közönség egyaránt kedveli a fiatal művésznőt igen kimunkált hangja és elegáns interpretációi miatt.

Az elsősorban bel canto szerepeiről ismert, ez alkalommal Gennarót alakító Ștefan Pop tenor vérbeli bel canto specialista.

Huszonhárom esztendős korában a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia énekverseny első díjának és közönségdíjának nyerteseként vált világszerte keresetté, ám nemzetközi debütálására már 2009-ben sor került, amikor a Traviata Alfredóját énekelte Rómában, Franco Zeffirelli rendezésében. Olyan operai fellegvárakban ismerkedhetett meg a közönség a román tenor művészetével, mint a Bécsi Állami Operaház, a párizsi Opéra Bastille vagy a londoni Covent Garden.

Olyan nagyszerű művészeket láthat a közönség további szerepekben, mint Újvári Gergely, Endrész Ferenc, Szélpál Szilveszter, Papp Balázs, David Astorga, Haja Zsolt, Bakonyi Marcell, Kőszegi Judit, avagy Miksa Bálint. Közreműködik a Honvéd Férfikar, karigazgató Riederauer Richárd.

A Pannon Filharmonikusok zenekar és az előadás karmestere Andrij Jurkevics , aki szintén bel canto specialista, a Müpa visszatérő vendége.

A rendező az az Anger Ferenc, aki a Szegedi Nemzeti Színházban, a Müpában, Pécsett és Győrben, de Pisában és Torre del Lagóban is dolgozott már, az Operaházban 2013-ban debütált, és ettől kezdve öt éven át ő volt az intézmény művészeti igazgatója is. A látványt Zöldy Z. Gergely Junior Prima díjas díszlet- és jelmeztervezőnek köszönhetjük.
A jelmeztervező Szelei Mónika, a zenei asszisztens Alessandro Amoretti.

A Müpában, és a pécsi Kodály Központban is bemutatásra kerülő Lucrezia Borgia előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. koprodukciója. Az előadás korlátozás nélkül látogatható, jegyek személyesen és online is kaphatóak, további információkért látogasson el a pfz.hu weboldalra!

(x)

Hirdetés