Minden pécsi véleményezheti a város klíma akciótervét

Pécs Fenntartható Energia- és Klíma Akciótervét eddig a szakma véleményezte, de most minden pécsi lakos elmondhatja, hogy mit gondol róla, augusztus 12-ig lehet online véleményezni a dokumentumot.

A pécsi önkormányzat mai közleménye szerint a városnak kiemelt célja, hogy egy fenntartható és a klímaváltozásnak a lehető legnagyobb mértékben ellenálló környezetet alakítson ki. Az is ezt bizonyítja, hogy Pécs idén csatlakozott az Európai Bizottság által létrehozott, Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetségéhez, ezzel pedig hosszú távra elkötelezte magát a város az éghajlatvédelem és a racionális energiagazdáslkodás mellett.

Fő célként Pécs vállalta, hogy 2030-ra legalább 40 %-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibicsátását, illetve növeli az ellenállóképességét az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás révén.

A vállalását Pécs a város teljes területére, minden szektort figyelembe véve tette meg. Az akcióterv elkészítésével megbízott vállalkozó már korábban felvette a kapcsolatot minden gazdasági szektor kiemelt képviselőjével Pécsettt. Meghallgatta az önkormányzati cégek, az egyetem, a helyi energiaszolgáltatók, lakásszövetkezetek, és közel 900 civil szervezet véleményét is. Mivel az akcióterv részletei minden minden pécsit érintenek, július 13. és augusztus 12. között, egy hónap át nyílik arra lehetősége mindenkinek a városban, hogy véleményezze az akcióterv jelen formáját.

Bármely pécsi civil szervezet, magánszemély, vállalkozás vagy hivatali szervezet megfogalmazhatja a dokumentummal kapcsolatos véleményét, javaslatait, észrevételeit legkésőbb 2021. augusztus 12-ig elektronikus úton a https://tarsadalmasitas.pvfzrt.hu weboldalon kialakított felületen.

A társadalmi vita lezárása után a tervet készítő vállalkozó a szerződése szerint elvégzi a javaslatok, észrevételek feldolgozását és beépíti azokat a dokumentumba. Ezt követően terjeszti elő a végleges akciótervet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatához döntésre, majd az elfogadást követően a végleges dokumentumot nyújtják be a Polgármesterek Szövetségéhez.