Az 56-os forradalomra emlékezik a város

Pécsett idén is méltó módon emlékeznek meg az 1956-os forradalom eseményeiről október 23-án, pénteken. A délutáni ünnepi koszorúzás után a Kodály Központban egy remek koncertet hallgathatunk meg az emléknapon.

A forradalom és szabadságharc kirobbanásának emléknapján két ünnepélyes megemlékezést is rendeznek a városban. 10 órakor a Színház téren tartják a Munkástanács emlékműnél a hagyományos koszorúzást, 17 órakor pedig a 48-as téri 56-os emlékműnél lesz ünnepség, majd koszorúzás.

A Munkástanács-emlékművet idén is megkoszorúzzák

Utóbbi eseményen dr. Debreczeni László nyugdíjazott tisztifőorvos, az 56-os diákparlament elnöke mond beszédet, az ünnepségen közreműködik a Daniel Speer Brass Band, Györfi Anna pécsi színművésznő, valamint Kéméndi Tamás harmonikaművész.

A rendezvényt a Pécs TV-n és a televízió Youtube-csatornáján is követhetjük.

A koszorúzást követően Péterffy Attila polgármester a Kodály Központban mondja el ünnepi gondolatait a 19 órakor kezdődő, igazi örömzenét kínáló Rendhagyó prímástalálkozó koncert előtt, amelyen a magyar népzenei élet kiválóságai állnak színpadra.

Ha a rendezvényekre látogatunk, mindenképpen viseljünk maszkot.

 

Hirdetés