Hirdetés

A napokban zajlott le a Madárszámlálók és Madárgyűrűzők VIII. Országos Találkozója, melyen rangos díjakat is átnyújtottak azoknak a szakembereknek, akik hosszú évek óta dolgoznak a madárvonulás-kutatás területén gyűrűzőként.

A gyűrűzőtalálkozót 2002 óta szervezik meg évente a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, mely egyben az MME Madárgyűrűző és Vonuláskutató Szakosztály éves közgyűlése. Idén a szakosztály, ahogy maga az egyesület is, 50 éves – számolt be honlapján az MME.

Mint írják, a találkozón minden évben elhangzik a madárgyűrűzési központ éves beszámolója, ami idén az 50 éves jubileumra fókuszált. 1974 és 2023 között 816, javarészt önkéntes, madárgyűrűző és több ezer segítő összefogásával összesen 312 faj több mint hatmillió (egész pontosan 6.749.502) példányát jelölték meg Magyarországon. Az adatok 66,4 százalékát 13 madárfaj teszi ki, amelyekből összesen százezer példány fölött jelöltek itthon.

A legtöbb madarat füstifecskéből, összesen 666.893-at gyűrűztek az 50 év alatt Magyarországon.

A kerek évforduló adott arra is alkalmat, hogy az egyesület és a szakosztály új elismeréseket alapítson, mellyel a legkiválóbb szakembereket díjazzák, akik hosszú évek óta dolgoznak a madárvonulás-kutatás területén madárgyűrűzőként. Az egyik kitüntetés a Palkó Sándor-díj, melyet az a madárgyűrűző kaphat meg, aki a korábbi években elérte a 100  ezredik gyűjtött adatot (gyűrűzés és megkerülés).

A díj Palkó Sándorról (1959–2002) nevezték el, aki Magyarországon először érte el a százezer madárgyűrűzési adatmennyiséget a múlt század utolsó évében, 2000 nyarán. Palkó Sándor 1978 és 2002 között összesen 101.712 madarat jelölt meg, legnagyobb részt a fenékpusztai állomáson. Itt is helyezték végső nyugalomra, emlékét egy hársfa őrzi.

Jó hír, hogy Baranyából három gyűrűző – dr. Lukács Zoltán, Bank László és Gregorits János – is „100 ezer felett teljesített”.

  • Dr. Lukács Zoltán 2007 óta gyűrűz madarakat. Több madárvártán tevékenykedik, de leginkább a sumonyi és a tömördi, valamint az ócsai vártákhoz kötődik. A százezer gyűjtött gyűrűzési adatot 2020-ban érte el.
  • Bank László 1983 óta madárgyűrűző, 2022-ig vezette az általa alapított Sumonyi Madárvártát. A százezer madárgyűrűzési adatot 2012-ben érte el. A szakembert, a baranyai madarak megmentőjét nemrég az MME legmagasabb kitüntetésével, a Keve András-díjjal jutalmazták.
  • Gregorits János 1983 óta madárgyűrűző, két állomáshoz is kötődik, rendszeresen jár Sumonyba és Dávodra. A százezredik madárgyűrűzési adatot 2020-ban érte el.
Hirdetés