Pécsi virológusok: ígéretes a kínai vakcina is!

A pécsi virológusok új Facebook-bejegyzéssel jelentkeztek, melyben ezúttal a kínai fejlesztésű Sinopharm (BBIBP-CorV) vakcináról foglalták össze az eddigi ismereteket. Elöljáróban annyit, hogy az eredmények alapján ígéretes oltóanyagról van szó, mely százszázalékos védettséget nyújthat a súlyos megbetegedés ellen.

Ezt tudják most a kutatók a kínai vakcináról

A Sinopharm egy elsőgenerációs vakcinatípus, a készítmény elölt, teljes vírust tartalmaz, melyben egy gyakran használt adjuváns – ez az anyag segíti az immunválasz aktiválását, vagyis azt, hogy a szervezet a bevitt, elölt vírusra figyeljen – alumínium-hidroxid van. Az aluminiumsók használata védőoltásokban egyébként 90 éves múltra tekint vissza, biztonságos módszer – írják bejegyzésükben a pécsi virológusok.

A posztból kiderül, a szert 18-60 és 60-79 éves korosztályokon tesztelték, összesen 644 embert vizsgáltak, és közülük 480 kapta meg a készítményt.

A tesztelések során nem jegyeztek fel súlyos mellékhatást.

Az enyhe tünetek az oltottak 29 százalékánál jelentkeztek (fájdalom az oltás helyén, pirosodás), 4 százaléknál voltak komolyabb mellékhatások (láz, hányinger, hányás). A kutatók azt is megjegyzik, ezek az eredmények valamivel jobbak is, mint amiket például a Pfizer oltóanyagának tesztelésénél kaptak.

Ígéretes oltóanyag

Összességében a szakemberek szerint a vakcina biztonságos, jól tolerálható minden tesztelt dózisban és nem okoz súlyos mellékhatásokat. Ezt is két adagban adják be 21 nap eltéréssel, és megfelelő immunválaszt idéz elő.

Bár első generációs oltóanyag (mely egyébként egy régebb óta, több évtizede alkalmazott technológia), amihez összetettebb gyártási folyamatok kellenek, az újabb (második vagy harmadik) generációs vakcinákhoz képest, ez a minőségén nem változtat. A virológusok felhívják a figyelmet, hogy ilyen típusúak például a gyermekbénulás, a Hepatitis A, a veszettség, influenza elleni védőoltások is.

(Jakab Ferenc virológusprofesszor nemrég az új pécsi-bécsi oltóanyag fejlesztéséről, kiváló eredményeiről is beszélt, melynek kapcsán összefoglalta, mi a különbség a különféle vakcinatípusok között. Cikkünk ide kattintva olvasható.)

Mindenesetre véleményük szerint a tényleges hatékonyság és a ritkább mellékhatások a klinikai hármas tesztelési fázis adataiból derülnek majd ki, miután tízezres nagyságrendben vizsgálták meg a szert az embereken. Az eredményeket hamarosan publikálhatják.

Azokban az országokban, ahol már használják a Sinopharm vakcinát, csaknem 80 százalékos hatékonyságot mutatnak az adatok.

Tehát a súlyos betegségtől ez a szer is százszázalékos védelmet nyújt.

A virológusok szerint, ha a hármas tesztfázisban is megmarad a „kedvező profil”, és az Európai Unió, valamint a hazai szakhatóság is jóváhagyja és engedélyezi a szert, egyértelműen beadatnák ők is.

Íme a teljes bejegyzés:

https://www.facebook.com/virologiapecs/posts/238886634357580

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés