Július 1-e az egészségügy napja, néhány szolgáltatás nem lesz elérhető

A Semmelweis-nap, vagyis a magyar egészségügy napja egy 1992 óta, minden év július 1-én megtartott ünnepnap Magyarországon. 2011-től munkaszüneti napnak számít a hazai egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára.

Pécsett az Egyesített Egészségügyi Intézményekhez (EEI-hez) tartozó összes szakrendelés szünetel mind a három telephelyükön, vagyis a Lánc utcában, a Dr. Veress Endre utcában és a Csontváry utcában sem fogadnak betegeket július 1-én. Sürgős esetben az ügyelethez fordulhatnak a pécsiek.

Ugyanígy zárva tartanak a gyógyszertárak is, az ügyeleti rendszer azonban természetesen ebben az esetben is működik.

Egy baranyai orvos a következő képet osztotta meg közösségi oldalán:

A Semmelweis-nap alkalmából hagyományosan díjakat is kiosztanak az egészségügyben dolgozóknak. Ezeket Pécsett kedden, június 30-án vehették át a kitüntetettek, amiről ITT számoltunk be.

1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében, oka empirikus felfedezésében. 1992 márciusában az országgyűlés XXIII. törvénye július elsejére megalapította az emléknapot, mely 2011 óta munkaszüneti nap is lett az egészségügyi dolgozók számára.

Forrás: Wikipedia, Facebook 

hirdetés

Hirdetés