Durván megszorít a városvezetés vagy óvatosan spórol?

A keddi online közgyűlés egyik legfontosabb napirendi pontja a járványhelyzet miatti költségvetési intézkedéscsomag volt. Konyhanyelven elmagyarázzuk, miről is van szó pontosan.

  • A városvezetés létrehozott egy Veszélyhelyzeti Alapot, amibe áthelyezett számos tételt a költségvetésből.
  • A Fidesz és az ÖPE-KDNP frakciója nem szavazta meg a csomagot, később a Fidesz közleményében azt írta, embertelennek tartják az óvodákat és bölcsődéket érintő 210 milliós elvonást. 

Megkérdeztük Ruzsa Csaba alpolgármestert és Fogarasi Gábort, a Jobbik képviselőjét, a Népjóléti és Sport Bizottság elnökét, pontosan milyen átcsoportosításokról van szó, ezek hogyan fogják érinteni az intézményeket és azok dolgozóit.

A Veszélyhelyzeti Alap létrehozására azért volt szükség, mert az önkormányzat cégei a veszélyhelyzet március 11-ei kihirdetése és július 10-e közötti négy hónapban az eddigi számítások és becslések szerint összesen 2,5 milliárd forint bevételkiesésből származó veszteséget kénytelenek elszenvedni. Ez az összeg számos kisebb-nagyobb tételből áll össze. Hogy csak néhányat említsünk: a karantén miatt az emberek kevesebb bérletet és buszjegyet vásároltak, az állatkertnek, múzeumoknak, színháznak nem volt jegybevétele, az ingyenessé tett parkolás miatt jelentős összegtől esett el a Biokom.

Ehhez jön még a járványügyi védekezésre a kormány által, egész évre elvont gépjárműadó összege, ami 480 millió forint és a védekezés költségei (maszkok, fertőtlenítőszerek, egyéb eszközök), amelyek 300 millió forintot tesznek ki.

Ruzsa Csaba alpolgármester lapunknak azt mondta, remélik, kormányzati vagy uniós forrásokból később ezeknek a veszteségeknek legalább egy része kompenzálható lesz. De addig is, a költségvetés egyensúlyban tartása érdekében bizonyos költségek kifizetésének halasztása, felfüggesztése volt a cél. Az alpolgármester hangsúlyozta, 

az önkormányzat intézményeinek dolgozói mind megkapják a fizetésüket.

Amit ideiglenesen felfüggesztenek, azok jelentős részben nem személyi juttatások, hanem dologiak, illetve olyan béren kívüli juttatásokat érint a felfüggesztés, amilyen például az eredetileg június 30-áig kifizetendő cafeteria. Ha az önkormányzat kompenzációs forrásokhoz jut az elkövetkező hónapokban, akkor ezeket a pénzeket haladéktalanul ki fogják fizetni, tehát

nem arról van szó, hogy végleg elvennék az önkormányzat dolgozóitól a szóban forgó juttatásokat. 

Az alpolgármester hozzátette, a szakszervezeteket tájékoztatták ezekről az intézkedésekről, amelyeket a munkahelyek megtartásának érdekében hoztak meg.

A dologi kiadások zárolásával kapcsolatban Ruzsa Csaba elmondta, az említett négy hónapban egyszerűen kevesebb volt az intézmények dologi kiadása, például jóval kevesebb a rezsi, és számos, korábban szükséges dologból kevesebbet kellett megvásárolni, hiszen az intézmények vagy egyáltalán nem vagy csökkentett üzemmódban működtek. Tehát nem arról van szó, hogy mondjuk eztán nem lesz pénz az óvodákban vécépapírra, hanem hogy eddig nem volt szükség,

és ezt a “spórolást” most a Veszélyhelyzeti Alapba teszik bele.

Utóbbiból fizetik például a járványhelyzeti szociális támogatásokat (bértámogatás, albérlettámogatás) vagy az idősotthoni dolgozók egyszeri keresetkiegészítését. 

Fogarasi Gábor képviselő, bizottsági elnök a Pécsmának elmondta, volt olyan magyar város, például a fideszes vezetésű Komárom, ahol a polgármester a felére csökkentette az óvodai dolgozók bérét az elmúlt időszakban. Pécsett ezzel szemben az történt, hogy

a PAPI programba való bedolgozással lehetőség nyílt arra, hogy az óvodai és bölcsődei dolgozók teljes fizetést kapjanak a leállás hónapjaiban is.

A képviselő hangsúlyozta, hogy ahogy az intézményeknél, úgy az önkormányzati cégeknél sem lesz csoportos létszámleépítés ezeknek a költségvetési lépéseknek köszönhetően. Hozzátette, érthetetlen, mi volt ezen a közgyűlési ellenzék számára megszavazhatatlan

Végül, emlékeztetőül összefoglaltuk, mit is tartalmaz a költségvetési intézkedéscsomag.

Döntés született többek között a

  • a Veszélyhelyzeti Alap létrehozásáról;
  • a béren kívüli juttatások folyósításának augusztus 31-ig való felfüggesztéséről;
  • az intézmények 100 milliós beruházási keretének Veszélyhelyzeti Alapba történő átcsoportosításáról;
  • 198 millió forint intézményi tartalék Veszélyhelyzeti Alapba történő átcsoportosításáról;
  • számos önkormányzati intézmény személyi juttatásokra és dologi kiadásokra megcímzett költségvetési kereteinek Veszélyhelyzeti Alapba való átcsoportosításáról;
  • a polgármester és az alpolgármesterek cafeteria-keretének Veszélyhelyzeti Alapba történő áthelyezéséről;
  • ahogy arról is, hogy a Veszélyhelyzeti Alapból 100 millió forintot költenek bérpótló támogatásra, gondozási támogatásra, és albérleti támogatásra.
  • az önkormányzat két idősotthonát működtető Integrált Szociális Intézmény dolgozóinak egyszeri keresetkiegészítésére 20 millió forintos keret létrehozásáról, amivel elismerik a legveszélyeztetettebb munkakörben, a járványügyi védekezés frontvonalában tevékenykedő önkormányzati dolgozók erőfeszítéseit.

Hirdetés