Tanítás szombaton? Igen, ez is lehetséges (volt)

Idén 40 éve, hogy eltörölték a szombati tanítási napokat az általános iskolákban. Persze 1978-ról, a szocializmus éveiről beszélünk, amikor minden változás veszélyesnek tűnhetett, így azért óvatosan léptek: egyelőre csak minden második hétvégén nem kellett tanulni. De volt, aki így is a suliban töltötte a szabad szombatot.

hirdetés

Optimizmust és némi aggódást vegyítő cikk jelent meg a Dunántúli Naplóban negyven esztendeje, azaz 1978 szeptemberében. Jelentős horderejű dologról volt szó: abban az évben általánossá tették az iskolákban a 11 napos munkarendet. Ez a kissé fura megfogalmazás azt jelentette, hogy minden második szombaton nem kellett suliba mennie az általános iskolásoknak.

Mai szemmel ez meglehetősen furcsának tűnik (mármint a szombati tanítás önmagában, az meg, hogy csak minden második hétvége szabad, már végképp), azonban a korabeli lapokat és a történelmi írásokat olvasgatva kiderül, a Kádár-rendszerben nem akartak ezen a téren sem hatalmas változásokat. Több lépcsőben, óvatosan adagolva vezették be a szabad szombatot – ez a jelek szerint nagyobb káoszt okozott, mintha egyszerre léptek volna.

Első lépésként 1976-ban kicsit kiengedték a szellemet a palackból: mint a lapok tudósítanak, többéves (!) kísérletezgetés után minden második szombat szabad lett

– de csak alsó tagozatban,

– de csak az iskolák egy részében.

Így olyan helyzetek alakultak ki, hogy egy testvérpár negyedikes tagja szombaton már nem ment iskolába, míg az ötödikes igen – biztos lehetett némi feszültség a bátyó és az öcs között… Különösen úgy, hogy a szülők meg dolgoztak – a szabad szombatok csak a nyolcvanas években váltak általánossá. Igaz, az illetékes elvtársak ilyen földhözragadt dolgokkal nem tudtak foglalkozni, a téma kapcsán inkább elvi kérdéseket vitattak meg a többéves „tesztidőszak” alatt. Erről így tudósított a Dunántúli Napló:

„Nem igazolódott az az előzetes vélekedés sem, hogy a gyakori kétnapos szünet után szinte újra kell kezdeni a munkát a pedagógusnak.”

1978-ra tehát minden iskolás kapott egy szabad szombatot kéthetetne:

„az oktatási miniszter utasítása értelmében szeptembertől valamennyi általános iskolásra és nevelőre vonatkozik a 11 napos munkarend. Egymillió gyerek, 70 ezer pedagógus jut általa a régen várt szabad szombathoz” – írta a Dunántúli Napló.

Már aki hozzájutott, mivel volt, aki a szabad szombatot is a suliban töltötte, csak épp napköziben, tanárfelügyelettel. Hiszen – derül ki a korabeli megyei napilapból – bár próbálták összehangolni a felnőttek és a gyerekek szabadnapjait, ez nem mindig sikerült. „Lesznek szép számmal szülők, akik dolgoznak azon a napon, amikor gyermekük iskolájában nincs tanítás. Természetesen gondoskodnak az oktatási intézményekben felügyeletről, nem kell tehát attól tartani, hogy az intézkedés több kárt okoz, mint hasznot” – ez utóbbi mondatot a családok egy része azért valószínűleg némi kétkedéssel olvasta…

Ebben az időszakban a munkaidőben is változás történt, bevezették az ötnapos munkahetet, hivatalosan 1981 tavaszán döntött erről a Minisztertanács (így hívták akkor a kormányt). Ha azt hisszük, ez egycsapásra megoldotta a kérdést, tévedünk, hiszen a bevezetés itt is a kis lépések politikáját mutatta. Volt olyan munkahely, ahol már 1976-ban volt szabad szombat, máshol még később sem. 1982 például átmeneti év volt, amiről egy olvasói levél is tanúskodik: „a munkahelyeken nincs tisztázva, hogy most, január 9-én szabad szombat lesz-e. Ott gond ez, ahol még nem tértek át az ötnapos munkahétre, és úgy véli (az olvasó), az óvodák, bölcsődék szombati munkarendje sincs összhangban a dolgozók munkarendjével.”

1982 januárja – a Dunántúli Napló cikke az új rendről

Az ötnapos munkahét persze jelentős változásokat hozott a kereskedelemtől a közlekedésig, igaz, az átállás nem volt zökkenőmentes. Még szerencse, hogy azért próbálták nevelni a népet az új rendre, ezt mutatja az az 1976-os cikk, amely amellett, hogy közölte a hét végén is nyitva tartó pécsi boltok listáját, már a címében is irányt mutatott a tévelygő dolgozóknak:

„Tessék hétköznap bevásárolni!”

 

 

 

Forrás: Dunántúli Napló-archívum. Fotók: Fortepan