Orbán-interjú: nem egyértelmű, mi lesz a két hét szigor után

Orbán Viktor szokásos pénteki interjújában a járványhelyzetről és a minden eddiginél szigorúbb korlátozásokról beszélt a Kossuth Rádióban. Az interjúból többek között kiderült, egyelőre nem tudni, mi következik a kéthetes zárás után.

A következőket mondta:

  • Március 15-ig folytatódik a “nemzeti konzultáció” a nyitásról, utána döntenek arról, mi lesz a nyitás menetrendje húsvét után.
  • Nemcsak bértámogatást kapnak azok, akiknek be kell zárniuk, hanem a katás vállalkozóknak se kell katát fizetniük, mégpedig egész márciusban.
  • A virágboltok március 8-án még kinyithatnak.
  • Újabb 6369-cel nőtt a fertőzöttek száma, 6867-en vannak kórházban, 677-en lélegeztetőgépen vannak.
  • Április első hetében el fogjuk érni a 2,4 millió beoltást, május elejére 4,7 milliót.
  • Vannak technikai problémák az oltás megszervezésével, de megpróbálják kijavítani.
  • Persze nem lehet olyan súlyos a járványhelyzet, hogy ne politizáljon kicsit a kormányfő: szerinte a magyar baloldal a vírus helyett a kormánnyal küzd.
  • A kerti munkához szükséges boltok és a bölcsődék nyitva maradhatnak, utóbbiak csak egyelőre, ez a helyzet változhat.
  • Szerinte az uniós vakcinabeszerzési szerződések “jogász szemmel” tele vannak hibával.
  • A kínai vakcina néha hamarabb is jön a megrendeltnél, az oroszokon nagy a nyomás, de Magyarország eddig rendben megkapta, amit rendelt.
  • Orbán nem nyilatkozott egyértelműen arról, mi lesz két hét lezárás után, szerinte a szakemberek egy része szerint elég a két hét, mások szerint nem, mert félő, hogy beindul egy negyedik hullám. “A vírus elleni hullám célegyenesébe fordultunk a mostani zárással” – mondta.

A lezárás részleteiről ebben a cikkünkben olvashat:

Gulyás Gergely bejelentette: szigorú korlátozások jönnek, zárnak az üzletek, az iskolák

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés