Hirdetés

Negyven, ötven, de akár hetven százalékos leárazással is kiszúrhatják a szemünket július végén a pécsi üzletek. Hatalmas önuralomra lesz szükségünk, ha nyugalmi pulzussal szeretnénk elsétálni a százalékjelektől lüktető kirakatok mellett, vagy érdemes engedni a csábításnak? Lánczos Benkő Tímea pécsi stylisttal jártunk utána, hogy a leértékelés valóban leértékelés-e, és lehet-e találni kincseket a ruhahegyek alatt.

Négy belvárosi üzletben, négy szettet próbáltunk meg összeállítani egy előre eldöntött keretből. Végül 8 ezer forintban állapodtunk meg, ebből a pénzből igyekeztünk minél nagyobb kincseket összegyűjteni, egészen a pár száz forintos kiegészítőktől a nagyobb tételekig.

a keret 8 ezer forint, az eredmény szinte hihetetlen.

Bár nem volt tudatos, sikerült egy nyári, egy őszi, és egy kiegészítőkből álló szettet, illetve egy strandcsomagot is megálmodnunk. Mindeközben Lánczos Benkő Tímea hasznos tanácsokkal látott el, hogy a kellő tudással felvértezve vethessük bele magunkat a nyári leárazásba.

Előre lelőjük a poént: nem csalás és nem ámítás, a leárazások alkalmával valóban igazi kincseket lehet kifogni fillérekért. A legtöbb nyári lábbelit két-, háromezer forintért próbálják ránk sózni a boltokban, a strand- és válltáskák, clutchok három-, négyezer forintért mennek, de szuper darabokat foghatunk ki őszre is: nadrágokat, ballonkabátokat és pulóvereket is be tudunk gyűjteni rendkívül kedvező áron. Vannak kiegészítők – napszemüvegek, övek és ékszerek – melyekért egy ezrest sem kell otthagynunk az üzletekben. Azért azt meg kell jegyeznünk, hogy olcsó húsnak híg a leve: a hétszáz forintos napszemüveg nyilván nem fogja kibírni mellettünk évekig, ettől még szuper fogás lehet.

Nyári szett a Reservedből – 7280

– Napszemüveg: 795 forint
– Szalmapapucs: 1495 forint
– Magasderekú sort: 2995 forint
– Rojtos top: 1995 forint

A leárazásokkor érdemes mindig az alapdarabokat keresni: egy fehér póló, egy fehér ing, egy egyszerű farmer vagy ceruzaszoknya, őszre ballonkabát vagy farmerdzseki mindig jól jön a szekrénybe. Bár nehéz feladat, de próbáljunk ilyenkor trendektől mentesen vásárolni, hiszen a nyár derekán beszerzett darabokat nem biztos, hogy jövőre is szívesen fogjuk viselni. Most szinte minden darabot gombok tarkítanak, de ez a divat jövőre minden bizonnyal sehol nem lesz már – javasolja a stylist.

A szalmatáska, szalmaszandál, szalmakalap – és minden, ami szalma – nagyon hasít idén nyáron, szinte minden divatóriás piacra dobott ezekből a darabokból. Ezeken kívül van sok övtáska, retró napszemüveg, de még pulóverek, kabátok is akadnak, töredékáron.

Őszi szett a Stradivariusból – 7285 forint

– Papucs: 1295 forint
– Pulóver: 2995 forint
– Nadrág: 2995 forint

Lánczos Benkő Tímea hangsúlyozza, hogy sokszor úgy vásárolunk, hogy nem párosítjuk képzeletben az új szerzeményt a már meglévő ruhadarabjainkkal.

– Az otthonunkba sem úgy választunk csempét, hogy az nem passzol a konyhabútorhoz. Ez igaz a ruhatárunkra is, érdemes magunk elé képzelni vásárlás közben, hogy tudjuk-e majd párosítani az új darabot a régiekkel – mondja Tímea. Hozzáteszi, hogy szintén jellemző, hogy látunk az utcán, vagy egy magazinban egy gyönyörű ruhát, amire persze befizetünk, mégsem igazán a mi stílusunk. Ez a viselkedés a leárazásokkor hatványozottan érvényes.

Kiegészítők a Parfois-ból – 5985 forint

– Táska: 1995 forint
– Espadrilles: 2495 forint
– Fülbevaló: 1495 forint

– Megvan annak is az előnye, ha szezon végén vásárolunk a következő idényre. Azon túl, hogy rendkívül olcsón tudunk hozzájutni az áhított darabokhoz, biztos nem jön velünk szembe az utcán jövőre – mondja a stylist.

Néha bagatell részletek, apró változtatások is színt vihetnek az öltözködésünkbe: akár egy betűrt póló vagy egy feltűrt ingujj is teljesen más világításba tudja helyezni a szekrényünk tartalmát. A pécsi stylist arra buzdít, hogy merjünk kísérletezni.

Strandszett a Women’s Secretből – 8085 forint

– Papucs: 2395 forint
– Fürdőruhafelső: 2995 forint
– Strandtáska: 2695 forint

Szumma szummárum érdemes fejest ugrani a ruhatengerbe, de csak óvatosan! Tartsuk szem előtt a divatguru biztonsági tanácsait, és jó élménnyel térhetünk haza.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét