Ingyen adták bérbe a városközponti kávézót a fideszes önkormányzat idején, a vállalkozó szerint minden rendben van

Ingyen bérelt kávézó 15 évig Pécs főterén, a városháza tövében? Alighanem ez sok pécsi vállalkozó álma. Egyiküknek ez valóra is vált. Mivel ennek a többi pécsi adófizető nem biztos, hogy hasznát látta, az ügy kapcsán büntetőfeljelentést tett Péterffy Attila polgármester – tudtuk meg városházi forrásból. Lapunk megszólaltatta az érintett vállalkozót is.

Városházi forrásunk szerint az előző, fideszes városvezetés idején kezdődött furcsa történet két főszereplője Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője, és Fodor-Petrov József, akinek érdekeltségi körébe tartozik egyebek mellett a Rádió1 Pécs vagy a Pécs Aktuál című lap is. A két név ismerős lehet, hiszen éppen a ZSÖK és Fodor-Petrov egyik érdekeltségébe tartozó cég közötti korábban, a fideszes pécsi városvezetés időszakában kötött 209 millió forintos reklámszerződés miatt már folyik egy nyomozás.

A pécsi önkormányzati cégek auditálása során kettőjük neve egy újabb, a közvagyon kezelése kapcsán kérdéseket felvető ügy kapcsán is felmerült – tudtuk meg az átvilágítások eredményére rálátó forrásunktól. Ez pedig a pécsi Városháza tövében, azaz vitán felül frekventált helyen lévő kávézó bérbeadása. Míg a nem ennyire jó, de azért eléggé központi helyen lévő vendéglátóegységek bérleti díja is meglehetősen magas, addig ma Fodor-Petrov cége pontosan és kereken 0 forintért bérli ezt az ingatlant. Ráadásul, ha minden így marad, teheti ezt még 14 hosszú éven keresztül.

Hogy miként történhetett mindez, azt önkormányzati forrásunk a következőképpen magyarázta:

  • 2016 nyarán 145 millió forintos turisztikai célú pályázati támogatás – részbeni – felhasználásával Pécs önkormányzata kialakítja a majdnem 400 négyzetméteres főtéri helyiséget benne a kávézóval és az infóponttal.
  • Amint elkészül a helyiség, annak üzemeltetésére 2016. július 16-án haszonbérleti szerződést köt Pécs önkormányzata és saját cége, a ZSÖK Nkft. Ezt a szerződést 2018-ban módosítják és kizárják a felmondás gyakorlásának jogát 15 évre.
  • 2019. június 5.-én immár a ZSÖK Nkft. köt az Irány Pécs  Közhasznú Nkft-vel ingyenes használati megállapodást az egész helyiségre 2019. január 1-ei, akkor már nyilván visszamenőleges hatállyal. A rendes felmondás gyakorlásának jogát ebben a szerződésben is 15 évre kizárták.
  • Az Irány Pécs eredetileg csak az emeleti irodákra kapott ingyenes használatot, a kávézóra és a shopra forrásunk szerint nem, mégis ingyen használta és használja a társaság az egész ingatlant.

Az Irány Pécs ügyvezetője 2013-tól napjainkig Fodor-Petrov József. A társaság minősített többségű befolyással rendelkező tagja 2018. január 1-től a Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. lett úgy, hogy a ZSÖK Nkft-tól és Pécs önkormányzatától vásárolt 2017. év végén annyi tulajdonrészt, hogy 75 %-ot meghaladó részesedése lett. 

Az üzletrészek megvásárlása során az üzletrészt megszerző vevő, a Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. (tehát nem az Irány Pécs Kft. ) „átvállalta” a pályázati cél fenntartása miatt az önkormányzatot terhelő kötelezettségeket. A Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. azonban ilyen fenntartási tevékenységet nem végzett.

A  Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. 2018. november 8-án átalakult P1 Média Group Zrt-vé. A jogelőd cégben Fodor-Petrov József résztulajdonos volt, a jogutódban azonban már kizárólagos tulajdonos. A cég átalakulásából fakad az is, hogy az Irány Pécs azután, hogy a  ZSÖK Nkft-vel megkötötte a használati szerződést, bejelentette, hogy a közhasznú jogállása megszűnt – magyarázta forrásunk.

Jelenleg tehát a már nem közhasznú Irány Pécs 75 %-ot meghaladó tulajdonosa a Fodor-Petrov József kizárólagos tulajdonában lévő P1 Média Group Zrt. 

Azaz, Fodor érdekeltsége, elvileg 15 évig ingyen használhatja Pécs valószínűleg legjobb helyén lévő kávézóját, amelyet Pécs önkormányzata – még az előző, fideszes vezetés alatt – egy turisztikai pályázatból alakított ki.

Mivel az ügy legalábbis felveti annak a lehetőségét, hogy a közvagyon nem a pécsi adófizetők érdekeit figyelembe véve hasznosul, Pécs polgármestere, Péterffy Attila az ügyben feljelentést tett hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.

Fodor-Petrov válaszol

Több kérdést is küldtünk Fodor-Petrov Józsefnek. Az alábbiakban kérdéseinket és a Fodor-Petrov válaszait közöljük változtatás nélkül.

Kérdés: Információink szerint céges érdekeltsége a bérleti szerződés szerint 15 évig ingyen használhatja a Városháza aljában, annak épületében lévő ingatlant, amit az önkormányzat korábban egy turisztikai pályázatból alakított ki. Ön hogy magyarázza az ingyenességet?

Válasz:

Az információk rosszak, minden tekintetben. Annak érdekében, hogy ne keveredjenek a tények a véleményekkel, javaslom az alábbiak szíves figyelembe vételét:

  1. A „céges érdekeltsége” kifejezés kapcsán rögzítsük, hogy a kérdéses társaság, amely bérleti joggal rendelkezik, az Irány Pécs NKft.,melynek többségi tulajdonosa a P1 Média Group Zrt., egyúttal üzletrésszel rendelkezik Pécs MJV Önkormányzata is.
  2. A Nemzetgazdasági Minisztérium és Pécs MJV Önkormányzata között létrejött támogatói szerződés (projekt azonosító: TOP-6.1.4-15-PC1-2016-00001) értelmében a támogatott (Pécs MJV Önkormányzata) a fenntartási időszak alatt fenntartja és üzemelteti a támogatásból megvalósult projektet (Pécs városi turisztikai információs pont a Széchenyi tér 1. szám alatt, 3 funkcióval: információs pont, kávézó, ajándék bolt).
  3. Pécs MJV Önkormányzata 325/2016 (10. 27) önkormányzati döntése értelmében az Önkormányzat jóváhagyta az Irány Pécs NKft. új székhelyéül a Széchenyi tér 1. számot, vagyis a kérdéses ingatlant „a Városháza aljában”, mint helyszínt az Önkormányzat határozta meg.
  4. Üzletrész adásvételi szerződés jött létre Pécs MJV Önkormányzata és a Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. (jogutód: P1 Media Group Zrt.) között 05-5/501-7/2017. iktatószám alatt 2017. decemberben, melyben a Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. megvásárolta az önkormányzat Irány Pécs NKft-ben lévő többségi üzletrészét. Az üzletrész adásvételi szerződés 6. pontjában felek arról is rendelkeznek, hogy a Pécs Széchenyi tér 1 szám alatti 378,9 m2 nagyságú helyiségben az Irány Pécs NKft-t ingyenes használat illeti meg.
  5. Pécs MJV Önkormányzata és a ZSÖK között 2018. október 24. napján a 02-2/1036-2/2018 iktatószámú haszonbérleti szerződés akként módosult, hogy a ZSÖK 15 évre kapta meg a haszonbérleti jogot az önkormányzattól a Széchenyi tér 1 szám alatti Pécs Pont használatára vonatkozóan. Ezzel összhangban a ZSÖK és az Irány Pécs NKft. megállapodtak abban, hogy az Irány Pécs NKft. 2019-től kezdődően 15 évre használatba veszi az ingatlant a ZSÖK-től a korábbi adásvételi szerződés értelmében ingyenesen, ám minden fenntartási, üzemeltetési és rezsiköltség megfizetése mellett.
  6. Pécs MJV Önkormányzata 2020. január 1. óta nem biztosít anyagi támogatást a 3 funkció ellátására. Ismereteim szerint ezzel a pécsi Tourinform Iroda az ország egyetlen olyan Tourinform Irodája, amelyet a helyi települési önkormányzat nem támogat anyagilag.
  7. A kérdéses ingatlan és a 3 funkció, a feladat ellátás fenntartása és ellátása – a Pécs MJV által vállalt pályázati feltételeknek megfelelően – évente mintegy 15 millió Ft-ba kerül, amelyet jelenleg kizárólag a P1 Média Group Zrt., mint az Irány Pécs NKft. többségi tulajdonosa finanszíroz (munkavállalók, alvállalkozók, stb.). Mindezeken felül természetesen fizetjük az épület teljes rezsiköltségét, illetve az előkert bérleti díját is. Így összességében a feladat ellátási költségek, a rezsi, és a bérleti díj évente bőven több, mint 20 millió Ft-ba kerülnek. Ezzel, ha úgy tetszik a belváros egyik legmagasabb bérleti díját fizetjük ki, ugyan nem bérleti díj jogcímen, de az Önkormányzat feladatait (vállalásait) és kötelezettségeit ellátva, az Önkormányzat tulajdonát képező ingatlanban, vagyis a kérdésben feltett „ingyenes” kifejezés nehezen értelmezhető, amennyiben a teljes konstrukciót tekintjük.

A fenti felsorolásban írt pontokkal kapcsolatos előterjesztések, döntések, pályázati anyagok, szerződések mind nyilvánosak, hozzáférhetőek, az információk ellenőrizhetők. Ugyanígy nyilvános és megismerhető az Irány Pécs NKft., mint részben a mai napig Önkormányzati tulajdonú társaság teljes társasági dokumentációja, mérleg és beszámoló adatai, gazdálkodása átlátható és ellenőrizhető, az Önkormányzatnál elérhető, betekinthető.

Kérdés: Ön szerint miért zárták ki 15 évre a rendes felmondás lehetőségét a szerződésben?

Válasz: 

Határozott idejű szerződés jött létre azzal a céllal, hogy az Önkormányzat biztosítva legyen arról, hogy hosszú távon működni fog a Tourinform Iroda és az ajándék bolt a megadott helyen. 

Kérdés: Az Irány Pécs eredetileg csak az emeleti irodákra kapott ingyenes használatot, a kávézóra és a shopra nem, információink szerint mégis ingyen használta és használja a társaság az egész ingatlant. Miért?

Válasz:

Téves az információ: A kezdetektől a teljes alapterület volt a megjelölt célokra szánva, lásd a fenti felsorolás 4. pontjában hivatkozott szerződés 6. pontjában foglaltakat. 

Kérdés: Amikor a ZSÖK-től és az önkormányzattól a Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. (PTÜ) tulajdonrészeket vásárolt az Irány Pécsben 2017-ben, a PTÜ „átvállalta” a pályázati cél fenntartása miatt az önkormányzatot terhelő kötelezettségeket. A Pécs Turisztikai Ügynökség Kft. azonban ilyen fenntartási tevékenységet információink szerint nem végzett, nem is végezhetett. Hogyan és miért történt mindez?

Válasz:

A PTÜ, mint az üzletrészek vevője Pécs MJV, mint az üzletrészek Eladójának kötelezettségeit vállalta át az adásvételi szerződésben, mást nem is vállalhatott át. A fentiekben részletesen leírt fenntartásra vonatkozó kötelezettségei az Irány Pécs NKft-nek voltak és vannak.

Az üzletrészek eladójának a tulajdonát képező üzletrészek tekintetében és annak mértékéig voltak a Társasággal szemben kötelezettségei, amiket természetesen az üzletrészek vevője az adásvétellel együtt vállalt. A hivatkozott üzletrész adásvételi szerződés ebben a tekintetben egyértelműen fogalmaz álláspontom szerint:

Kérdés: Kik voltak a tárgyalópartnerei az önkormányzat és a ZSÖK részéről a fenti ügyletek során?

Válasz:

A ZSÖK jelen projektben kijelölt illetékes képviselői és vezetői, valamint Pécs MJV Polgármesteri Hivatalának kijelölt munkatársai. 

hirdetés

Hirdetés