Megvannak a jövő legígéretesebb fényfestői!

Óriási érdeklődés közepette lezárult az adventi épületfestő gyerekrajzpályázat, aminek keretében a pécsi Dzsámit öltöztették ünnepi fényköntösbe a fiatal tehetségek. 1200 beérkezett alkotásból a szakmai zsűri kiválasztotta a győzteseket, de a közönség is véleményt nyilvánított: összesen 6203 szavazat érkezett, míg megszülettek a közönségdíjasok.

hirdetés
Uránia Mozi

A Zsolnay Örökségkezelő pályázatán három korosztály vehetett részt: óvodások, 6-10 évesek és 11-14 évesek. Az adventi időszakban a döntőbe jutott gyerekek alkotásai csempésztek vidámságot és szépséget a pécsi főtérre.

Az ünnepélyes, online közvetített eredményhirdetésen december 19-én Bánkuti Péter, a Zsolnay Örökségkezelő operatív igazgatója elmondta, hogy annak ellenére, hogy idén nem lehetett a közönség számára azokat a kulturális élményeket biztosítani, amikhez a korábbi években hozzászokhattunk, az Adventi Épületfestő Gyerekrajz Pályázat – idén egyedüli adventi programként így is rengeteg emberben tudta megszépíteni, értékesebbé tenni az adventi várakozás időszakát.

Minden korosztályban első három helyezettet hirdetett a zsűri és szintén három alkotást díjaztak a közönségszavazatok alapján, emellett különdíjasok is születtek, így összesen 21 alkotást díjaztak.

A szakmai zsűrit három festőművész – Ernszt András, Szentgróti Dávid és Varga Rita – mellett Rippl Renáta meseillusztrátor és Gévai Bálint fényalkotó művész alkotta.

A rajzpályázat győztesei értékes tárgynyereményeket, ajándékutalványokat, művészeszközökből álló ajándékcsomagot, valamint technikai és informatikai eszközöket nyertek, ezzel is elősegítve a „művészpalánták” további szakmai előmenetelét. A nyeremények személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatásával átvehetők személyesen a Zsolnay Infopont és Shopban nyitvatartási időben december 21-től január 3-ig. Akik nem vették át személyesen, azok postán kapják meg az ajándékot január elején.

A nyertes alkotásokról készült videó IDE KATTINTVA tekinthető meg, a díjátadóról pedig ITT LÁTHATJUK a felvételt. 

A díjazottak:

I KORCSOPORT – KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

III. HELYEZETT: Becker Kinga, 6 éves
II. HELYEZETT: Balla Janka Bara, 6 éves
I. HELYEZETT: Vajda Vanda, 6 éves

II KORCSOPORT – KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

III. HELYEZETT: Becker Zorka, 9 éves
II. HELYEZETT: Vitkó Benedek Vajk, 8 éves
I. HELYEZETT: Fülöp Emili, 7 éves

III KORCSOPORT – KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

III. HELYEZETT: Oravecz Réka, 12 éves
II. HELYEZETT: Lengyel Dóra, 13 éves
I. HELYEZETT: Salamon Petra, 12 éves

I korcsoport különdíj: Varga Bendegúz, 6 éves
II. korcsoport különdíj: Móricz Sarolt, 8 éves
ZsÖK – különdíj: Berta Ada Nilla – nem látó kislány

I KORCSOPORT – SZAKMAI ZSŰRI DÖNTÉSE

III. HELYEZETT: Kocsor Abigél, 6 éves
II. HELYEZETT: Orr Emma Ida, 6 éves
I. HELYEZETT: Farkas Anna, 6 éves

 

II KORCSOPORT – SZAKMAI ZSŰRI DÖNTÉSE

III. HELYEZETT: Kovács-Andor Boglárka, 8 éves
II. HELYEZETT: Tok Sára Éva, 9 éves
I. HELYEZETT: Fülöp Emili, 7 éves

III KORCSOPORT – SZAKMAI ZSŰRI DÖNTÉSE

III. HELYEZETT: Pintér Dóra, 11 éves
II. HELYEZETT: Andrási Roxán, 12 éves
I. HELYEZETT: Kutas Borbála, 11 éves