Újszülöttek erdeje: újabb terület formálódik Baranyában

Közel ötvenezer facsemetével gazdagodott az öthektárnyi új erdőterület Szigetvár városhatárában, az Almás-patak mentén.

hirdetés
Uránia Mozi

A Mecsekerdő Zrt.-nek ez már a második telepítése a szigetvári erdészet területén, mely ezúttal a város határában valósult meg. Az új, 4,85 hektáros erdő főfafaja a kocsányos tölgy, mely a vidék 70 százalékát foglalja el – írja az erdőgazdálkodó.

A fennmaradó egyharmadra az állomány szerkezetét javító céllal úgynevezett elegyfafajok – elsősorban gyertyán, másodsorban vadkörte, vénic szil és madárcseresznye – kerültek, a magas ökológiai értékű élőhely létrehozása érdekében.

Összesen 33.950 kocsányos tölgyet, továbbá 14.550 gyertyán facsemetét ültettek.

A Mecsekerdő – ahogy tavaly, úgy idén is – jelentősen, mintegy 60 százalékkal felülteljesítette a tervet, vagyis hogy újszülöttenként 10 darab csemetét ültet el. Tavaly például több mint 50 ezer facsemete került a földbe Vajszlón. Így a két év alatt tíz hektáron közel százezer facsemetével gazdagodtak a Baranya megyei erdők.

A május 12-i ünnepélyes átadón dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere, Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetője és Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója vett részt, akik jelképesen együtt ültettek el egy tölgycsemetét.

Az Újszülöttek erdeje programról itt írtunk korábban.

50 ezer facsemetét ültettek el a baranyai újszülötteknek