Hirdetés

A Kultúr Faktor Projekt és az Élményzóna Projekt közös rendezvénye, a Szabadtéri Szabadulás nevű játék nem csupán a kalandvágyók szomját oltotta, hanem egy mélyebb, társadalmi üzenetet is közvetített.

A csapatjáték, amelyet a napokban rendeztek meg a Tettyei romoknál, egy telefonos applikációra épült kihívások sorozata volt. A résztvevőknek kvízkérdésekre kellett válaszolniuk, miközben GPS-alapú navigáció segítségével fedezték fel a környéket. A játék során a résztvevők nemcsak a táj szépségét csodálhatták meg, hanem a függőség súlyos kérdéseivel is szembesültek.

– Izgalmas kihívásnak számított, hogy bizony hegyen-völgyön kellett keresztülmenni – tudtuk meg Horváth Andrástól, az Élményzóna vezetőjétől. – A két egymástól legmesszebb lévő pont a Tettyei Mésztufa-barlang és a Balázs-pihenő volt, de meg kellett mászni a Havi hegyet is. A kvízkérdések főleg a függőség és annak kultúrára gyakorolt hatásáról szóltak. Bepillantást nyerhettek a résztvevők többek között Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Hemingway vagy éppen Caravaggio botlásaiba is.

A feladatok is változatosak volt, ahogy Horváth elmondta, a Havi hegyi mandulafánál a csapatok például közösen szavalták el Janus Pannonius Egy dunántúli mandulafáról című versét, ami nemcsak a kultúra, hanem a közösségi összetartozás élményét is erősítette. Ugyanakkor, az Élményzóna Kötélkertjén is végig kellett menni, szigorúan egymást támogatva.

– Szóval a recept: volt egy csipetnyi pécsiség, egy kiskanál a függőség kultúrájából és egy adag challenge – foglalta össze az Élményzóna vezetője.

A játék látens célja egyfajta figyelemfelhívás is volt, ugyanis a szakemberek szerint minden ötödik ember küzd valamilyen függőséggel. Viszont Pécs, ahol számos rehabilitációs intézmény található, valódi segítséget nyújt azoknak, akik készek az első lépést megtenni a gyógyulás felé. A Bázis Addiktológiai Szolgálat az egyik olyan szervezet, amely hatékony támogatást nyújt ebben.

– Ez az esemény nemcsak a szórakozásról szólt, hanem arról is, hogy bátorítsa az embereket: ha segítségre van szükségük, merjenek lépéseket tenni annak érdekében – hangsúlyozta az Élményzóna vezetője.

A szervezők 3-6 fős csapatokat vártak, amelyeknek a részvételi díj mindössze 1000 forint volt. Volt, aki ennél is többet ajánlott fel, hiszen az összegyűlt pénz jótékony célt szolgált. Az Élményzóna a játék teljes bevételét a Bázis Addiktológiai Szolgálat javára ajánlotta fel, így támogatva a függőséggel küzdők felépülését. Az eseményen a szervezet számára 60 ezer forint gyűlt össze.

– A visszajelzések alapján, a nagy sikerre való tekintettel biztosan lesz még hasonló megmérettetés – zárta Horváth András.

Kiemelt képünk forrása: Nyuli Jano

Hirdetés