10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletZöld utat kapott a nagyárpádi útkereszteződés rendezése

Zöld utat kapott a nagyárpádi útkereszteződés rendezése

Egyre közelebb a megoldáshoz a nagyárpádi útkereszteződés ügye: a roppant forgalmas helyszínen csúcsidőben akár félórás torlódás is kialakulhat, nehéz az átkelés, sok a baleset. Egy lakossági fórumot követően Csaba István önkormányzati képviselő vette kezébe a problémát. Erről még februárban írtunk.

Év elején nyilatkozott Csaba István lapunknak arról, miként is szerveznék át a közlekedést a Kemény Zsigmond utca – Kanizsai Dorottya utca kereszteződésében. Sikerült útjára indítani az ügyet, és bár a járványhelyzet miatt csúsztak a folyamatok, nemrég két bizottsági ülésen is zöld utat kapott.

– Az idei költségvetésben nettó 5 millió forintot sikerült elkülöníteni a nagyárpádi kereszteződés terveztetésére. A szakemberek szerint ennek a költsége maga a későbbi megvalósítás körülbelüli tíz százalékát teszi ki, így mintegy 50 millió forintba fog kerülni a kereszteződés rendezése – mondta a Mindenki Pécsért Egyesület MSZP-frakciójának politikusa.

Nem a pécsiek kedvence ez a kereszteződés

A járvány miatt csúszott minden, ám május végén elkezdődött a folyamat az önkormányzat és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. között, megtörténtek a hatósági egyeztetések. Nemrég pedig a két illetékes bizottság elé került az ügy, és mind a Pénzügyi és Gazdasági, mind a Kommunális Bizottság egyhangúan elfogadták azt. Következő lépésként kihirdethető a pályázat a tervező irodák számára. Az előzetes számítások szerint ősz végére a konkrét terek is meglehetnek.

Csaba István vette kezébe a kereszteződés ügyét

– A jövő évi költségvetésben szintén el kell majd rá különíteni forrást, ha pedig ez megvan, akkor a legrosszabb számítások szerint, legkésőbb 2021 végére mindenképpen elkészülhet az új, kevésbé balesetveszélyes és könnyített forgalmú útkereszteződés, amin naponta, – a Magyar Közút statisztikái alapján – 13 ezer autó halad át – mondta Csaba István.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő