Ahol minden kiderül: idén online ponthúzó parti lesz a PTE-n

Már csak egy nap, és kiderül, kik kezdhetik meg a Pécsi Tudományegyetemen tanulmányaikat. A felvételi ponthatárok kihirdetését hagyományosan a Széchenyi téren ünnepelik a fiatalok, azonban a járványhelyzet miatt idén erre, a megszokott formájában nem kerül sor. Az ünneplés azért nem marad el, online bulit szervez a PTE, melyet a Facebookon keresztül lehet majd követni.

Mint tájékoztat a PTE közleményében, az idén rendhagyó módon online megrendezett ponthúzó parti július 23-án 19.30-kor kezdődik. Ekkorra már biztosan nagy lesz az izgalom, hiszen a köszöntő után, este 8 órától kapják majd meg a diákok a várva várt sms-t a felvételi eredményéről.

Most csak virtuális ölelések lesznek…

Az online buli jó hangulatáról a Halott Pénz zenekarból ismert DJ Venom fog gondoskodni – „hogy az öröm még boldogabb legyen, a bánat pedig kevésbé fájjon”.

Íme a program:

• 19.30-tól „gyülekező”
• 19.55 – a felvételiző diákok köszöntése
• 20.00-tól MINDEN KIDERÜL – megérkeznek az sms-ek a felvételieredményekről
• 21.00-ig buli DJ Venommal

Az eredmények egyébként a felvi.hu oldalon vagy az e-felvételi rendszerbe belépve is láthatók lesznek.

Természetesen azoknak sem kell búsulniuk, akiket nem vettek fel, a pótfelvételi eljárásban még bekerülhetnek!

Íme tavalyi cikkünk a fergeteges hangulatú Pont Ott Partiról.

Az esemény ide kattintva érhető el.

Hirdetés