Nyaralni mentek? Ezeket a társasjátékokat nem hagyhatjátok otthon!

Nyugodtan bevallhatjuk, mert mára egyáltalán nem ciki: sokszor a gyerekek nem, de a felnőttek igenis játszani szeretnének az egyre bonyolultabb, izgalmasabb,  részletgazdagabb, szebb társasjátékokkal. Ha a család egy nyaralásnyi időt sem bír ki nélkülük, jó helyre kattintott a kedves olvasó. 

hirdetés
Uránia Mozi

Nyilván nem arról szól ez az ajánló, hogy szerkesztőségünk hasraütés-szerűen felsorolja néhány kedvencét. A Gamewiz társasjáték-webáruház profi csapatától kértünk segítséget, hogy a lehető legszélesebb skálát lefedjük. Azt a feladatot kapták tőlünk, hogy kifejezetten a nyári utazásokra koncentrálva, tegyenek a listájukba ne csak régebbi klasszikusokat, de újdonságokat is, emellett szerepeljenek két és több fővel is szórakoztató, valamint minden generáció számára kellemes kikapcsolódást nyújtó játékok egyaránt. Ők pedig némi plusz információt sem sajnáltak tőlünk, hogy megkönnyítsék a választást. Íme.

Vezércsel Gyors kártyajáték, ahol tényleg pörögnek a lapok a játékos kezében. Egy trónutódlási harc közepébe csöppenünk, ezért az általunk kedvelt frakciót próbáljuk majd támogatni. Persze az is előfordulhat, hogy egyik játékos sem nyer. Jó belépő játék a modern társasokkal ismerkedőknek. (Nincs köze a Vezércsel (Queen’s Gambit) sorozathoz!)
Stranger Things A sorozat rajongóinak tervezett partijáték. Titkos szerepes, ezért akinek nincs pókerarca, hamar bajba kerülhet. 20 perc, egyszerű szabályok, a képernyőről ismert karakterek, és gofri.
Burgle Bros Kooperatív szuperbetörős társas. Egy toronyházba fogunk belopódzni, ahol nem csak az áhított szajré, de minden szinten egyre több nehezítő körülmény van. Nyilván csak az épület tetejéről lehet elmenekülni, természetesen egy helikopterrel. Felfedezős, kombózós játék.
Köszöntünk … álmaid városában! + kiegészítők Egy térkép és egy ceruza segítségével igyekszünk minél jobb és szebb városrészt tervezni. Nem kell rajzolni, igazából csak számokat fogunk beírni és vonalakat húzni. Figyelnünk kell a többiekre is, mert aki előbb teljesít bizonyos feladatokat, az több pontot kap. Ha már meguntuk az alap térképet, akkor egy csomó tematikus pakk közül választhatunk kiegészítőt.
The Search for Planet X Egy társas a logikai feladványok és összefüggések szerelmeseinek. Az égboltot ábrázoló térképen, egy ceruza és a telefonon futó applikáció segítségével keresünk különféle égitesteket. A megszerzett információk segítségével, kizárásos alapon teszünk felfedezéseket, lehetőleg a többi játékos előtt.
Nyugalom tengere Nagyon szép grafikájú játék egy kocka alakú, apró dobozban. A feladat nagyon egyszerű: tegyük le emelkedő sorrendbe lapjainkat egy meghatározott alakzatba. A nehezítést egy-egy speciális kártya adja, illetve az, hogy nem beszélhetünk egymáshoz.
MicroMacro Full House Crime City egy modern TeszVesz város, ahol lépten-nyomon kisebb-nagyobb bűnöket követnek el. A fekete-fehér térkép elfoglalja az egész asztalt, amin a különböző történeteket igyekszünk majd felderíteni. A Full House kiadásban már gyerekbarát sztorik is vannak, így csak egy nagyon erős lámpára és a mutatóujjunkra lesz szükség a játékhoz.
Fröccs Hajnóczy Soma kártyajátéka. Igazi nyári társas: kis méretű, fröccsözésről szól, és még a borítójáról is a hűsölés jut eszünkbe. A karakterek zseniálisak, a képességeik kellően meg tudják variálni az egyszerű szabályokat, közben pedig mindig lesz lehetőségünk a többiekkel kibabrálni is. Igazi partijáték.
Similo-sorozat A Similo egy nyomozós kártyajáték, ami a szabályok egyszerűségének és a képi világának köszönhetően igazi családi társas. A nyomravezető kártyák segítségével igyekszik jeleket küldeni a csapatnak, akiknek 5 körük lesz a tettes azonosítására. A sorozatnak több része van, más-más tematikával.
Szabadulópakli-sorozat Szabadulószobás élmény egy csomag kártyában. Sok-sok feladvány van egy történetben, aminek a végigjátszásához a csapatnak gyorsan és ügyesen kell együttműködnie. A sorozatnak 8 eleme van, mindegyik más hangulatú.
Magnetic Travel-sorozat A fiatal játékosoknak való Magnetic Travel gyakorlatilag egy könyv, logikai feladványokkal.  Minden részben 48 feladvány van, a legkönnyebbet már 4 éves kortól lehet pörgetni. Akár egyedül is játszható, de egy-egy nehezebb feladatnál jól jöhet a szülői segítség.
Qwirkle (fémdobozos) Egy remek absztrakt társas, aminek a fémdobozos kiadása tényleg igazán kis helyen is elfér. A lapkákon különböző színű és formájú alakzatok vannak. Ezeket a játékosok felváltva fogják az asztalon épülő formációba illeszteni, amivel pontokat gyűjtenek.
Kartográfusok + kiegészítők Térképrajzolós játék, amihez kötelező leporolni a sulis tolltartónkból a színes ceruzákat és tűfilceket. Tetris-alakzatokat fogunk a térképre rajzolni, amik a különféle szabálylapok szerint pontot érnek. Időnként elcseréljük egymással a művünket, de nem azért, hogy segítsünk a másiknak. Kifejezetten meditatív élmény, a speciális térképekkel pedig jól kiegészíthető az alapjáték.
BANG! + kiegészítők Egyesek szerint ebben a partijátékban részeg cowboyok lövöldöznek a vadnyugaton. Minden játékos kap egy titkos szerepet, aztán a kártyái kijátszása közben igyekszik kitalálni, hogy ki melyik csapatban van, miközben a sheriff folyamatosan figyel mindenkit. Kifejezetten konfrontatív, mégis vicces kártyajáték egy csomó kiegészítővel.
Dobble-sorozat A Dobble egy igazi reflexjáték. Arra kell törekednünk, hogy mi legyünk a leggyorsabbak az asztalnál. Bármelyik két kártyát is nézzük, mindig lesz egy rajz, ami egyezni fog. Persze lehet, hogy más szögben áll, esetleg kisebb/nagyobb. Néha meg merne esküdni az ember, hogy nincs egyforma alakzat… Pedig de. A sorozatnak több tagja is van: néhány kifejezetten a fiatal játékosoknak készült.
Sztorikocka-sorozat A sorozat igazi beszélgetős játék. Minden kiadásban 9 kocka található, amikkel dobunk, aztán a különböző alakzatokat igyekszünk egy kerek történetbe zsúfolni. Kellemesen tornáztatja a fantáziát, miközben megismerhetjük a többiek kreatív énjét is az asztalnál.
7 Csoda Párbaj + kiegészítők A nagysikerű 7 Csoda kétszemélyes verziója, ami talán még jobban működik, mint a nagy előd. Gyors stratégiai összecsapás, a két kiegészítő pedig a sok új lehetőséggel jelentősen csökkenti, nem csak a szerencsefaktort, de a kényszerlépések számát is.
Süti, sapi, taco, pizza, ajcsi Könnyed partijáték, ami tényleg elfér egy farzsebben. Szükség lesz a reflexeinkre, méghozzá ügyes szem-kéz koordinációval kombinálva. A váratlanul felbukkanó speciális kártyák extra feladatokat adnak, de az egyszerű szabályok és az aranyos rajzok miatt akár családi játéknak is ideális.
Vasútvonal  Vasutazós (és sima utazós) roll&write társas. A kockával kidobott alakzatokat egy mini térképre rajzoljuk be, így próbálunk minél hosszabb útvonalakat létrehozni. A kék és a piros kiadás más-más kiegészítőt tartalmaz, amit akár kombinálhatunk is egymással.
Metro X társasjáték 10 perc alatt is bárhol – strandon vagy utazás közben – lejátszható 2-6 fős flip&write társas, amiben egy metróhálózatot kell felépítenünk, úgy, hogy minél több megállót kötünk be. Két eltérő térképen, de elég nagy újrajátszhatósággal.

 

Természetesen a felsorolt játékok mind elérhetők a Gamewiz webshopjában, érdemes átböngészni azt.