Hirdetés

A népszerű „K20 Kirakat” vállalkozásösztönző pályázatot harmadik alkalommal írta ki a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. és a város önkormányzata. A nyertes egy Király utcai üzlethelyiségben 4 hónapig kedvezményes bérleti díjjal tesztelheti ötletét, emellett mentorprogramban is részt vehet és kommunikációs támogatást is kaphat. Augusztusban a Semse World csapata költözhetett be, akik innovatív fejlesztésükkel tanítják meg a betérőket tudatosan relaxálni és fókuszálni. Így tehát megnyugodhatnak a pécsiek és ide látogatók, az agyuk mától „jó kezekben van”! 

– A K20-ban világszinten egyedülálló Relax Szobát hoztunk létre, ahol az általunk készített, agyhullámokkal irányított alkalmazást lehet nyugodt körülmények között kipróbálni. Ez egy speciális készülék segítségével a pillanatnyi elmeállapotunkról ad valós idejű audiovizuális visszajelzést. Az applikációnk számos területen, például a munkavégzéssel összefüggésben a produktivitás vagy a wellness területén, az ellazulás, kikapcsolódás visszaigazolására is hasznos lehet. A másik rendhagyó fejlesztésünk egy szintén az üzletben tesztelhető app, ami egyszerű és egyben érzékletes módon képes a gyermekek és felnőttek kezdeti zenei érdeklődését fenntartani, hogy készségeik továbbfejlődhessenek. A Király utcában várunk minden, a hétköznapok pörgéséből kiszakadni vágyó, az izgalmas IT-fejlesztésekre nyitott embert – nyilatkozta Csernák Samu Zoltán, a Semse World fejlesztő-zeneszerzője.

Csernák Samu Zoltán bemutatta a musicLabe nevű zeneszerző appot az egybegyűlteknek

Sik Attila neurológus szintén a csapat tagja, aki az üzlet ünnepélyes megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón elmondta:

[su_quote]Örülök, hogy részese lehetek egy olyan üzleti vállalkozásnak, amely tudományos alapokra épül. Az áltudományos világunkban fontos, hogy összekapcsolódjon a kutatás és az üzleti szféra. Én agykutató vagyok és így tudom, hogy ahogy egyéb izmokat, úgy az elménket is lehet tréningezni, ezért kellenek olyan applikációk, amik ezt elősegítik. Remélhetőleg a Semse World nemzetközi sikereket is elér majd, hiszen ez pontosan ilyen.[/su_quote]

Az eseményen elhangzott továbbá, hogy a pályázatot elbíráló szakmai zsűri tagjai – mint például a lapunknak korábban a K20-ról nyilatkozó Keresnyei János – egyedi mentorálási felajánlásokat tettek a nyertes számára, amelyek a továbblépést, az üzleti gondolkodást segítik. Emellett a PVH az új bérlők számára egy-egy ingyenes kitelepülési lehetőséget is felajánlott a pécsi vásártéren, illetve az új pécsi vásárcsarnokban, ahová a korábbi K20-nyertes pályázó nemrég beköltözött – mondta az üzlethelyiség kulcsainak átadásakor Szabó Szilárd, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH) vezérigazgatója. Hozzátette, immáron a negyedik vállalkozót köszönthetik a kirakatban a létrehozása óta, ami mutatja a program és a hozzá tartozó konstrukció sikerességét.

Varga Péter, a pécsi önkormányzat gazdaságfejlesztési főosztályának vezetője is sikerként értékelte a vállalkozásösztönző pályázatot, továbbá hangsúlyozta, hogy a projekt célja nem csak olyan innovatív és fenntartható ötletek támogatása, melyek a világban tovább tudják vinni városunk hírnevét, de az is, hogy a helyiek megismerjék ezeket a különleges, magas hozzáadott értéket képviselő cégeket, melyekre itt élőkként mind büszkék lehetünk.

Balról jobbra: Varga Péter, Csernák Samu Zoltán, Szabó Szilárd, Sik Attila a Semse World megnyitóján

A K20-programra folyamatos a jelentkezés. A következő szabad időszak idén decembertől jövő év március végéig tart. Ha valaki kedvezményes feltételekkel szeretné kipróbálni vállalkozási ötletének piacképességét a pécsi belvárosban, további információt ide kattintva, illetve ezen az oldalon kaphat. 


Itt láthatunk néhány képet, amely bepillantást enged a Relax Szoba működésébe:  

Hirdetés