Futballstadion épül Pécsett is

Pécs is bekerült az MLSZ és a kormány most meghirdetett országos stadionfejlesztési programjának első ütemébe, amely során 20 stadion 15 milliárdos állami támogatásból újulhat meg. További társaságiadó-forintokkal kiegészülve ideális esetben másfél milliárd forinttal gazdagodhat a közeljövőben a megyeszékhely labdarúgóélete.

Az újmecsekaljai stadionba, a szombat délutáni PMFC – Felcsút NB I-es bajnoki elé időzítették azt a sajtótájékoztatót, amelyen dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, dr. Hargitai János kormánymegbízott, dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója és Matyi Dezső, a PMFC-Matias elnök-tulajdonosa részben a város sport-, ezen belül labdarúgóéletét elemezte röviden, majd a város sportlétesítményeinek körvonalazódó fejlesztése került szóba.

pmfc

Dr. Hargitai János rövid, általános bevezetője után házigazdaként Matyi Dezső örömmel adott számot arról, hogy a PMFC mekkora utat járt be az elmúlt hat esztendőben. Indulva egy meglehetősen negatív sportkörnyezetből, mára odáig jutva, ahová tervezték: hat nagy füves pályával, ötszáz gyerekkel az utánpótlás-korosztályokban és összesen mintegy évi ötezer órányi edzéssel. Együttműködésben a Kozármislennyel is. Hozzátéve, hogy a pályarekonstrukciós kezdeményezést annál inkább üdvözli, mert az utóbbi húsz évben radikálisan csökkent a mindennapokban folyamatosan sportoló gyerekek száma – nem kis mértékben a szinte teljesen megszűnt grundoknak, az egyre romló létesítményhelyzetnek köszönhetően.

Dr. Hoppál Péter e gondolatmenethez csatlakozva ugyancsak a dél-dunántúli régió méltatlanul mostoha sportinfrastruktúrájáról szólt, hozzátéve, hogy a polgári kormány 2010 óta új tendenciát teremtett a sport terén is. Bár ennek eredménye csak évtizedek múlva hozhatja meg gyümölcseit, de a társasági adó sportcélú felhasználásának lehetővé tételével, a mindennapos testneveléssel, az országos létesítmény-fejlesztési programmal az alapokat mindenesetre lerakta e munkához, amelyet a jövőben is folytatni kíván. Kiemelte, hogy a Dunántúl legnagyobb, egyben rangos egyetemi városaként Pécs már régen megérett elavult sportinfrastruktúrája jelentős fejlesztésére. Ám “a vízből saját magát a hajánál fogva kihúzni” bizonyosan nem tudja a város, vagyis a fejlesztésekhez elengedhetetlenül szükségesek a kormányzati források. Ahogy fogalmazott, ő maga egy olyan zöldmezős beruházás híve, amelyben egy már többször szóba került uszoda, sportcsarnok, edzőcsarnok, illetve egy esetleg ehhez kapcsolódó stadion épülhetne, hiszen ez a sporton túlmutatva a kertvárosi részen komplett városrész-rehabilitációs programmá formálódhatna.

Örül, hogy Pécsnek is lesz stadionja?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Vári Attila mindezt röviden kiegészítve azon reményének is hangot adott, hogy a város nevében eljárva a PSN Zrt. mindent megtesz egyrészt az e fejlesztéshez szükséges központi források megpályázása, továbbá a kormány által ugyancsak nemrégiben bejelentett sportágfejlesztési program (2020-ig 16 sportág részesülhet a MOB-on és a szakszövetségeken keresztül összesen 135 milliárdos támogatásban) lehetőségeinek minél szélesebb körű kiaknázására. Ő maga ugyancsak a közös sportközpont ötletét pártfogolja, hiszen így egy területen találhatnák meg a város polgárai a nekik tetsző mozgásformákat, sportolási lehetőségeket.

