Hirdetés

Immár 18. alkalommal rendezik meg a pécsi táncünnepet, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg a Pécsi Nemzeti Színházban és a Színház téren.

Szeptember 12-én, csütörtökön, 19 órakor a GG Tánc Eger és a Feledi Project indítják a táncfesztivált a Pécsi Nemzeti Kamaraszínházában egy-egy nagy klasszikus történet kortárs táncszínházi adaptációjával – ismertette a Pécsi Balett sajtóközleményben.

Az est első részében az Ahogy tetszik újratöltve, a második részben a Car(wo)men című egyfelvonásos koreográfiákat mutatják be a meghívott társulatok.

Szeptember 13-án, pénteken, az M Studio érkezik Sepsiszentgyörgyről. Ők néhány éve a LIFT című produkciójukkal mutatkoztak be Pécsett óriási sikerrel.

Fren_Ák koncepciójával és koreográfiájában érkezik a [email protected] című előadásuk, mely rendkívül sajátos értelmezésben közelíti meg a klasszikus shakespeare-i tragédiát. Az előadás este 20 órakor kezdődik, ugyancsak a Kamaraszínházban – írta a Pécsi Balett.

Szeptember 14-én, szombaton, 19 órától hagyományosan a Pécsi Balett tartja nagyszínpadi bemutatóját. A három testőr – avagy a királyné nyakéke című vadonatúj táncjátékuk ismét egy izgalmas, szenvedélyes és szórakoztató produkciót ígér, ezúttal minden korosztálynak – ismertették a közleményben.

Vasárnap, szeptember 15-én 17 órától ismét a Kamaraszínházban a 30 éves Bozsik Yvette Társulat legendás Lakodalom című előadását a szünet után a PB2 Company megrázó Trianon – egy magyar táncelégia című produkciója követi. 19.30-tól pedig a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Nagyvárosi Vándorok című tánckoncertjét a Nagyszínházban.

Szeptember 16-án, hétfőn, 19 órakor a Szegedi Kortárs Balett: Fekete hattyú című balett-thrillere teszi fel a koronát az idei Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóra a Nagyszínházban – ígérik a szervezők.

Mindemellett idén újra lesz TáncSzínTér a Színház téren, ennek részleteiről a későbbiekben a Tánctalálkozó honlapján tájékozódhatnak – írták a közleményben.

Részletes információ: tanctalalkozo.hu  Jegyek: pnsz.hu/jegyek

Fotó: Pécsi Balett

Hirdetés