Hirdetés

Mint ismert, egy 3 milliárd forintos városi tőkealap jött létre Pécsett, melyről szeptember 30-án tartottak szakmai tájékoztató workshopot a Corso Hotelben.

Ahogy azt korábban többször megírtuk, az önkormányzat a helyi gazdasági-pénzügyi szféra együttműködésével gazdaságfejlesztési alapot, egészen pontosan egy 3 milliárd forintos városi tőkealapot hozott létre, amelynek célja, hogy a városban működő helyi, valamint a térségben lévő vállalkozásokat helyzetbe hozza a következő uniós fejlesztési ciklusban. Ez a rendhagyó, a hagyományos finanszírozási formáktól eltérő megoldás tehát egyaránt lehet képes segíteni a város és a régió jövőjét befolyásoló vállalkozások megvalósulását.

Ruzsa Csaba

A Magyar Nemzeti Bank által idén júliusban bejegyzett Pécsi Városi Tőkealap 3 milliárdos forrását a Magyar Fejlesztési Bank csoportjához tartozó MFB Invest Zrt. biztosítja. A tőkealapból nyújtott támogatás a vállalkozások 50 millió forint alatt egyszerűsített és gyorsított bírálati folyamattal igényelhetik (de 1 milliárd forintig lehetséges 50 milliónál nagyobb összeget is igényelni, hosszabb ideig tartó egyedi elbírálással). Az egyedi befektetések időtartama átlagosan 5 év, de ez ágazatfüggő.

Az alap nyújtotta lehetőségekről szeptember 30-án tartottak tájékoztatást a Corso Hotelben, ahol Ruzsa Csaba alpolgármester, Dénes Gábor, az MFB Invest Zrt. vezérigazgató-helyettese, Benke Ákos, az alap kezelését végző Focus Ventures Tőkealapkezelő Zrt. vezérigazgatója, valamint Csúcs Zoltán, az alappal kapcsolatos közreműködői, operatív feladatok ellátását végző Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója mutatták be a projektet.

Sokan érkeztek a tájékoztatóra

Ruzsa Csaba elmondta, hogy 2027 után az uniós támogatási rendszer megváltozik, ezért a cél az, hogy elkezdjék felkészíteni a cégeket arra, hogy majd ebben az új pénzügyi struktúrában is meg tudják találni számításaikat.

– A jelenlegi uniós ciklusban sok segítséget kaphatunk a tőkealaptól, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. pedig remélhetőleg sokat fog tanulni a helyi cégektől azért, hogy a 2028-tól kezdődő időszakban már egyfajta új, más típusú segítséget tudjon nyújtani a város – mondta az alpolgármester.

Felidézte, hogy a helyi vállalkozások helyzetbe hozásának első lépése az volt, hogy megkönnyítették a kisebb cégek telekhez jutását a Déli Ipari Parkban, ahol hasonló – építményadót és telekadót illető – kedvezményeket kaphatnak a betelepülő kkv-k, mint a nagy nemzetközi cégek. A második lépés a finanszírozási helyzet javítása – fűzte hozzá. A tőkealapra térve elmondta, hogy jelenleg már 25-30 potenciálisan támogatható megkeresés érkezett az alappal kapcsolatos operatív feladatokat végző Pécsi Városfejlesztési Zrt-hez, a fő iparágak mellett többek között a kreatív iparból is.

Dénes Gábor

Mint mondta, a nagyon fontos, hogy a cégek, illetve azok a pénzintézetek, amelyeket a cégek előzetesen megkerestek, jelentkezzenek a Pécs Városi Tőkealapot koordináló önkormányzati cégnél, hiszen minden vállalkozást a város nem tud egyenként felkeresni. Kiemelte, hogy a csütörtöki szakmai tájékoztató előadássorozat azért fontos esemény, mert segíthet beindítani a párbeszédet a cégek és az önkormányzat között:

kiderülhet pontosan, hogy a város miben és hogyan tudja a vállalkozásokat támogatni.

Ezt követően Dénes Gábor, az MFB Invest Zrt. vezérigazgató-helyettese mutatta be az alapból felvehető fejlesztési tőke kihelyezéséért felelős befektetési és vagyonkezelő társaság tevékenységét és a tőkebefektetés folyamatának részletes működését. Elmondta, hogy célcsoportjuk azok a növekedés előtt álló vállalkozások, amelyek már árbevételt termelnek. Mint mondta, az MFB Invest Zrt. a tőkeemelésért cserébe az adott cégben kisebbségi tulajdonrészt szerez, a cég működésébe nem szólnak bele. A finanszírozás biztosításán túl a társaság segítheti továbbá a cégeket állami kapcsolatrendszerükkel is, mondta. Nem a kezdeti stádiumban lévő startup-cégeket keresik (ez egy leányvállalatuk feladata), hanem az úgymond „klasszikus iparágakat”.

Benke Ákos

Benke Ákos, az alap kezelését végző Focus Ventures Tőkealapkezelő Zrt. (ami az MFB Invest Zrt. leányvállalata) vezérigazgatója a kockázati tőkebefektetés, a hitel és a támogatás különbségeiről beszélt, majd a tőkealaphoz kapcsolódva a fejlesztési tőkéről szólt részletesebben. Elmondta, hogy a fejlesztési tőke növekedési potenciállal rendelkező, már működő vállalkozások számára jelenthet optimális megoldást, ugyanis az „egyről a kettőre” segíti a vállalkozások fejlődését biztos tőkeháttér biztosításával (nincs havi kamat vagy törlesztőrészlet), előre meghatározott időtartammal, meghatározott hozamszinttel (amit a hozamszint felett teljesít a cég, az a cégé is marad).

– A városvezetéssel azt a megállapodást kötöttük, hogy olyan ügyeket szeretnénk finanszírozni, amelyeket az önkormányzat fontosnak tart, amelyek a fejlesztési elképzeléseikbe beletartoznak. Ezt egy háromtagú Befektetési Bizottságon keresztül érjük el. Ez a bizottság az alap befektetési döntéseit előkészítő, megtárgyaló és ajánlásokat megfogalmazó testület – mondta, hozzátéve, hogy a bizottságba az önkormányzat kettő tagot (Ruzsa Csabát és Csizmadia Péter fideszes képviselőt), a Focus Ventures Zrt. pedig egy főt delegál.

Csúcs Zoltán

Ezt követően Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója foglalta össze városi cég tőkealappal kapcsolatos feladatait, amelyek a következők:

  • Az érdeklődők előzetes tájékoztatása
  • Az ügyfelek kérelmének kialakítása során részletes tájékoztatás, konzultáció, tanácsadás
  • Az ügyfelek kérésére a befektetési kérelem tervezetének véleményezése
  • A befektetésre nem alkalmas kérelmek kiszűrése, illetve a feltételeknek megfelelő kérelmek továbbítása az alapot kezelő társaságnak
  • A feltételeknek megfelelő kérelemmel rendelkező vállalkozásokról a helyben elérhető releváns információk összegyűjtése és továbbítása az alapkezelőnek
  • Nyilvántartásvezetés a kérelmekről

Kiemelte, hogy az első kör jelentkezési határideje október 22. (ehhez elég csak a jelentkezési lap és a projekt rövid bemutatása).

Végül Baracsi László, a Pécs Városi Tőkealap Projektiroda projektmenedzsere a pályázat benyújtásának operatív teendőiről beszélt.

A tőkealap honlapja és Facebook-oldala.

Galériánk az eseményről:

Hirdetés