Hirdetés

A megújuló Diána téri piac melletti zöldterület fejlesztése több mint 9 ezer négyzetméteres területen valósul meg, a parkban mintegy 784 cserjét és 7 facsemetét ültetnek el.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a napokban a régi piac bódéinak és tetőszerkezetének elbontásával megkezdődött a Diána téri piac felújítása. Jelenleg a tereprendezés zajlik, amelynek során 12 részben rossz állapotú fát kellett kivágni, de ezeket az egyedeket ősszel a piacépület szomszédságában pótolják majd 27 előnevelt, földlabdás fával. A kivágott fákat szociális tűzifaként rászoruló családok kapják meg.

Ezt követően kezdődhet meg a piacépület építése.

Azonban nem csak egy új piacépületet alakítanak majd itt ki, hiszen év végére a környék is teljesen megújul:

a piac melletti zöldterületet a lakók kérésének megfelelően parkosítással és faültetéssel teszik szebbé.

Mint ismert, erről 2020-ban tartott közvéleménykutatást a Pécs Jövője Egyesület, amelynek során a környéken élők egyértelműen kifejezték igényüket a piactól északra lévő zöldterület megtartása és fejlesztése mellett. Éppen ezért a tervek szerint a meglévő egyedek megőrzése mellett további fákat és cserjéket ültetnek el ezen a területen év végéig.

A parkfejlesztéssel kapcsolatban a városvezetés néhány új részletet is megosztott lapunkkal, ezek a következők:

  • A zöldterületfejlesztés több mint 9 ezer négyzetméteres területen valósul meg.
  • Összesen mintegy 784 cserjét és 7 facsemetét ültetnek.
  • A fejlesztés során a park területén aszfalt- és támfal felújítási-megújítási munkákat is végeznek majd.
  • A kutyafuttatót a jelenlegi helyéről nyugatra helyezik át, esőbeállót is kialakítanak az ebeknek és gazdájuknak.
  • A meglévő lámpatesteket egy napelemes közvilágítási rendszerre cserélik, a régi lámpákat 32 darab mozgásérzékelős lámpa váltja.
  • A parkolóban új elektromos autóstöltőt építenek ki.
  • Kialakítanak 3 kerékpártárolót.
  • A terület északnyugati sarkánál egy 31 négyzetméteres pavilont helyeznek el.
  • A játszótér körül új kerítés készül, a rossz állapotú játékokat és a régi utcabútorokat újakra cserélik. A játszótér újdonságai, a teljesség igénye nélkül: 10 új fémvázas és 7 támla nélküli pad, 6 új ülőke, 9 szemetes, 3 sakkasztal, több új rugós játék.

Jelenleg a projekt kivitelezőjének kiválasztása zajlik egy közbeszerzési eljárás keretében, a kivitelezés várhatóan szeptemberben indul.

A piac és környezetének megújítása mellett pedig – ahogy azt megírtuk – felújítják a Barátság szökőkutat, további nettó 20 millió forintos európai uniós támogatásból.

Korábbi cikkeink a Diána tér megújulásáról:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/a-tervezett-utemben-halad-a-diana-ter-felujitasa/?highlight=di%C3%A1na%20t%C3%A9r

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/a-diana-ter-felujitasaba-a-szokokut-is-belefert/?highlight=di%C3%A1na%20t%C3%A9r

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/a-felujitas-alatt-is-dolgozhatnak-a-diana-teri-piac-arusai/?highlight=di%C3%A1na%20t%C3%A9r

https://www.pecsma.hu/hirzona/diana-teri-otletborze-a-lakok-nagy-zoldteruletet-es-kozossegi-tereket-szeretnenek/?highlight=di%C3%A1na%20t%C3%A9r

Hirdetés