Dr. Simicskó Istvánnal jött el az újságírók által várt azon pillanat – bár ugyancsak rövid általános helyzetértékelés után, amelyből az is kitűnt, hogy a két év előtti 234 ezerrel szemben az idén már 302 ezer igazolt fiatal sportolót számlál az ország, azaz végre megfordult a korábbi hosszú, csökkenő tendencia -, amikor a reménybeli fejlesztések kapcsán konkrét számok is előkerültek a papírokból. Ezek szerint a kormány már elfogadott programjának 1. ütemében a közeljövőben (pontos dátumot külön kérdésre sem sikerült megtudnunk, nem hivatalosan az volt a meglátás, hogy a projekt jövő tavasz táján ténylegesen meg is kezdődhet) 15 milliárd forintból húsz stadion újulhat meg vagy bővülhet az országban. Ugyan az egyenkénti összegekről még folyik az egyeztetés, a résztvevők nagyjából egyetértettek abban, hogy Pécsre ebből a legjobb esetben egymilliárd forint juthat. Ez Újmecsekalján a nézőtér rekonstrukciójára és részleges befedésére, családi szektor kialakítására, a pálya talajának cseréjére, az energiahatékonyság javítására lenne fordítható. Mindez a mostani TAO-ciklusban további 440 millió forinttal egészülhet ki itt az Akadémia pályázata kapcsán, amiből egy új füves és egy műfüves nagypálya is létesülhet, míg további 51 millió forintot eszközfejlesztésre és a beléptető rendszer megújítására kaphat ugyane forrásból a PMFC.

Újságírói kérdésre végül elhangzott, hogy a fenti tervek és számok ebben a formában ugyan valóban a mostani újmecsekaljai pálya megújulásához kapcsolódnak; ugyanakkor az illetékesek nem vetették még el egy zöldmezős, teljesen új stadion építésének ötletét sem, amihez azonban a városnak saját forrásait, illetve további pályázatokból elnyerhető – súlyos – összegeket kellene hozzátennie.

Hirdetés

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Jó hír, hogy újra dübörög a pannon puma és van a pécsi sport fejlesztésére egy-másfél milliárd forint.
    Megkaphatja a kétezer rendszeresen focimeccsre járó. De épülhetne fedett jégcsarnok vagy nemzetözi szintű uszoda is (akár a Balokány területén).
    Érdemes lenne demokratikusan dönteni: egy helyi népszavazás kb. húszmillióból megvalósulhatna.

  2. 1 milliárdból felújítják a stadiont, a másik 14 pedig a már így is kő gazdag Matyi Dezső zsebét fogja duzzasztani.

  3. Civil ezt hogyan sikerült így korán reggel felböfögnöd ?Tán a frissen lefőtt pálesz volt sok?

  4. Most akkor a PMFC magántulajdon vagy nem? Ha magán /Alexandra könyvkiadó :)tulajdonosáé / akkor kit támogatunk? És miért nem mondjuk a PVSK-t ahol minden tönkremegy, és rengeteg a tehetséges gyerek? És nem egy megalomániás magánemberé, aki úgy szórja az edzőket a gyerekeket, és nyúlja le a szülőket, hogy az gusztustalan!!

  5. Mások szerint meg nem kell új stadion egyáltalán! Akkor most mi van? Nem jó semmise.

  6. Én PMFC szurkoló vagyok, és nagyon szomorú, hogy nem tudok kint lenni a meccsen. Szeretném, ha lenne normális stadionja a városnak, de a meglévőt felújítani nem érdemes, ha az nem lesz alkalmas nemzetközi meccsek megrendezésére. Így az a maximum másfél milliárd forint kidobott pénz. Értelmetlen ez a toldozás-foltozás.

    Addig nincs lehetőség komoly előrelépésre a pécsi futballban, amíg a kapcsolódó infrastruktúra helyzete nem lesz rendezett. Új stadiont kell(ene) építeni.

Comments are closed.