Havihegy legnagyobb ünnepe jön!

Szombaton kezdődik és hétfőig tart a havihegyi templom legnagyobb ünnepe, a Havas Boldogasszony-búcsú. Idén 175 éve, hogy a pápa búcsúkiváltságot adott a templomnak, amelynek már az építése is különleges, a pécsiek hitét és erejét mutatja.

1690 és 1691 fordulóján szörnyű pestisjárvány dühöngött Pécsett, a helyiek ekkor fogadalmat tettek: ha városuk megmenekül, az akkori Kakasdombon, a hófehér sziklákon templomot építenek. Ez egyáltalán nem volt könnyű feladat, az építőanyagot, a köveket ugyanis a saját hátukon, vállukon vitték fel az Ágoston tér felől, így szó szerint a pécsiek verejtékével, erejével készült el a csodálatos templomocska.

(A templomot Havas Boldogasszony tiszteletére emelték, ami egy korábbi római járványelűzésre emlékeztet: egy gazdag család tett Itáliában templomépítési fogadalmat, ahol pedig a kegyhely felépült, előzőleg hó hullott, ami augusztusban, Rómában valóban csodás eseménynek számított.)

A fatornyos pécsi templom 1697-re készült el, 1844-ben XVI. Gergely pápa búcsúkiváltságot adott a kegyhelynek. Ez azonban már nem az „eredeti” templom volt, hiszen mint a kegyhely honlapján is olvasható, 1710-ben és 1780-ban is tűzvész pusztította, utóbbi után át is kellett építeni, ekkor nyerte el mai formáját. A templom tornyában lakik az ország egyik legrégebbi harangja, az 1738-ban öntött harang máig szól, és az első pécsi harangöntőmester, Michael Weingarten egyetlen megmaradt darabja.

A templom más okból is nagyon kedves a pécsieknek: előtte áll az a különleges mandulafa, amely idén – köszönhetően a helyiek hatalmas összefogásának – az Év Európai Fája lett.

A Havas Boldogasszony búcsú egyébként más okból is jelképes: jól szimbolizálja Pécs többnemzetiségű és vallású voltát, hiszen a szombaton kezdődő és hétfőig tartó eseménysorban lesz magyar, horvát és német nyelvű szentmise, valamint görögkatolikus liturgia is. Augusztus 4-én és 5-én, vasárnap és hétfőn reggel körmenet indul az Ágoston tértől a templomig, ez az út meg is idézi az építők küzdelmét, van, aki kis követ is visz magával, így emlékezve az egykori pécsi polgárok nehéz munkájára. Vasárnap este 7 órakor a nemrég veszprémi érsekké kinevezett Udvardy György tart szabadtéri szentmisét. A búcsú részletes programja a pécsi püspökség honlapján, ITT olvasható.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés