Félmilliárdos vesztesége volt a Pécsi Sörfőzdének

Hivatalosan még nem cserélt gazdát a Pécsi Sörfőzde, legalábbis a cégbíróság rendszerében egyelőre az osztrák Ottakringer Getränke AG a tulajdonos. A cég májusi mérlege elszomorító, a 6,5 milliárdos árbevétel mellett a veszteség 528 millió forint volt. Valószínűleg ezért is döntöttek az osztrákok arról, hogy megszabadulnak a Pécsi Sörfőzde 99 százalékától. 

A gyár május 16-i közgyűlési jegyzőkönyvében még nincs nyoma, hogy az osztrák tulajdonos megválna a részvényeitől, de az új tulajdonosokkal már június közepén alá is írták az adásvételi szerződést. A májusi szűk körben tartott közgyűlésen még büszkén beszélnek arról, hogy bevezették a piacra a dobozos és az üveges Pécsi Sört, valamint arról, hogy a pécsi márkák esetében 6,4 százalékkal nőtt az eladott mennyiség, de a Szalon termékek esetében nem sikerült növelni a forgalmat.

A nyilvános cégbírósági dokumentumok szerint tavaly a cég félmilliárdos veszteséget könyvelhetett el, és csak a kapcsolt vállalkozásokon keresztül felvett hitelekkel tudott működni a cég, vagyis 2016-ban a cég tartozásait 452 millió forinttal növelték meg.

A társaság már évek óta komoly pénzügyi gondokkal küzd, hiszen 2013-ban a cég nettó árbevétele ugyan 5,36 milliárd forint volt, de vesztesége 722 millió. A veszteség 2012-ben 369, 2011-ben 384 millió forintra rúgott.

Az új tulajdonosok a magyar MAVA Befektetési Kft. és a BanKonzult Commerce Kft., amelyek a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéreihez, Szemerey Tamáshoz és Szemerey Zoltánhoz köthetőek.

Az új tulajdonosok legfőbb célja a hagyományok megtartása mellett a vállalat és a márka újrapozicionálása és modernizálása: a jelenlegi piaci trendeknek megfelelően szeretnének független kisüzemi sörfőzdét kialakítani.

Gyártásban maradnak a már létező tradicionális márkák, de új termékekkel is meg akarnak jelenni Szemereyék. Ezek közül a legjelentősebbek az új gyártási technológián alapuló gluténmentes-, valamint a tönköly-, és a búzasörök lesznek – áll az új tulajdonosok közleményében.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Majd Berkecz Bazsó vissza államosítja és minden szép lesz.Ingyé sör,3,60-as virsli.

Comments are closed.