Az idei Pécs Nyitva-kampány újfent elképesztő mennyiségű turisztikai, kulturális, gasztronómiai programot és fesztivált fog össze. A részletekről május 23-án számoltak be a városi összefogáson alapuló turizmusélénkítő projekt szervezői. 

A nyár beköszöntével elindul a Pécs Nyitva országos turisztikai kampány harmadik „kiadása”, amelynek részleteiről Ruzsa Csaba alpolgármester és Kincses Márk, az önkormányzat turizmusfejlesztési osztályának vezetője, valamint Bánkuti Péter, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. operatív igazgatója és Kőhalmi Andrea, a Janus Pannonius Múzeum marketingvezetője számoltak be május 23-án, a Zsolnay-negyedben.

Ruzsa Csaba

Ruzsa Csaba a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kampányt azért hozták létre, mert úgy látták, hogy a vírushelyzetben és azt követően nem elég csupán az intézmények tájékoztatása, szükség van egy úgynevezett ernyőkommunikációra is, amellyel hatékonyabban elérik a belföldi és a külföldi turistákat is.

– Mikor három évvel ezelőtt elkezdtük az együttműködést a turisztikai szereplőkkel, fontos cél volt, hogy minél jobban vissza tudjuk helyezni Pécset a hazai turizmus térképére. Az elmúlt két év tapasztalatai és adatai pedig azt mutatják, hogy a foglalási számok Pécsen az országos átlaghoz képest magasabbak, ami köszönhető a háttérben zajló folyamatos szakmai munkának és a városi szereplők összefogásának is – mondta az alpolgármester.

Hozzátette, hogy várhatóan idén is nagyon magas lesz a belföldi turizmus aránya, amelyre felkészültek, épp ezért idén a programok menetrendjét és időbeosztását tudatosabban alakították ki.

A rendezvényekre térve elsőként a nemsokára megnyitó, 65 művész 250 műalkotását felvonultató „Az űr – alternatív kozmoszok” nevet viselő tárlatot (május 28. – augusztus 28.) említette meg, amelyhez nagy reményeket fűznek, sok látogatót várnak az országból és a határokon túlról is (a kölcsönzött műtárgyak összértéke 450 millió forint). Kitért arra is, hogy a Mecsek Rallye idén is júniusban várja az autósport-rajongókat, ez az időpont ugyanis jobban bevált, mint a korábbi őszi. Kiemelte, hogy a turistatömegeket vonzó Zsolnay Fényfesztivál visszakerült július elejére (július 7–10.), ahogy azt is, hogy idén már Pécs adhat otthont a fiatalokat megszólító egyhetes International Youth Sport Festivalnak is, amely jelentős forgalmat generálhat a pécsi vendéglátásban.

A foglalási számok Pécsen az országos átlaghoz képest magasabbak – hangzott el a sajtótájékoztatón

Emellett – folytatta – a Múzeum Utca Plusz fesztivál és a Pécsi Szelet is visszatér az augusztus 20-ai hétvégén, a Pécs Nyitva 3.0 azonban nem ér véget a nyári hónapok után: szeptemberben jön a Pécsi Napok és a Zeneszüret Fesztivál is, többek között José Cura argentin operaénekes-sztár fellépésével. Ha már Argentína: a nagy sikerre való tekintettel idén szeptemberben kétnaposra bővül a Pécsi Tangó Ünnep – mondta az alpolgármester.

– A partnereink visszajelzései alapján a kampánynak van értelme, a helyi vállalkozásokhoz ebben az időszakban ugyanis többen érkeznek, amit látnak is a bevételi számokban, ezért kérik, hogy a kampányt vigyük tovább. A jövőben többek között olyan turisztikai célú okos kommunikációs megoldásokkal is bővítenénk ezért a projektet, amelyeket idén kezdünk el tesztelni, például a Megújuló Mecsekoldal fejlesztései során. A kutatásaink azt mutatják, hogy Mecsek kifejezetten érdekli az ide látogatókat, ezért a következő években megpróbáljuk fokozatosan beemelni a Pécs Nyitva-projektbe. Bízunk abban, hogy az évről évre népszerűbb és sikeresebb kampány ennélfogva jövőre még több embert ér majd el – mondta Ruzsa Csaba.

Kincses Márk

Kincses Márk a fentiekhez hozzátette, hogy tavaly a kampányhoz több mint 100 partner csatlakozott, ami olyan széles körű összefogást eredményezett, amelynek eredményeként a Pécsre látogatókat minőségi szolgáltatásokkal és programokkal tudták fogadni. Megjegyezte, hogy az idei kampányban a korábbi partnerek részt vesznek, de a jelentkezés még nem zárult le, várják a további szereplőket is.

A programok kapcsán megemlítette, hogy a Ókeresztény Mauzóleumban zajló komplex felújítást követően a világörökségi intézmény júliusban már várja a látogatókat, de a Mecsek turisztikai lehetőségeit is hangsúlyozni fogják a kampány kommunikációjában. A gasztronómia nagy hangsúlyt kap idén nyáron: az új vásárcsarnok nyitása, a Pécsi Szelet felvezetése, Pécs díjnyertes borai is komoly szerepet kapnak majd, a Pécsi Sörfőzde pedig a kampányra egy limitált kiadású helyi sörrel is készül, sőt még egy helyi „sörtérképet” is készítenek a turisták és a pécsiek számára – mondta a turizmusfejlesztési osztály vezetője.

Kincses Márk úgy fogalmazott, hogy az idei pécsi nyár „a fesztiválok nyara lesz”: minden napra kínálnak izgalmas, érdekes, szórakoztató eseményeket, amelyeket a kampány honlapján és a város honlapján egyaránt bemutatnak.

Bánkuti Péter

Bánkuti Péter a ZSÖK várható programjairól beszélt bővebben. Elsőként kiemelte a május 29-ig látogatható „Művészet a romok között” című kiállítást, amelynek keretében összesen 37 műtárgyat ajánlanak fel alkotóik jótékony célra. A műtárgyak egy online aukció keretében kerülnek kalapács alá, a teljes befolyt összeget pedig az UNICEF Magyarországnak ajánlják fel az ukrajnai háború során veszélybe került gyerekek és családok támogatására. A már említett „űrkiállítás” mellett kiemelte a május utolsó hétvégéjére szervezett kétnapos városi gyermeknapot is (amelynek vaskos programjáról itt számoltunk be). Nincs nyár Pécsett a hagyományos Sétatér Fesztivál nélkül, amelyet idén június 22-től rendeznek meg, olyan fellépőkkel, mint például a Besh o droM, Ganxsta Zolee és a Kartel és Oláh Ibolya. Fontos újdonság, hogy a Sétatér Fesztivál és a Fényfesztivál között sem maradunk program nélkül: a Szent István tér ezeken a „köztes” napokon szabadtéri mozivá változik, ahol piknikezős hangulatban, pattogatott kukoricázva nézhetünk majd filmeket.

A fényfesztiválra térve Bánkuti Péter hangsúlyozta, hogy a várhatóan idén is hatalmas tömeg miatt a Fény Útja helyszíneit „térben kinyitották”, egészen az új vásárcsarnokig (amit előre láthatóan épp a fényfesztivál hétvégéjén adnak át). A fényfestő-versenyen egyébként öt művészkollektíva mérkőzik meg (egy magyar, egy spanyol, egy francia, egy német és egy thaiföldi), a megszokottaktól eltérően hosszabb alkotásokkal.

Természetesen – folytatta – idén nyáron is lesz Szamárfül Fesztivál (augusztus 26–28.), szeptember 17-én újra jön a Zsolnay Negyed Éjszakája különleges tárlatvezetésekkel és fényjátékokkal, és persze a már említett Pécsi Napokról sem feledkezhetünk meg.

Kőhalmi Andrea

– Azt, hogy az utóbbi években a belföldi turizmus megélénkült, mi nagyon komolyan megéreztük. Annak ellenére, hogy tavaly is több hónapon keresztül voltunk zárva, a látogatószámunk mégis majdnem elérte az utolsó békeév számait. Budapesten például az előző két év lezárásai több nagy múzeumban is gondot okoztak, de a korlátozások feloldása után sem indultak be olyan mértékben a látogatások, mint nálunk – mondta Kőhalmi Andrea.

A Janus Pannonius Múzeum marketingigazgatója ezután a fontosabb nyári rendezvényeik közül kiemelte a Néprajzi Múzeumban június 9-én nyíló „A váci domonkos kripta kincsei” című tárlatot, valamint a Zsolnay Múzeum június 29-től látogatható „Lüszterlepkék és Mázmadarak” című japán tematikájú kamarakiállítását, amelynek megnyitóján a japán nagykövet is részt vesz. Június 25-én nyílik továbbá a babarci avar kori temető leleteit bemutató kiállítás is (amelyről itt írtunk). A Múzeumok Éjszakája sem maradhatott ki a felsorolásból: idén 10 helyszínen lesznek tárlatvezetések, családi programok, interaktív bemutatók, előadások, koncertek.

Hirdetés