Több mint nyolcszázan voltak az egyetemi plénumon, ami elutasította a PTE modellváltását

Több mint nyolcszázan is követték tegnap azt az online fórumot, amit a Pécsi Tudományegyetem működtetésének alapítványi átalakítására vonatkozó kormányzati terv miatt hívtak össze. Az informális rendezvényen jórészt az egyetem hallgatói és alkalmazottai vettek részt, felszólalt az egyetem rektora is. Végül közel kétszázan szavaztak.

A program első részében tájékoztatók hangzottak el más egyetemek az átalakítással kapcsolatos tapasztalatairól, munkajogi és szakszervezeti kérdésekről. Az azt követő plénum során a résztvevők megvitatták a lehetőségeket, és azt, hogy mi a teendő.

A plénum jegyzőkönyve szerint a rendezvény kereteinek ismertetése után Miseta Attila, az egyetem rektora arról beszélt, hogy a PTE vezetése számára is meglepetés volt a modellváltási lehetőség. Palkovics László miniszter önkéntes csatlakozási lehetőségről beszélt, az alapítványi működtetés előnyeiről kaptak tájékozatót, amelynek kapcsán felmerültek kétségek – mondta a rektor, aki hangsúlyozta: rövid a határidő, és dönteni kell. Az előnyök között Miseta szerint a 15 százalékos béremelés és a nagyobb fejlesztési lehetőségek szerepelnek. Mint mondta, az egyetemre ráférnek a reformok, de lehet, hogy nem ilyen módon és ilyen gyorsan. Kijelentette, a peremfeltételek kidolgozása folyik, ezek teljesítése esetén az egyetem szenátusa elé viszik a döntési lehetőséget. A következő feltételeket sorolta fel:

  • Beleszólás a kuratórium szerkezetébe. Ne örök életre szóljon a kurátorok megbízása, visszahívási lehetőség is legyen.
  • Csak a klinikai központokkal együtt történhet meg az átalakulás.
  • Az akadémiai jogok gyakorlásának jogi feltételeit meg kell tartani. 

A rektor elmondta, szerinte a megfelelő feltételek teljesülése mellett igent lehet mondani a modellváltásra. Hangsúlyozta: a szenátus csütörtökön még csak arról szavaz, hogy tárgyal-e a modellváltásról az egyetem, nem arról, hogy az megtörténjen. Elmondta, tudomása szerint Debrecen és Szeged is ezen az állásponton van.

Horváth Csaba a szakszervezet részéről a következőket mondta el:

  • Az első egyetemek átalakítására hónapokat adott a kormányzat, ebben az esetben viszont csak hetek állnak rendelkezésre.
  • A feltételek tisztázása nélkül várnak döntést az egyetemtől. 
  • Nem tisztázott az sem, hogy milyen jogköre lesz a kuratóriumnak.
  • Hiányzik az érdekegyeztetés, sérül az egyetemi autonómia.
  • A szakszervezet szempontjából fontos, hogy elvész a közalkalmazotti státusz. 
  • Meg kellene kérdezni a hallgatókat és az oktatókat is.

Ezt követően többen is elmondták véleményüket a témában.

A plénum résztvevői végül a következő nyilatkozatot fogadták el:

A PTE hallgatóinak és alkalmazottainak 2021. január 19-én tartott plénuma elutasítja a PTE alapítványi fenntartási modellre történő átalakítását.
Felszólítja a Szenátus tagjait, hogy széleskörű felmérések hiányában szavazzanak nemmel a modellváltásra!
FRISSÍTÉS: Bár volt olyan pillanat, amikor az online eseményen voltak közel 900-an is, a szavazati arányok végül így alakultak:

Szavazás: 1) a modellváltás nem problematikus 2) garanciákat kell megfogalmazni, előnyös helyzetet kiharcolni az alapítványi rendszeren belül 3) a modellváltást kategorikusan el kell utasítani.

Eredmény: 1) 1 szavazat 2) 46 szavazat 3) 151 szavazat.

Dossziénk a modellváltásról:

Rektori tájékoztató a modellváltásról: kuratóriumról, alapító okiratról is szó esett

Csütörtökön szavaz az egyetem szenátusa a modellváltást célzó szándéknyilatkozatról

Nemes Balázs: hozza nyilvánosságra az EHÖK, mi az álláspontja a modellváltás ügyében!

Mellár Tamás a PTE modellváltásáról: “Minden erőmmel azon leszek, hogy ne valósuljon meg”

Megkapta a modellváltás menetrendjét a PTE, villámgyors átalakulást tervez a kormányzat

„Hosszú távú politikai térfoglalás zajlik” – Polyák Gábor az egyetemi modellváltásról

Modellváltás a PTE-n: Barbárok a kapuk előtt

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés