A PVSK-t támadja a Jobbik

Új, közel egymilliárd forintos sportcsarnok épülhet a Verseny utcai sporttelepen. A PVSK számára épülő multifunkcionális terem beruházása kapcsán tartott sajtótájékoztatót Fogarasi Gábor, a Jobbik önkormányzati képviselője, aki továbbra is átgondolatlannak tartja a helyi sportegyesületek támogatási rendszerét.

A 940 millió forintból épülő multifunkcionális sportcsarnok beruházási költségének hetven százalékát tao-pénzekből fedezik, a fennmaradó harminc százalékot – 282 millió forintot – önerőből kell előteremteni. A PVSK mindössze 82 millió forint saját forrás áll rendelkezésre, ezért az önkormányzattól 200 millió forintos hozzájárulást kér.

A város azonban „csak” százmillió forintot hajlandó adni, ugyanakkor a másik 100 millióra is van remény, miután az egyesület előrehaladott tárgyalásokat folytat a Pécsi Tudományegyetemmel az összeg előteremtéséről.

A PSVK mindezek mellett újabb hároméves támogatási szerződést kötött az önkormányzattal, így évente 46 millió forintot fordíthat utánpótlás-nevelésre, különböző versenyeken való részvételre. A Jobbik azonban elutasítja ezt a szerződést, hiszen a párt szerint inkább sportműhelyek támogatására kellene fordítani ezt a forrást.

– Továbbra is aránytalannak tartjuk a sporttámogatási rendszert. Nem tudjuk, ki döntött arról, hogy mely egyesület mennyi támogatásban részesüljön. Mi az eredményesség figyelembevételével osztanák el a keretösszeget – fogalmazott Fogarasi Gábor.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés