Fidelitas: „Pécs nem kér az erdőégető Péterffyből”

A Fidelitas elnöke, Böröcz László hétfőn tartott sajtótájékoztatót a Tubesen: arra hívta fel a pécsiek figyelmét, hogy mielőtt szavaznak egy polgármesterjelöltre, mindenképp nézzék meg, mit tett addig a városban, a városért. Ez ugyanis a jövőre nézve is megmutathatja, mire lenne képes Pécs első embereként. 

hirdetés

– Péterffy Attila annak a Gyurcsány Ferencnek a helyi embere, aki kormányzása alatt tönkretette Magyarországot, és annak a baloldalnak a polgármesterjelöltje, amely Pécset egyszer már tönkretette. Persze tudvalevő róla az is, hogy segédkezett abban, hogy a Mecsek erdejét megtizedeljék – kezdte Böröcz László.

Elmondta, hogy a pécsi embereknek joguk van tudni, valójában kicsoda a magát „függetlennek” tituláló, valójában baloldali polgármesterjelölt. A Fidelitas ennek érdekében figyelemfelhívó kampányt indítana óriásplakátokkal, szóróanyagokkal és közösségi médiamegjelenéssel.

Péterffy Attiláról a Fidelitas elnöke szerint azt kell tudni, hogy hosszú éveken vezérigazgatója volt a Pécsi Hőerőműnek, melynek kazánjaiban körülbelül 3 millió tonnányi fát égettek el. A fairtás nyomait ma is látni lehet az erdőben, a tájsebek hosszú idő alatt sem gyógyultak be.

A Fidelitas figyelemfelkeltő táblát helyezett el a Tubesen

– A kérdés, hogy miért tette ezt Péterffy Attila? Illetve, hogy rá lehet-e bízni egy város vezetését? Vezérigazgatóként nyilván meg akart felelni az erőmű tulajdonosaként ismert francia multinacionális cégnek, az általuk kitűzött célokat akarta megvalósítani a fák eltüzelésével a gyors extraprofit érdekében. Több természetvédő egyesület beszámolóiban megtalálható azonban, hogy kérték a vezérigazgatót arra, hadd vizsgálják meg minőségileg a fákat annak érdekében, hogy ne egészséges fákat égessenek el. Ezeket a kéréseket az akkori vezérigazgató, Péterffy Attila azonban minden alkalommal megtagadta – érvelt Böröcz László.

Hozzátette, csak meg kell nézni az akkoriban az erőmű udvarán készült fotókat, megkérdezni a természetvédő egyesületeket, amelyek folyamatosan próbálták megakadályozni az erdőirtást, de mindig falakba ütköztek. És persze ki kell menni és megnézni azokat az irtásokat, amiket a hétköznapi emberek „Péterffy-irtásoknak” neveztek el, mondta.

– Az említett okok miatt fel szeretnénk hívni a Pécsett élő választópolgárok figyelmét arra, hogy mielőtt behúzzák az X-et a polgármesterjelölt neve mellé, gondolják át azt, hogy olyan polgármestert szeretnének, aki folytatja a város építését, vagy pedig olyat, aki már bizonyította a Mecsekben, hogy mire képes – mondta végezetül a szervezet elnöke.

Sajtóközlemény:

„Pécs nem kér az erdőégetőből!

Felháborító, hogy a Gyurcsány-párt és csatlósai egy erdőégetőt szabadítanának Pécs városára és polgáraira. A város érdekében tájékoztató kampányt indítunk, hogy az emberek megtudják az igazságot a balliberálisok jelöltjéről.

Mindannyian emlékszünk azokra az időkre, amikor több millió tonna egészséges fát irtottak ki a Mecsek erdeiben. A fákat pedig Gyurcsány helyi emberének, Péterffy Attilának a közbenjárásával a Pécsi Hőerőmű kazánjaiban égették el.

A tarra vágott erdőrészek, facsonkok arról árulkodnak, hogy a Mecsek a mai napig nem heverte ki a Péterffy vezetése alatt történt pusztítást. Nem véletlenül nevezik a helyiek ezeket a környezeti sebeket »Péterffy-irtásoknak«.

A multikat kiszolgáló, a környezetvédő civileket félrelökő Péterffy »Erdőégető« Attila most a pécsiek bizalmát kéri. Miközben Pécs felvirágoztatásáról szónokol, valójában Gyurcsány Ferenc és a várost tönkretevő baloldal érdekeit szolgálja.

Ugyanolyan pusztítást végezne városvezetőként is, mint a Mecsekben. Október 13-án nemet kell mondanunk erre!

A pécsieknek jogukban áll tudni, ki és milyen tetteket követően kérné bizalmukat!

FIDELITAS”

Hirdetés