Ezúttal este mozdult meg a föld: Pécsett is lehetett érezni az újabb rengést

Hirdetés

Csupán néhány másodpercig tartott, de igencsak jól érezhető volt Pécsett a január 6-án, kicsivel este 6 után tapasztalható földrengés. Mint a horvátországi média írta, újra Petrinja környékén mozdult meg a föld, az ottani lapok szerint ezúttal körülbelül 10 másodpercig tartott és 5,0 erősségű volt a rezgés. Ezt érzékelhettük Magyarországon is.

Frissítés 19.00:

Több különböző adat jelent meg a médiában arról, milyen erősségű is volt tulajdonképpen a január 6-ai, horvátországi földrengés. Ez azért lehetett, mert több, kisebb-nagyobb mozgás követte egymást. Mindez jól látszik például azokon a képernyőfelvételeken, melyeket egy, a világban történő földmozgásokat mutató applikációról készített olvasónk:

Forrás: Earthquake Network applikáció

Korábban írtuk: 

Nálatok is megmozdult a pohárban a víz?

Kertvárosban, Ispitaalján és a Mecsekoldalban is érzékelték pécsi kollégáink a földmozgást, de információink szerint a megyében és országosan, szinte mindenhol lehetett érezni azt. Mint arról már korábban is írtunk, Horvátországban napok óta folyamatosan remeg a föld, ebből kapunk mi is – szerencsére sokkal gyengébben –, itthon.

Ma jelent meg az az MTI-hír, mi szerint a december 29-ei 6,3-as erősségű közép-horvátországi földrengés törésvonala mentén Sisak település 10 centimétert, Petrinja helység pedig 25-30 centimétert tolódott el keleti irányba.

Hirdetés