Baranyában nem nőtt a családon belüli erőszakesetek száma a rendőrség szerint

Számos felületen lehet arról olvasni, hogy a kijárási korlátozás miatti kvázi bezártság okán megemelkedhet a családon belüli erőszakesetek száma. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a napokban hívta fel a figyelmet rá egy interjúban, hogy nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma a koronavírus-járvány idején, mert az otthoni összezártság miatt több feszültség keletkezhet az emberek között. Utánajártunk, hogy Baranya megyében rosszabb lett-e a helyzet erre vonatkozóan. 

Megkerestük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, akik arról tájékoztattak, hogy az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében tett intézkedések bevezetése óta a családon belüli erőszakkal kapcsolatos jogsértések számában a korábbiaktól eltérő változás a megyében nem tapasztalható.

A rendőrség megyei sajtószóvivője ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményekről, kapcsolati erőszakról rendelkezésre álló adatok terén mindig is magas a látencia, csak következtetni lehet a probléma súlyosságára. Ennek az az oka, hogy sok alkalommal a sértett nem tesz bejelentést az őt ért bántalmazásról.

Fontos megemlíteni azt is, hogy kijárási korlátozásról, nem pedig tilalomról van szó, vagyis indokolt esetben elhagyhatjuk a lakást, és így oldhatjuk az esetleges otthoni feszültséget is.

Sok bűncselekmény fér bele a családon belüli erőszak kategóriájába: például a kényszerítés, a zaklatás, a személyi szabadság megsértése, a testi sértés, vagy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények is

Kihez fordulhatunk?  

Fontos tehát kiemelni, hogy a tapasztalatok szerint sajnos kevés esetben fordulnak a rendőrséghez a sértettek és szemtanúk. Ha viszont nincsen jelzés, és ezáltal a hatóság nem szerez tudomást az esetről, úgy segíteni sem tudnak. A hatóságok pont ezért kérik, hogy akinek a sérelmére bűncselekményt követnek el, vagy ilyenről tudomást szerez, azonnal hívja a 112-es segélyvonalat. A rendőrség minden bejelentésre reagál, és megteszi a szükséges intézkedéseket.

A nők elleni erőszakkal foglalkozó, a rendőrség által életre hívott Női NEM-program jelenleg is fut, habár a személyes találkozókat a járvány idejére nekik is szüneteltetniük kell. A bűnmegelőzési program keretében azonban segítenek azoknak a nőknek, akik bármilyen típusú erőszak cselekmény áldozataivá váltak, vagy csak érdeklődnek a téma iránt. A kezdeményezésről korábban ITT írtunk bővebben.

Az országos kríziskezelő és információs telefonszolgálat az ellátórendszer szakképzett munkatársaival továbbra is az áldozatok rendelkezésre áll, az éjjel-nappal hívható telefonszolgálat a nap 24 órájában fogadja a hívásokat a 80-20-55-20-as számon. 

hirdetés