6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlap#Pécs50 éves a pécsi tv-torony!

50 éves a pécsi tv-torony!

A 197 méter magas pécsi torony a Mecsekben, a Misina csúcsán áll. A kilátó 1973. április 4-én nyílt meg, azóta hazánk legmagasabb épülete. Az ötödik X alkalmából érdekességeket gyűjtöttünk össze a város egyik legismertebb jelképéről. 

Egy 1972-ben megjelent cikk szerint a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat 1968-ban kezdte meg a torony építését, ami 1969 tavaszán már a Misina-tetőn magasodott, a lépcső kialakítása következett a következő fázisban. 1969 októberében lebillent egy lépcsőtartó elem, így helyreállítási munkák történtek, majd alig egy hónap után megismétlődött a probléma, a vizsgálatok miatt 1970-ig szünetelt az építkezés. Végül 1972. szeptember 12-én került sor a műszaki átadásra,

mához képest napra pontosan 50 éve pedig a nyitásra.

A lapunknak a kerek jubileum kapcsán nyilatkozó Farkas József üzletvezetői feladatokat lát el jelenleg is a híres épületben, de a toronnyal való kapcsolata körülbelül 40 éve kezdődött, mikor húgával karöltve átvette az étterem és kilátó üzemeltetését. Az úr látta az építményt fénykorában, mikor húszasával álltak meg a turistákat ide szállító buszok a parkolóban, de azt is készséggel elismeri, hogy a környezet most igencsak szomorú képet mutat, nem épp látogatócsalogató a helyszín. Szerencsére ez hamarosan változik, az önkormányzat Misina Ötletbörze online ötletpályázatának hála nemsokára elindulnak a felújítási munkálatok, így többek között kávézó és játszótér is várja majd a vendégeket.

Mint azt megtudtuk, a most a tv-toronyhoz érkező vendégek nagy része nem pécsi, úgy 80 százalékuk a városba vagy a környékre látogató turista. Farkas József a munkáját hobbinak is tekinti, ha ideje engedi, szívesen áll be akár a liftbe is, ahol beszélgethet az emberekkel, amíg fel nem érnek a csúcsra. Elmondása szerint minden nap más, legjobban az állandóan változó látképet élvezi.

Néhány érdekesség:
  • Nem volt üres a Misina csúcsa a torony építése előtt sem, az 1960-as évekig az 1908-ban épült Kiss József-kilátó állt itt, amelyet a Mecsek Egyesület főtitkáráról és több, a heggyel kapcsolatos könyv írójáról neveztek el.
  • Pécsről szinte mindenkinek az első dolgok között ugrik be a tv-torony, mely nem csak városunk, de az egész ország legmagasabb építménye. De vajon ki ismeri az igazi titkát? Cikkünkből kiderül.
  • A torony szerkezetéhez összesen 18.500 tonna vasbetont használtak fel az építők, az eredetileg 191 méteres épület – mely az antenna cseréjekor vált 6 méterrel magasabbá – tervezői Vízvárdy István, Söpkéz Gusztáv és Thoma József voltak.
  • A monstrumot 100 millió forintból építették meg, ami a ’60-as évek végén kifejezetten komoly összegnek számított.
  • Egy 1968 májusában napvilágot látott újságcikkben vicces anekdotát osztottak meg az építkezésről. Akadt olyan lakos, aki aggódva telefonált, hogy vigyázzanak, mert ferde a toronyPersze ez az írás szerint csak optikai csalódása lehetett, a hegy lejtőihez képest ugyanis valóban úgy tűnhet, hogy nem egyenesen áll az épület.
  • A nyitás előtti napon megjelent helyi újság szerint 10 forint volt a felnőtt-, 6 forint a gyerekbelépő. A presszóban kapható volt cseresznyepálinka 12 forintért, a prémium francia konyakból viszont 72,5 forintot kértek egy felesért.
  • Az első tíz napon tízezer látogatója volt a tévétoronynak.
  • Egy Antenna Hungária nevű cég a tv-torony tulajdonosa.
  • A torony kilengése csúcsánál akár fél méteres is lehet, de úgy tervezték, hogy az épület ellenálljon a nagy szélnek és a földrengésnek is.
  • 1972-ben az akkor már lassan készülő építmény „a még hatásosabb, még esztétikusabb látvány érdekében” éjszakai díszkivilágítást kapott. A pécsiek pedig hamar megszokták, hogy az ország legmagasabb épülete minden este pompás színekben ragyog. Arra is volt példa, hogy ünnepekkor szavazhattunk, milyen fény árassza el, de jeles napokon most is rendszeresen különleges árnyalatokban pompázik.
  • Még több lélegzetelállító fotó a pécsi tv-torony hivatalos Instagram-oldalán érhető el!

Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény, Dunántúli Napló, Régi Pécs Facebook

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő