Összefognak a kertvárosi önkormányzati képviselők a Melinda parkért

Az elmúlt hónapokban többször is érkezett panasz arra, hogy a Melinda parkot egy fiatalokból álló csoport „szállta meg”, rendszeresek a rongálások, a balhék, a napokban egy szóváltás már kis híján agresszióba is átcsapott. Most nagyszabású összefogás körvonalazódik, a KÉK Egyesület bekerítheti a területet, de azt is remélik, hogy komolyabb rendőrségi ellenőrzések indulnak. Korábban is hiába keresték a parlamenti képviselőjüket, Mellár Tamást, nem tudták elérni. 

Nyár óta jelent meg egy fiatalokból álló csoport a kertvárosi Melinda parkban, azóta állandó a feszültség. Lapunk is beszámolt már róla, hogy szétverték a park utcabútorait, odahánytak, folyamatos a randalírozás. Fodor Ibolya független önkormányzati képviselő, a parkot működtető KÉK Egyesület elnöke a minap arról posztolt a Facebookon, hogy egy olyan szóváltás is kialakult, ami kis híján súlyos agresszióba torkollt.

A képviselő lapunknak elmondta, hétfőn egyeztetett a kertvárosi rendőrőrssel is, ugyanis úgy látja, a mostaninál jóval erőteljesebb rendőri ellenőrzésre volna szükség. Mint mondta, állandóak a panaszok, nem kellene megvárni, amíg valami súlyosabb eset is történik. Közölte, bíznak benne, hogy a térfigyelőkamera-rendszer bővítésébe a Melinda park is bekerül, addig viszont be szeretnék keríteni a parkot.

Szétverték a padokat, gyakoriak a rongálások

Ehhez csatlakozott Hári József, Kertváros egy másik körzetének fideszes önkormányzati képviselője, aki már a Facebookon is jelezte, közösségi munkába is bevonná a saját csapatát a kerítés megépítésére. A képviselő lapunknak elmondta, azért is tartotta ezt fontosnak, hiszen ez nemcsak a Melinda park ügye, hanem összkertvárosi ügy. Mint mondta, megpróbálják képviselői keretből vagy más módon megszerezni az alapanyagot, a munkát pedig közösen lehetne elvégezni, így be lehetne keríteni a parkot. Hári József is kiemelte, véleménye szerint a következő időszakban célzottan erősebb rendőri ellenőrzésre volna szükség, mivel ennek híre menne az érintettek között.

Fodor Ibolya azt is elmondta, a környéken élő apukák, a KÉK Egyesület tagjai és sokan mások is jelezték, részt vennének a kerítés megépítésében, bíznak benne, hogy ez már a közeljövőben megvalósulhat.

Mint ismert, a KÉK Egyesület vezetője korábban a közbiztonságot érintő kérdésben lakossági fórumot is tartott, amelyre Mellár Tamást is hívták, hiába. Fodor Ibolya megpróbálta utolérni a zengővárkonyi baloldali politikust, így e-mailen, telefonon, sőt még más baloldali pártokon keresztül is, mégsem járt sikerrel.

Hirdetés