10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPáváék idején majdnem elkótyavetyélték, most több mint kétszázmillió bevételt hozott

Páváék idején majdnem elkótyavetyélték, most több mint kétszázmillió bevételt hozott

A fideszes önkormányzat idején 1,1 millió forintos közvetlen bevételt szerzett a PVH a volt központi menza telkének eladásából. Az ingatlant eleve rendkívül gyanús körülmények között passzolták el, a tulajdonosok tavaly év elején vissza is adták azt az önkormányzat vagyonhasznosító cégének. Most több mint 200 millióért adta el ugyanezt a területet a PVH.

A PVH 2018 júliusában hirdette meg eladásra a volt menza Szabadság úti telkét. A pályázaton nyertes céget érdekes módon ugyanazon a napon jegyezte be a cégbíróság, amely napon a pályázati felhívás kelt. A szóban forgó cég tulajdonosa és ügyvezetője a PVH PR-vezetőjének édesanyja és édesapja voltak. (Az említett vezető egyébként a cég vezérigazgatójának élettársa. Furcsa módon a pályázat napján bejegyzett nyertes vállalat pályázatában így is képes volt bőséges referenciákat bemutatni. A PVH volt PR-vezetőjével kapcsolatban egy folyamatban lévő pótmagánvádas eljárásból egyébként az is kiderült, hogy húgának férje is sikerrel nyert el egy PVH Zrt. által kiírt beszerzést.)

A Szabadság úti telket megszerző cég nettó 122 millió forintos ajánlattal nyert, ez pontosan megegyezett a telek becsült értékével. A PVH kiírása alapján csupán 1,1 millió forintos összeget várt, az összesen 600 milliós ingatlanfejlesztési projektnél a maradék 121 millió forintos vételárral megegyező mértékében irodákat és más helyiségeket kapott volna cserébe. Az aláírt adásvételi szerződésben már csak 114 millió forintos vételár szerepelt. A szerződésben nem szerepelt kötbér, sőt elidegenítési tilalom sem a PVH javára. Azaz a cég 1,1 millióért megkapta a terület tulajdonjogát, amit akár tovább is értékesíthetett volna. A tervezett ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban egy kapavágás sem valósult meg.

Arról, hogy a telek milyen gyanús körülmények között cserélt gazdát, a pécsi átvilágítás honlapján találhatók részletek. Többek között azt írják: a területet megvásárló társaság a kirendelt szakértő szerint soha nem volt olyan pénzügyi és gazdasági helyzetben, hogy az ingatlanfejlesztést megvalósítsa.

A dr. Bodnár Imre ügyvéd által koordinált pécsi átvilágítás által feltárt ingatlanügylet miatt a PVH hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett, később pótmagánvádas eljárás indult, ennek előkészítő tárgyalására nemrég került sor.

A 2018-as becslés alapján bruttó 145 millió forintot, mai értékén több mint 200 milliót érő telek tavaly visszakerült a városi vagyonba, a tulajdonos ugyanis – talán nem véletlenül – visszaadta azt a PVH-nak. (Az elmúlt években a menza telkén kívül egy, a volt Búza téri kispiac területén található félmilliárdos ingatlanegyüttes is visszakerült a vagyonhasznosítóhoz.)

Szabó Szilárd, a PVH Zrt. vezérigazgatója

Szabó Szilárd, a PVH vezérigazgatója lapunknak elmondta, januárban bocsátották licitre az ingatlant, ami 170 millió plusz áfa (bruttó 215,9 millió) áron ment el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő