Újabb negyven határontúli fiatal érkezett Pécsre, akik szeptember 28-án a „Pécsi Kalandozások” program keretében többek között a Cella Septichorát is meglátogathatták. A Bácskossuthfalváról érkező csoportot Őri László alpolgármester köszöntötte pénteken, a látogatóközpont bejáratánál.

A Pécsi Önkormányzat a Kosztolányi Dezső Céltársulással közösen hozta létre a Pécsi Kalandozások programot három évvel ezelőtt. Ez a negyedik tanév, hogy Pécs vajdasági és horvátországi területekről fogad magyar általános iskolásokat, és biztosítja nekik a pécsi városnézés, kirándulás lehetőségét.

– Ez alatt az idő alatt közel nyolcszáz magyar fiatalnak biztosítottuk a pécsi látogatást. Ezeknek a nebulóknak a nagy része Pécsen, sőt még Magyarországon sem járt, annak ellenére, hogy néhány tíz kilométerre élnek városunktól – mondta el Őri László pénteken, a Cella Septichora előtt. Kiemelte, hogy a látogatások során személyes kötődések, ismeretségek, sőt barátságok is kialakultak a határontúli és az őket fogadó pécsi fiatalok között.

Az alpolgármester pénteken hozzátette, hogy a 2015-ben útjára indított programmal egy nemzetpolitikai szolgálatot, egy missziót teljesítenek, hiszen céljuk, hogy a Pécstől alig néhány tíz kilométerre levő, határontúli, kisebbségben, szórványban élő magyar fiatalok számára biztosítsák az anyaországi és a pécsi látogatás lehetőségét. Összesen közel nyolcszáz határontúli fiatal tudott eddig „kalandozni” Pécsen a program keretében, a pécsi diákokat is beleértve pedig idén már 1500 iskolás látogathatott el más városokba.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés