28 C
Pécs
vasárnap, július 21, 2024
KezdőlapSportNégy játékosával már szerződést hosszabbított a PVSK-Veolia

Négy játékosával már szerződést hosszabbított a PVSK-Veolia

Az NB I. B Piros csoportjának megnyerésével kivívta az élvonalbeli szereplés jogát a PVSK férfikosárlabda-csapata, amelynél javában zajlik az új idény keretének kialakítása.

Miután pár hete kiderült, hogy a PVSK-Veolia vezetőedzője az élvonalban is Szrecsko Szekulovics lesz, a klub vezetői és a szakmai stáb elkezdték összeállítani az új szezon csapatát is. Az első bejelentés még a távozókról – Bíró Olivér és Halász Ákos – szólt, azóta azonban már elkezdődött az építkezés is.

Múlt héten kiderült, hogy a csapat szerb irányítója, Ognjen Micsovics és a tavaly nyáron Pécsre igazoló Plézer Gábor is marad a Párducoknál, kedden pedig az is eldőlt, hogy Németh Andrással és Mokánszki Mátéval is meghosszabbította szerződését a Panthers. A hírek szerint a fiatal tehetségnek, Radó Ádámnak eleve élő szerződése van a klubbal, így szinte már a keret fele meg is van.

A koncepció világosnak látszik a PVSK-nál. A vezetők igyekeznek nagyrészt egyben tartani a feljutást kivívó együtest és ezt a magot erősítik majd meg a szükséges pozíciókban néhány légióssal. Az új idényben új szabály is jön majd, ugyanis a következő bajnokságban egy-egy találkozóra legfeljebb négy légióst lehet majd a meccskeretbe nevezni, egy magyar játékosnak pedig végig a pályán kell lennie minden bajnokin.

A PVSK veolia keretének változása

Távozók: Bíró Olivér, Halász Ákos
Maradok: Ognjen Micsovcs, Németh András, Plézer Gábor, Mokánszki Máté, Radó Ádám.
Érkezők: -.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő