Új vásárcsarnok: hamarosan már az építőt keresik

Az elmúlt időszakban talán kevesebbet hallhattunk az új vásárcsarnok beruházásáról, a program előkészítése azonban folyik: a létesítmény a közelmúltban megkapta az építési engedélyt, hamarosan a kivitelezési közbeszerzést is kiírják. Utána már az építkezés kezdődhet.

hirdetés

Újabb szakaszba lépett a pécsi vásárcsarnok építési folyamata, mint Decsi István alpolgármestertől megtudtuk, a létesítmény megkapta a jogerős építési engedélyt, jelenleg pedig a kivitelezés közbeszerzési dokumentációjának előkészítése folyik. Az alpolgármester hangsúlyozta, a kivitelező kiválasztására irányuló nemzetközi, uniós közbeszerzés még idén elindul, ennek sikeres lezárását követően kezdődhet meg az építkezés.

Nagy lesz a változás a mostani csarnokhoz képest

A létesítmény pénzügyi háttere biztosított, arra a város a TOP-program keretében kapott forrást, amely elkülönített bankszámlán már Pécs birtokában van. Decsi István elmondta, az új vásárcsarnok megépítését a tervezők két évvel ezelőtt előzetesen 2,5 milliárd forint körüli összegre becsülték, a pontos számokat a közbeszerzési eljárás lezárása után lehet meghatározni. Az egyéb költségekre 284 millió forintot különítettek el (e körbe tartozik többek közt a tervezés, a műszaki ellenőr költsége vagy éppen a hatósági díjak).

Mindezek felett a kormány 500 millió forintos támogatásban részesítette a pécsi önkormányzatot, amelyből a leendő csarnok telkét vásárolta meg Pécs. Az ingatlan, amely a távolsági buszpályaudvar és az Ipar utca között fekszik, már hónapok óta a pécsi önkormányzat 100 százalékos tulajdonában áll.

Modern, világos, átlátható terek lesznek az új csarnokban

Korábban beszámoltunk róla, hogy a tervezési eljárás is lezárult, a Gettoplan-Blueplan tervei alapján egy modern, világos, könnyen áttekinthető terekkel tagolt, igazi XXI. századi vásárlási centrum jön majd létre.