Hirdetés

Dönts Velünk! címmel idén másodszor hirdetett közösségi költségvetést a pécsi önkormányzat: a tavalyihoz képest több mint kétszer annyi ötlet és javaslat érkezett be a pécsiektől – derült ki az önkormányzat közleményéből. A szakmai értékelést követően a legjobb ötletek közül újra a pécsiek választhatják ki ősszel, hogy melyek valósuljanak meg. Közben sorra készülnek el a tavalyi program keretében megszavazott fejlesztések – írja a városvezetés.

Összesen 512 ötletet adtak be a Pécsett élő, dolgozó és tanuló polgárok a Dönts Velünk! idei pályázatára – közölte az önkormányzat. A programot a civil kezdeményezések erősítésére hirdette meg a pécsi önkormányzat, amely 2024-ben már 100 millió forintos keretet biztosított a pécsiek ötleteinek megvalósítására.

Felidézik: a polgárok online és nyomtatott formában egyaránt leadhatták a javaslataikat arra vonatkozóan, hogy hogyan tennék még élhetőbbé szűkebb lakókörnyezetüket, vagy egyes városrészeket. Idén már fejenként több ötletet is benyújthattak, de nem csak ez volt újdonság.

A tavalyi évhez hasonlóan több ötletgeneráló műhelyfoglalkozást hirdettünk az egyes városrészekben, ahol mindenki megismerhette a programot, és közösségfejlesztő szakemberekkel közösen gondolkodhatott a javaslatának pontosításáról. Így az előző évben benyújtott ötletek több mint kétszerese érkezett be, ami azt jelzi, hogy a pécsiek nyitottak a párbeszédre, és egyre erősebb közösséget alkotnak – idézi a közlemény Salamon Pétert, a Dönts Velünk! közösségi költségvetés szakmai koordinátorát.

Mint írják, a legtöbb ötlet kisebb beruházásokra, felújításokra érkezett be, de alig maradt el ettől a klímasemlegességet, fenntarthatóságot célzó javaslatok száma. Sok sporttal és közösségfejlesztéssel kapcsolatos ötletet is beküldtek a pécsiek, ahogy számos programra is tettek javaslatot. Érdekesség, hogy több olyan javaslat érkezett, amiket a tavalyi nyertes ötletek inspiráltak, illetve azok továbbfejlesztésére is sokan adtak be javaslatot.

A beérkezett ötleteket a következő hetekben szakemberek értékelik – írják. Megnézik, hogy megvalósíthatók-e, beleférnek-e a városrészenként 10 millió forintos keretösszegbe és nem ütköznek-e jogszabályba, vagy meglévő fejlesztésekkel. Az értékelést követően is állva maradt ötletekből a pécsi civilekből álló részvételi tanács nyár végén válogatja majd ki azt a városrészenként 5-5 darabot, ami felkerülhet a szavazólapokra. Ezekről újra a pécsiek dönthetnek, várhatóan ősszel – írták a közleményben.

A tavalyi nyertes ötletek fele már elkészült

Ezzel párhuzamosan a Biokom Nkft. megkezdte a tavalyi nyertes ötletek megvalósítását. Ahogy arról beszámoltunk, tavaly csaknem 250 ötlet érkezett be, a legjobbnak bizonyult 50 közül – 6200 pécsi szavazata alapján – végül 13 javaslat valósulhat meg.

Ezek közül elsőként áprilisban a Péchy Blanka térre megálmodott felnőtt kondipark és a Pálosok temploma előtti tér utcabútorokkal történő megújítása készült el. Májusban megvalósult egy másik felnőtt kondipark Pécs-Hirden, és megtörtént az Ágoston téri zebra okoszebrává alakítása a gyalogosok nagyobb biztonsága érdekében.

Nemrég pedig újabb két ötlet készült el: a pécs-somogyi művelődési ház udvarán egy közösségi teret hoztak létre, míg a Sirály utcai parkban egy látványos féltetőt alakítottak ki és utcabútorokat helyeztek el.

A többi, tavaly nyertes ötlet megvalósításán is dolgozik a Biokom, ezek többsége legkésőbb őszig szintén elkészül – zárul a közlemény.

Hirdetés