Szájer József kilépett a Fideszből, Orbán Viktor is megszólalt az ügyben

Szájer József Orbán Viktor miniszterelnökkel a botrány kipattanása előtt Fotó: ujpestmedia.hu

Szexbotrányának nyilvánosságra kerülése után szerdán kilépett a Fideszből Szájer József – írja a Magyar Nemzet. Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.

hirdetés

A Magyar Nemzet szerint Szájer lemondását a Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak címzett egymondatos levelében jelentette be. A lap megszólaltatta az ügyben Orbán Viktor miniszterelnököt is, aki az alábbiakat nyilatkozta Szájer botrányáról:

“Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.”