Kihallgatták Dél-Koreában Kenderesit és el is engedték

Szexuális zaklatás ügyében kérdezte ki, majd engedte el a dél-koreai rendőrség Kenderesi Tamást, az olimpiai bronzérmes magyar úszó azonban tíz napig nem hagyhatja el Dél-Koreát, írja a New York Timesra hivatkozva a Nemzeti Sport.

A lap szerint a dél-koreai rendőrség vasárnap hajnalban vitte el egy éjszakai szórakozóhelyről, ezt a magyar csapat egyik képviselője is megerősítette, hozzátéve, az úszót elengedték, így visszatérhetett a csapathoz.

Kenderesi a következő tíz napban nem hagyhatja el Dél-Koreát.

A Yonhap News Agency korábban azt jelentette, hogy a sportoló tagadta az ellene felhozott vádakat.

A 22 éves Kenderesi 200 méter pillangón nyolcadik lett szerdán. A szervezők nem nyilatkoztak az ügyről, mondván az magánügy, nem érinti a versenyt.

A magyar szövetség az alábbi közleményt adta ki az ügyben:

„A Magyar Úszószövetség a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.

A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére.

A Magyar Úszószövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak” – áll a közleményben.

FRISSÍTVE:

A vb vasárnapi zárása után Kenderesi Tamás nyilatkozatot adott ki a történtekről.
– Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem – írta, jelezve, „megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig”.

– A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom – fogalmazott az úszó.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés