Hirdetés

Olvasónk osztotta meg velünk egy pécsi zárszaküzletben tapasztalt, sokkoló élményeit. Kicsit utánanyomoztunk a bolt online megítélésének, amiből hamar kiderült: nem először és nem is utoljára bánt embertelenül vásárlójával az üzletvezető.

– Zárat szerettem volna vásárolni a raktáramon levő ajtóba, amihez le is fotóztam a szóban forgó ajtót, és bementem az első szaküzletbe, amit ismertem. Udvariasan elmondtam, miben kérnék segítséget, mire a férfi közölte, hogy harminc év alatt nem találkozott még olyannal, aki méretek nélkül próbált volna zárat vásárolni, majd hozzátette, hogy ez nem valami egészséges gondolkodásra vall, és nem így biztosan nem fog segíteni – meséli olvasónk, aki annyira meglepődött az eladó modorán, hogy hirtelen reagálni sem volt lélekjelenléte.

– Konkrétan kidobott – meséli lapunknak a történteket a pécsi lakos – azt mondta, hogy így nem tud és nem is akar segíteni, és ott az ajtó.

Olvasónk megdöbbenve és felháborodva távozott a boltból, ám átgondolva a vele történteket, később délután visszament és kérte a panaszkönyvet.

Ilyen és ehhez hasonló vélemények olvashatóak a hely Google értékelései között

– A tulaj higgadtan hátrament a vásárlók könyvéért, majd közben megjegyezte, hogy úgyis ő fog válaszolni a panaszomra. Egy utolsó próbálkozásként azért megemlítettem, hogy a fogyasztóvédőktől is várnék majd visszajelzést, mire a férfi közölte, hogy azt ne várjam, mert úgyis ő fog reagálni a panaszra, mindezt pedig pillanatok alatt meg fogja tenni – meséli olvasónk.

Alig hittünk a fülünknek, így gyorsan rákerestünk az üzlet online értékeléseire, hogy tisztább képet kapjunk. Hát kaptunk. Mutatjuk is:

Ahogy látszik is, a vélemények nem csak régiek, vannak igen frissek is

Az ügyben megkerestük a Baranya megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület elnökét, Horváth Lászlónét is, aki elmondta, hogy sajnos nem jár következményekkel, ha az eladó modorára hivatkozva írunk be a vásárlók könyvébe, hiszen felvetődik a kérdés, hogy vajon „ki adta az első pofont”?

– Sajnos nincs rá mód, hogy bizonyítsa a vásárló, hogy etikátlanul viselkedtek vele. Amíg nem jár el törvénytelenül az eladó, fegyvertelenek vagyunk. Egy dolgot tudunk javasolni, hogy messzire kerülje el azt az üzletet, amivel rossz tapasztalata van, így remélhetőleg rájön a tulajdonos, hogy a választott üzletpolitikája hosszútávon nem kifizetődő – mondja Horváth Lászlóné.

Érdekesség, hogy vélhetően korábban egy másik olvasónk is ugyanebben a boltban járhatott pórul, s akkor többen is azt mondták neki, miután a boltos megalázta: „Üdv a klubban”. Mindenesetre az üzlet él és virul, azaz büszke lehet magár annak tulajdonosa.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét