Boldogan verik magukat adósságba

Napi rendszerességgel kell segíteni azokon, akik kisebb-nagyobb kölcsönök miatt kerültek bajba. Mostanság a karácsonyi „nullás” hitel miatt kell észhez téríteni az embereket, akik még mindig gondolkodás nélkül veszik fel a százezreket. Többnyire ajándékot és luxuscikkeket vesznek a pénzből.

A részben a gazdasági válságot okozó hitelfelvételekből úgy tűnik, nem igen tanultak az emberek. Még mindig boldogan verik magukat adósságba, a pénzt pedig luxucikkekre költik. Különösen az ünnepek előtt veszélyes mutatvány ez – mondják a szakértők, hiszen az ajándékvásárlásban, pontosabban az ilyenkor szokásos “kínálat-özönben” könnyen túlvásárolja magát az ember.

Pécsett ma már működik olyan tanácsadóiroda, amely ingyen ad tanácsokat bárkinek, akik hitelt szeretnének felvenni – akár csak azért, hogy vásárolni tudjanak karácsonyra.

– A karácsonyi bevásárlások során kétfajta hitelről érdemes hosszabban beszélni, s mindkettő összefügg az ajándékvásárlással – magyarázza Morvai Gábor, a pécsi iroda hálózatának szóvivője. Egyrészt a hitelkártyás fizetéseknél, másrészt a nulla százalékos áruvásárlási hiteleknél érdemes a részletekre figyelni.

Később lehet belőle gond…

– Csábító, hogy a hitelkerettel rendelkező kártyánkon esetenként több tíz- vagy százezer forintnyi tartalék van, ám arra nem árt figyelni, hogy csak akkor költsünk a keretből, ha a kamatmentes időszakon belül vissza tudjuk tölteni az egyenleget. Ha ez nem jön össze, negyven százalékos is lehet a THM, azaz jóval többet kell visszaadnunk, mint amennyit felhasználtunk – figyelmeztet.

A pécsi lépcsőházakba napi rendszerességgel szállingózó, nulla százalékos THM-mel termékeiket hirdető boltok szóróanyagait is érdemes szerinte kritikusan kezelni.

– A fogyasztási hiteleknél nem várt események, például törlesztési késedelem miatt akár jelentősen emelkedhetnek a hitel költségei is, így egy elmulasztott törlesztés esetén is többe kerülhet a leves, mint a hús – mondja a szakember.

Néha túl nagy a csábítás…

Bár a nagyobb áruházakban hivatalosan nem kívántak nyilatkozni, azt a belvárosi műszaki multi egyik eladója, s az egyik hipermarket eladója is megerősítette lapunknak, hogy még tavaly, s várhatóan idén is a drágább áruk több mint a felét nulla százalékos THM-mel viszik el. Főleg a műszaki cikkek: táblagépek, laptopok, lapostévék, hűtőgépek, mosógépek kelnek el így.

Az áruhitellel azt hisszük, hogy mi nyerünk, viszont nem árt tisztában lenni a szakértők szerint azzal, hogy a bank és a kereskedő cég – mert általában megosztják egymással a nullás hitel miatti veszteséget – által adott lehetőséggel végső soron ők járnak jól. A bank adatainkat felhasználva később más típusú hitelajánlatokkal bombázhat minket, a kereskedő pedig sok esetben kifutó, jó ideje raktáron porosodó modelljeitől szabadul meg e módon.

[frame]

Több száz embernek segítettek már

A pécsi ingyenes tanácsokat adó irodában áprilisi megnyitása óta már négyszázan fordultak meg – mondja Morvai, aki szerint legtöbbször már akkor keresik fel őket, ha gondjuk van. Ő azt tanácsolja, inkább a hitelek felvétele előtt keressék fel őket: a kollégák ugyanis áttekintik, mekkora megterhelést jelent majd egy adott kölcsön az adósnak, milyen hátulütői vannak egy-egy ügyletnek, s kitérnek rá, hogy egy esetleges probléma esetén milyen lépéseket tud tenni majd az ügyfél.

[/frame]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Egyszerű ez. Az emberek annyira sötétek mint az állat. Csak a mára és a mostra gondolnak, a holnapra már nem. De elfelejtik a tegnapot is.

Comments are closed.