Voltak idők városunkban, amikor még manökentanfolyam is indult, Budapest után vidéken először Pécsen. Nosztalgikus irigykedésre azonban semmi ok: a sokak által vágyott mesterség akkoriban tényleg nem volt több meghatározott derékbőségnél és szépen mosolygásnál. Az első pécsi manökenévfolyamon 29-en tanulhattak, és alig négy hónapot ölelt fel.
Az 1980-as évek közepéig Magyarországon egyedül Budapesten, az Artistaképző Intézetben tanulhattak manökennek a fiatal hölgyek, akikre azonnal lecsaptak a reklámirodák. Az Artistaképzőbe vidékieknek vajmi kevés esélyük volt bekerülni, a korabeli cikkek szerint pedig a budapesti manökenek kezdtek utolérhetetlennek bizonyulni, nem beszélve arról, hogy sokba került a foglalkoztatásuk. A dél-dunántúli vállalatoknak, üzemeknek pedig gyakran szükségük volt kiállításokon, szakmai börzéken, vásárokon termékeket reklámozó, bemutató hölgyekre.
Ebben a piaci helyzetben csírázott ki a gondolat Németh Béla, a FÉNYSZÖV Atlasz szakcsoport elnökének fejéből, hogy a fővárosi Artistaképző Intézet jóváhagyásával manökenképző tanfolyamot indítson Pécsen.
Ma már a manekenség – köznyelven manökenség – titokzatosnak hitt szakma, sokak által irigyelt mesterség. Hisz olyan érdekes és látványos, mikor szép hölgyek és urak elegánsan, kikenve-fenve diszkrét zeneszó mellett sétálnak a dobogón!
1985 márciusában jelent meg a felhívás a pécsi újságokban, miszerint 18 és 28 év közötti, szép arcú, fiatal, legalább 170 cm magas hölgyek jelentkezését várják.
1985. március 23-án, a Nevelési Központban megrendezett eseményen a közel hetven jelöltnek először ki kellett töltenie egy kérdőívet, majd a szakemberekből: fényképészekből, fodrászokból, kozmetikusokból, divattervezőből és hivatásos manökenből álló zsűri előtt egyberészes fürdőruhában, vagy tornadresszben kellett vonulniuk.
[su_quote]A lányokat egymás után sorra szólították. Először a magasságot, aztán a testsúlyt ellenőrizték, utána az egyberészes fürdőruhába öltözött hölgyek pattogó zene ütemére – az igazi manökenek járását utánozva – elvonultak a jobbára nőkből álló zsűri előtt. A lépés, forgás, megállás, mosolygás… nem mindig sikerült. Volt, akinek a frizurája, a másiknak meg a sminkje bizonyult előnytelennek.[/su_quote]
– olvasható a Dunántúli Napló 1985. márciusi számában.
Végül hosszas tanakodás után eredmény született. A szigorú bírák a márciusi válogató után 29 pécsi nőt választottak ki, akik 2500 forint oktatói díj megfizetésével kezdhették meg útjukat a manökenek világába.
Csató Mari, volt manöken, a tanfolyam irányító mestere a válogató után azt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak, hogy ezek a lányok még sok gyakorláson esnek át, míg kiderül, hogy alkalmasak-e vagy sem.
– Először is valamennyi résztvevőt pár kilóval le kell fogyasztani – fogalmazott.
A szerencsés hölgyeknek az oktatói díjból állják a kozmetikust, a fodrászt, a mozgástanárt, a divattervező és a manöken tiszteletdíját, valamint a szépítőszereket is. A képzés Csató Mari és Szentpéteri Györgyi divattervező vezetésével 15 hétig tartott, mely során heti 3 alkalommal és hétvégeken egész napos foglalkozásokon kellett részt venniük. Az iskola elvégeztével a fővárosi Artistaképző Intézet is levizsgáztatta a Pécsett tanuló hölgyeket, majd sikeres vizsga után működési engedélyt adtak számukra. A tanfolyam zárása után egy egész estés divatbemutatót tartottak Pécsett.
Forrás: Dunántúli Napló archívum,
pecsi-notortenet.blog.hu, retromagyarfotomodellek.blogspot.com
