Megvan az eredmény: a havihegyi mandulafa az Év Európai Fája!

Kihirdették az Év Európai Fája verseny eredményeit Brüsszelben. A havihegyi mandulafa tizennégy másik fát maga mögé utasítva hozta el az aranyérmet és a pécsiek szívébe is arany betűkkel véste bele magát Janus Pannonius fája. Soha nem látott összefogással népszerűsítették fájukat ugyanis a helyiek a szavazási időszak alatt, rengetegen posztoltak róla és buzdították voksolásra ismerőseiket.  

Habár már február utolsó napján lezárult a szavazás, az eredményhirdetésre március 19-ig várniuk kellett a tűkön ülő rajongóknak. 

A fa végül 45132 szavazatot kapott.

Dr. Páva Zsolt polgármester közleménye:

„A pécsi, mintegy másfélszáz éves havihegyi mandulafa került ki győztesen az „Európai Év Fája” nemzetközi megmérettetésből.

A siker közös erőfeszítéseink eredménye, hiszen az elmúlt hetekben sok ezer, a pécsi fával szimpatizáló ember fogott össze, adott le szavazatokat a havihegyi kápolna mellett álló matuzsálem győzelme érdekében.

Arra bátorítok mindenkit, szerdán közösen ünnepeljük meg ezt a sikert, hiszen a különleges fánál március 20-án 16.30-kor pikniket is tartunk.

Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere”

Imádják a pécsiek!

A verseny lezárultáig rengeteg pécsi látogatott el a híressé vált fához, voltak, akik csak lefotózták vagy megnézték, mások jógapózba vágták magukat, ezzel is felhívva a figyelmet a fára és a megmérettetésre. Sőt, még külföldi fanagykövet is járt Pécsett abból a célból, hogy a famatuzsálemet megszemlélje.

A kápolna előtti öreg, hat méter magas fával kapcsolatban az Év Európai Fája verseny oldalán azt írják, a mandulavirágzás Janus Pannonius püspök 1466-ban, egy mandulafáról írt verse óta az örök megújulás és a műveltség szimbóluma is Pécsett. Mostantól újabb szimbolikus értelmet nyert, méghozzá a közösségformálás csodás példájává lett. 

A tavaly az Év Fája díjat elnyert, a második helyezettet ezernél is több szavazattal megelőző mandulafa nem csak városunk hírnevét vitte tehát szerte a világba, de a helyi közösséget is összehozta, ami minden díjnál fontosabb.

Az első helyezésre büszkék lehetnek a pécsiek, a Janus Pannonius Múzeum munkatársai ezért pikniket szerveznek március 20-a délutánra a Havihegyre. Részleteket ITT olvashatunk. 

A Havihegy mandulafáit több mint 100 éve, 1916-ban említik először a napilapok, azt írták, „a mandulafa-sorban kezdődik az élet…” Később, 1926-ban is megerősítik, hogy a hegyre mandulafák alatt vezet az út: „A Havihegyre vezető utat valamikor szép mandulafák árnyékolták, dacoltak az északi széllel, valahogyan olyan meleggé, olyan kedvessé tették a templom megközelítését. Tavasszal virágban pompázott az oldal, nyáron enyhe árnyékot nyújtottak az arra járóknak, ősszel meghozták a rájuk szánt fáradozás gyümölcsét.” 1990-ben, elismerően írnak a fákról: „(…) néhány példány több száz éves és megélte a török időt.”

A díjátadásról videó is készült:

Hirdetés