A Fürdő utcában kap helyet az a három új botlatókő, amelyek – mint mindegyik ilyen bronztáblás kőkocka a városban – a holokauszt áldozatainak tragikus sorsára hívják fel a járókelők figyelmét.

hirdetés
Uránia Mozi

Újabb három pécsi botlatókő kihelyezéséről dönt az április 19-ei közgyűlés. A kövek a Fürdő utca 1. szám alatt található épület bejárata előtti járdán kapnak majd helyet és emlékeztetnek a városból 1944-ben deportált, majd Auschwitzban megölt pécsiekre, név szerint Wallenstein Évikére, Wallenstein Ivánra és Weiszenstein Lázárnéra.

A kövek tervei:

Horváth Tamás, a pécsi önkormányzat Kulturális Bizottságának elnöke lapunknak elmondta, hogy a botlatókövek kihelyezését a holokauszt áldozatainak leszármazottai, valamint a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kezdeményezte, az önkormányzat pedig természetesen az ügy mellé állt.

Mint mondta, a Gunter Demnig német szobrászművész által elindított művészeti projekt 10x10x10 centiméteres, bronztáblás betonkockái szerte a világon állítanak egységes emléket a munka- és haláltáborokba elhurcoltaknak. Hozzátette: a botlatóköveket az áldozatok utolsó lakhelye előtt, a járdába süllyesztve kell elhelyezni, a bejárattól általában egy-másfél méterre. A kövek feliratainak elkészítéséhez – folytatta – szükség van az áldozatok pontos, hiteles adataira, valamint többek között a deportálás időpontjára, a halál helyére és időpontjára is (ezek begyűjtésében általában helytörténeti és holokausztkutató intézetek vesznek részt). Mivel a járdák közterületnek számítanak, a botlatókövek letételéhez az önkormányzat előzetes engedélye szükséges, amit a három új kő elhelyezéséhez meg is adnak – mondta.

Horváth Tamás megjegyezte, hogy nevükkel ellentétben a botlatókövek csak szimbolikusan akasztják meg a járókelőket: a személyes sorsok rövid, lényegre törő bemutatásával a mindennapokban teszik ugyanis láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelem egyik legszomorúbb, legtragikusabb időszakának emlékét és késztetik elgondolkodásra azokat, akik úgymond véletlenül botlanak bele ezekbe az emlékkövekbe.

Pécsett egyébként több botlatókő is található: többek között az Anna utcában, a Papnövelde utcában, a Munkácsy utcában, a Lánc utcában és a Szigeti úton is találhatunk ilyen emlékkockákat.

Hirdetés