12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálMegkezdődött a párbeszéd a városvezetés és a vásárcsarnok bérlői között

Megkezdődött a párbeszéd a városvezetés és a vásárcsarnok bérlői között

Ez még csak az első egyeztetés volt, amit nemsokára újabb követ, a későbbiekben pedig további szereplőket is bevonnak majd a tárgyalásokba.

Mint ismert, október 13-án a NEVKO-ban megrendezett éves közmeghallgatáson derült ki, hogy 2021 augusztusában ki kell költözniük a bérlőknek a régi vásárcsarnokból egy évre. Ez alatt az egy év alatt pedig sem a régi, sem az új vásárcsarnok nem fog üzemelni. A csarnok bérlőinek problémáit, észrevételeiket és javaslataikat ugyan részben már a közmeghallgatáson is felmérték az azon részt vevő önkormányzati döntéshozók, azonban, ahogy azt nemrég megírtuk, a vásárcsarnok árusai jelezték a város vezetése felé, hogy szeretnének a témát érintő konkrét ügyekben is tárgyalni velük.

Ruzsa Csaba fogadta a bérlőket

A bérlők felállítottak egy 9 fős delegációt, akikkel Ruzsa Csaba alpolgármester november 3-án már le is ült egyeztetni a városházán, az eseményről pedig az önkormányzat sajtóközleményben számolt be.

Kompromisszumos megoldást keresnek

Mint írják, az önkormányzat közvetlenül tárgyal a vásárcsarnok bérlőivel, ennek az egyeztetési folyamatnak pedig csak az első állomása volt a csarnokban helyiséget vagy asztalt bérlők képviselőivel folytatott keddi találkozó, amelyen az alpolgármester kiemelte, hogy a városvezetés és a vállalkozók közötti egyeztetésen az önkormányzat igyekszik olyan kompromisszumos megoldást találni, amelyben a bérlők szempontjai is érvényesülnek.

A közlemény szerint a megbeszélés zárásaként elhangzott: néhány héten belül újra asztalhoz ülnek a felek, és a későbbiekben további szereplőket is bevonnak majd a tárgyalásokba.

Még pár kép az egyeztetésről:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő