Már dolgoznak az új pécsi kaszinón a Domusban!

Várhatóan november közepén nyithat meg Pécsett egy új kaszinó, a helyszínen, az egykori Domus-áruházban már folynak a munkák. A Domus-parkolóban viszont nem változik a rendszer, továbbra is ingyen lehet majd lerakni a kocsit.

Bár Balatonfüred, Hévíz és Siófok is szerette volna magáénak tudni, az utolsó dunántúli kaszinókoncessziós jogot Pécsnek adták, így itt nyithatja meg szórakoztatóközpontját az azt tíz esztendőre elnyerő cég. Ahogy korábban lapunk már beszámolt róla, eldőlt a pontos helyszín kérdése is, az egykori Domus-áruházban nyílik meg az egység.

A Domusban marad a kínai áruház is

A pécsi kaszinó a tervek szerint november közepén nyithatja meg kapuit, összesen 800 négyzetméteres területet béreltek az ingatlan tulajdonosától, ebből 400 négyzetméteres lesz maga a játéktér. Az üzemeltető már keresi is a dolgozókat, összesen 70 embert foglalkoztatnak majd.

A jogszabályok szerint Pécsett II. kategóriás kaszinót hoznak létre, erről szólt a kaszinókoncesszió is, és mint az ezt elnyerő társaság lapunkkal korábban közölte, ennek értelmében 100 darab pénznyerő automata, 2 rulettasztal és 3 kártyaasztal várja a szerencsejátékosokat.

A parkoló működésében a későbbiekben sem lesz változás

Az egykori Domus-áruházban már a munkák is folynak, a kínai áruház mellett alakítják ki az új pécsi kaszinót. Korábbi cikkünk után több olvasónk is megkeresett minket, mivel elterjedt, a Domus-parkolót is megkapta a cég, így ott a jövőben csak a kaszinó ügyfelei parkolhatnak. Mint lapunk a pécsi önkormányzattól megtudta, erről nincs szó, az áruháztól nyugatra eső nagy parkoló továbbra is városi terület marad, és ezután is ingyen lehet leállítani a kocsit.

Egyébként is, ha szerda, akkor Domus!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés