Beindult a hírdömping a PMFC-nél: kilenc távozót és két érkezőt jelentettek be

A PMFC labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, mely játékosok távoznak a klubtól, sőt, az első két nyári igazolásra is fény derült.
Az elmúlt hetekben ugyan javarészt már lehetett tudni, hogy jópár meghatározó játékos távozik a PMFC együttesétől, de eleddig saját felületein a klub még úgy sem kommunikált semmit, hogy közben a távozó focisták új klubjai már bejelentették az expécsiek leigazolását.

Azok után azonban, hogy szerdán megszólalt György Tamás, a klub tulajdonosa, mi több, be is jelentette, hogy Weitner Ádám lesz a csapat edzője, máris felgyorsultak az események. Csütörtökön ugyanis végre a pmfc.hu-n is fény derült arra, hogy kik hagyták el az elmúlt hetekben a piros-feketéket.

Ahogyan azt korábban már megírtuk, Adamcsek Máté, Geiger Norbert, Hursán György és Króner Martin is máshol folytatja, és bizony néhány olyan játékos is megy, akik eleve kölcsönben voltak csak Pécsett. Bíró Bencét visszarendelte az MTK, Zsemlye Balázst pedig a Diósgyőr, de szintén eligazolt az elmúlt két év pécsi csapatának egyik biztos pontja, Sági Milán is, az NB I.-be jutott Kecskeméthez ment. Ha pedig mindez nem lenne elég, két kapus, Bukrán Erik és Vukman Donát is máshol folytatja a jövőben. Akárhogy is számoljuk, egy kilenc ember, szinte egy csapatnyi távozó.

Azért van jó hír is, hiszen két új igazolást máris bejelentett a PMFC. A 22 éves, debreceni nevelésű kapus, Kovács Péter, és az NB I.-es rutinnal is rendelkező bal oldali védő, Hadaró Valentin is a Munkásnál folytatja – utóbbi kölcsönbe érkezett Kecskemétről.

A fiatal kapus az előző szezonban a Szolnok játékosa volt, ahol 10 bajnokin jutott szóhoz, míg Hadaró 24 találkozón lépett pályára a Kecskemét színeiben, így alaposan kivette a részét a feljutásból. Első blikkre úgy fest, hogy a fiatal portás Helesfay Donát cseréje lehet majd az új szezonban, míg Hadaróra alapemberként számíthat majd az új pécsi szakmai stáb.

Fotó: pmfc.hu

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés