Új vezetőkről és a maszkhasználatról is döntött a közgyűlés

Számos pécsi önkormányzati cég és intézmény élére kerülhet új vezető Pécsett, ha a városi közgyűlés mai ülésén a képviselők többsége úgy dönt. Kövesse velünk élőben az ülést, olvassa folyamatosan frissülő szöveges tudósításunkat!

A Youtube-on is követheti a képviselő-testület ülését, mégpedig ITT.

Igyekszünk csak a legfontosabb témákról írni, a szerintünk kevésbé jelentős napirendi pontokról és a hozzájuk kapcsolódó megszólalásokról nem feltétlenül számolunk be.

9.15. Péterffy Attila polgármester megnyitja az első őszi ülést.

Elsőként P. Horváth Tamás képviselő a napokban elhunyt Bertók Lászlóra emlékezik azzal, hogy ismerteti a pécsi költő, író életútját.

P. Horváth Tamás

Kóbor József (LMP) kérdez:

Téma a bérlakásügy. Rengeteg probléma került felszínre az elmúlt hónapokban. Ezt az akkut problémát hogyan próbálja a városvezetés kezelni? Lesz egy hosszú távú bérlakáskoncepciója a városnak?

Berényi Zoltán (KDNP-ÖPE) kérdez:

A keleti városrészt, elsősorban Pécs-Somogyot érintő problémákról tesz fel kérdéseket.

A kérdésekre ebéd után válaszolnak – mondja a polgármester.

Ruzsa Csaba alpolgármester: két új, a napirendben eddig nem szerepelt témát hoznak be. Az egyik, hogy a Tüke Busznál kötelezővé tennék a maszkhasználatot és 30 napos időszak után bírságolnának, a másik pedig az IT HUB létrehozása a Király utcai Hattyú Házban. Mindkettő napirendre vételét megszavazták.

Kővári János (KDNP-ÖPE): egy javaslatot dolgoztak ki a város fenntartható közlekedésfejlesztésére vonatkozóan, ezt kéri felvenni a napirendek közé. Péterffy Attila azt javasolja, ne most tárgyalják, hanem egy hónappal később, októberben. Kővári János szerint tárgyalni kéne mégis erről, mert a kormány által elindított Zöld Busz programhoz csatlakozni kellene október 15-ig. Ruzsa Csaba szerint csatlakozni fognak, a folyamat elindult. Nem szavazták meg a napirendre vételt.

Ruzsa Csaba maszkban és Péterffy Attila, utóbbi előtt átlátszó műanyag “paraván”

9.35: Zárt ülés rendel el Péterffy Attila.

10.00 Péterffy Attila bejelenti, hogy Szentivánszkiné dr. Örkényi Anna lett az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgatója. A szakemberről ITT írtunk részletesebben.

Megkezdődik a napirendi pontok tárgyalása.

A város 2020. évi költségvetésének módosítása

Előterjesztő: Péterffy Attila

Az előterjesztés szerint az eredeti költségvetéshez képest a 63.815.341.653 Ft bevételi és kiadási főösszeg 8.477.487.476 Ft-tal (13,0 %-kal) emelkedik, és 72.292.829.129 Ft-ra változik. Péterffy Attila többek között arról is beszélt, hogy jelentős gazdasági visszaesésre számítanak a városban a járványhelyzet következményeként.

Kővári János azt kérdezi, mi van azokkal a költségvetési tételekkel, amit néhány hónapja zároltak.

Kővári János

Ruzsa Csaba alpolgármester: folyamatosan vizsgálják, mekkora a bevételkiesés, de amíg ez nem látszik, azaz az őszi adóbevételek beérkezéséig, addig nem lehet tisztán látni a költségvetést illetően.

Csizmadia Péter az adóbevételeket firtató kérdésére Ruzsa Csaba azt válaszolja, hogy 2,5 milliárd jött be eddig iparűzési adóból, 510 millió ingatlanadóból, de hangsúlyozza, még senki nem lát tisztán. Október közepére láthatnak tisztán.

Kővári János: a kiadási oldalon a zárolt 2,5 milliárd forint visszatartása mit jelenthet a cégeknél, intézményeknél. Vannak-e kifizetetlen számlák, működési problémák.

Ruzsa Csaba: napi szinten vizsgálják a kintlévőségeket. Az intézmények esetében jelentős felhalmozott kötelezettségek nincsenek. A ZSÖK-nél az állami támogatást várják, de megelőlegezték a szükséges összegeket a cégnek. Az adóbefizetéseknél átalakult a fizetési hajlandóság: megvizsgálják, kell-e bizonyos vállalkozásoknak segíteni.

Kővári János: a színházról kérdez. 160-170 millióval kevesebb támogatás lesz, mint tavaly, ez milyen működési problémákat okozhat. A ZSÖK-nél miért nincs még állami támogatás, nem okoz-e ez komoly problémákat.

Ruzsa Csaba: Az állam a szerződés ellenére nem teljesít, nem fizet. A színház kapcsán: pénzügyi, üzleti terve nem volt tavaly a színháznak, decemberben a munkáltatói járulékokat sem tudták befizetni. Új költségvetési tervezetet várnak a színháztól erre az évre vonatkozóan. Tény, hogy jelentős jegybevételtől esett el az intézmény, de jelentős 900 millió forintnyi állami és önkormányzati támogatás áll a színház rendelkezésére.

Megszavazták a rendelet módosítását.

A közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása

Előterjesztő: Péterffy Attila

A Szervezeti és Működési Szabályzat az önkormányzat számára a működés alapdokumentuma. Itt rögzítik azokat a legfontosabb rendelkezéseket, amelyek meghatározzák az önkormányzat szerveit, feladatait és a testület működésével kapcsolatos szabályokat. 

Most azért módosítanák, mert létrehoznak egy új önkormányzati testületet, a Művészeti Tanácsot, ami a Zsolnay Örökségkezelő, azaz a város kulturális holdingjának művészeti stratégiáját alakítaná a jövőben. 

A Művészeti Tanács tagjainak számát 9 főben javasolja az előterjesztő megállapítani. A Tanács tagjai a következő művészeti ágak, területek képviselőiből kerülnének megválasztásra: komolyzene, könnyűzene, színház,, filmművészet, táncművészet, képzőművészet, fotóművészet, művészettudomány, valamint a civil szféra képviselője. A Művészeti Tanácsot a Közgyűlés az önkormányzati ciklus időtartamára hozza létre. A Tanács a Közgyűlés konzultatív, véleményező, javaslattevő tevékenységet végző testületként fog működni.

A tanács tagjairól a következő ülésen döntenének.

Bognár László: tartózkodni fog a Fidesz-frakció, mivel nem szerepelnek nevek az előterjesztésben. Miért kerül bele az előterjesztésbe, hogy a civil szféra képviselője is a tanács tagja lesz, hiszen a bekerülő művészek is civilek lesznek.

Bognár Szilvia: mozgásteret hagytak maguknak azzal, hogy általánosan fogalmaztak a civil taggal kapcsolatban. Azt javasolja, vegyék ki a “helyi” jelzőt az előterjesztésből, azaz ne csak helyi művészek kerülhessenek be a tanácsba.

Elfogadták a rendeletet.

Az építményadóról szóló önkormányzati rendelet módosítása

Előterjesztő: Péterffy Attila

Egy júliusi törvénymódosítás szerint a települési önkormányzatok 2020. július 15-től a reklámhordozókra nem vethetnek ki építményadót. Ez Pécsett éves szinten 45 millió forintos kiesést fog okozni 2020-ban, ennyit vesz ki a város kasszájából idén az új szabályozás. Éves szinten 97 milliót vesz ki majd a büdzséből. A helyi jogszabályt az új központi szabályozáshoz kell igazítani.

Kővári János: meg kell keresni, honnan pótolható ez a bevétel, nem elég csak azt mondogatni, hogy az állam megint elvett valamit.

Ruzsa Csaba: az adóemelést elutasítják.

Kővári János: nem adóemelésre gondolt, hanem olyanokat kellene megadóztatni, akik eddig nem adóztak. A diákoknak lakásokat kiadókra gondol.

Ruzsa Csaba: a lakásukat kiadók is adóznak, nem szeretnének plusz adókat kitalálni számukra. Nem biztos, hogy a külföldi diákok itt maradnak a városban a járvány második hullámában.

Kővári János: 2010-ben is azt hallották, hogy nem lehet az adóbevételeket emelni. Azokat a lakáskiadókat kell felderíteni, akik megkerülik az adófizetést. Az adóhivatalból leépítettek 16 főt. Nem panaszkodni kell.

Ruzsa Csaba: Nem panaszkodnak, konkrét javaslatuk van arra vonatkozóan, hogyan fogják ezt a bevételkiesést kompenzálni.

Elfogadták a rendeletet.

Polgármesteri Biztos megbízása a Kiemelt Sportcélú Beruházások és Fejlesztések koordinálására

Előterjesztő: Péterffy Attila

Kiemelt sportberuházásokért felelős polgármesteri biztos lehet Török Ottó, aki 2019 decembertől mostanáig a PSN Zrt. főtanácsadójaként dolgozott. Többek között a tervezett akvapark és versenyuszoda, valamint az új labdarúgó-stadion projektjeinek előkészítését kell majd koordinálnia. Ezen kívül átalakítanák a PSN Zrt-t is, amit szintén Török felügyelne. Török Ottóról ebben a cikkben írtunk.

A polgármester azt mondja, Török Ottót tapasztalatai szerint minden politikai oldalon ismerik. Szakmai előkészítést fog végezni a fent említett projekteknél.

Vári Attila (Fidesz): Török Ottót régóta ismeri. Sportolóként, sportvezetőként és állami vezetőként is megállta a helyét. Sok munkájuk volt közösen. A személyének örül. Létszik, hogy milyen komplex fejlesztéseket lát el a PSN Zrt. Remél, hogy “az Ottó” az általuk elkezdett fejlesztéseket be fogja fejezni. A személyével egyet értenek, de az új státusz létrehozásával nem.

Kóbor József (LMP): miért van szükség erre az új státuszra és hogyan kerül bele ebbe a csomagba az akvapark? Az akvaparkról meg kéne tudni a városlakók véleményét. Szerinte nem áll olyan szinten az akvapark ügye, hogy a végrehajtásához konkrét végrehajtót is meg kelljen választani.

Péterffy Attila: az akvaparkot és a sportuszodát együtt kell kezelni, különben az akvapark önmagában nem fenntartható, “költségzabáló”. Ki kell találni, hogy hogyan tud majd gazdaságosan műkdöni. Tíz pécsiből nyolc akvaparkot szeretne.

Kővári János: nem ismeri Török Ottót. Már jelenleg is 700 ezer forintos megbízással van a PSN-nél. Mi volt a feladata eddig és ez mennyiben változik ezután? Nem támogatnak egyetlen olyan kinevezését, amit szakmailag nem lehet megindokolni. Annak idején Vári Attila is egyedül végezte ezeket a feladatokat, most is van a PSN-nek igazgatója.

Péterffy Attila: hibás a logika. Egy PSN-tanácsadó a PSN átalakítását nem tudja levezényelni, mivel a PSN kvázi alkalmazottja. Ezen kívül a leendő beruházásokat fogja koordinálni.

Csizmadia Péter (Fidesz): havi 700-ért beleférne szerinte a PSN-átalakítás. A beruházásokra pedig van a városnak cége, a Pécsi Városfejlesztési Zrt., ott ezeket le tudják vezényelni, a kormányzat részéről is lesz monitorozása ezeknek az állami beruházásoknak. Pozícióhalmozást nem tudnak támogatni.

Péterffy Attila: nem elégedett azzal, ami az akvapark az új vásárcsarnok, vagy a Dárdai akadémia ügyében az elmúlt években történt.

Csizmadia Péter: a vásárcsarnoknál csak a hiányzó összeget kellett volna megszerezni a kormánytól, ezért úgy döntöttek, hogy beruházási hitelt vesznek fel. Ez egy év alatt nem olyan teljesítmény, ami miatt ignorálni kéne az előző városvezetés által elvégzett előkészítést. Az akvapark ügyében egy lyukat sem tudtak fúrni.

Péterffy Attila: még Páva Zsolt fordult a kormányhoz a forrásátcsoportosításért, nem sikerült elérniük. Nem plusz pénzt kért, hanem korábban megítélt források átcsoportosítását, de nem járt sikerrel. A jelenlegi városvezetés sem, ezért döntöttek a hitelfelvétel mellett. Az akvaparkról: 500 millió forintot kapott a PSN Zrt az előkészítésre. Az Önök kormányzása idején miért nem a Pécsi Városfejlesztési Zrt. (PVF) kapta ezt a pénzt. Mi volt ennek az oka? Talán egy trükk volt?

Csizmadia Péter: ő csak arra célzott, hogy ha a PSN-re nem akarják bízni a beruházásokat, akkor ott a PVF Zrt.

Péterffy Attila: ezek nem hétköznapi, hanem nagyon jelentős projektek.

Sajgó György (Momentum): Szeretnék, ha háromhavonta a közgyűlésnek is beszámolna Török Ottó polgármesteri biztos. Ezen kívül szeretnék, ha vagyongazdálkodási feladatokat is kapna.

Dr. Kunszt Márta (DK): eleinte ők is aggályosnak tartották, hogy miért nem a PSN Zrt. keretében végzik el ezt a munkát, de elfogadták a polgármester érveit, hogy külön biztos kell erre a feladatra.

Dr. Kunszt Márta – A képviselők megszólalásaik alkalmával levették a maszkot

Kővári János: szerinte a városvezető koalícióban is bizalmatlanok Törökkel szemben. Nem érti, miért kell 1,1 milliós fizetést adni a polgármesteri biztosnak, szerinte 700 ezerért is el lehet ezt végezni ezt a munkát. Nem kapott választ arra, hogy eddig mit csinált.

Ruzsa Csaba: 40 milliárdnyi sportberuházás koordinálására akarnak felvenni egyetlen embert. Fejlesztést munka nélkül nem lehet megvalósítani. Jövő év elején az előzetes terveket le tudják tenni az akvapark kapcsán. Előkészítési költségek nélkül beruházások nem valósulnak meg. Beszélt arról is, hogy 300 milliós megtakarítást eredményezett Török Ottó munkája a PSN Zrt.nél eddig, és a jégcsarnok projekt előkészítése is megtörtént.

Péterffy Attila: nagyon kevés olyan ember van az országban, akik ilyen nagyságú sportberuházásokban is otthon van. A PVF Zrt-nél nincsenek ilyen kompetenciák.

A Momentum módosító indítványait elfogadták.

Megszavazták az előterjesztést, Török Ottó polgármesteri biztos lett.

Dr. Battyáni Istvánné, a Nyugati Városrészi Óvoda óvodavezetője jogviszonyának saját kérésére felmentéssel történő megszüntetése nyugdíjazás miatt

Az előterjesztést megszavazták.

A Csorba Győző Könyvtár igazgatói beosztásának ellátására kiírt pályázat lezárása, és döntés az igazgató személyéről

Az eddigi vezető, Miszler Tamás kapott bizalmat a közgyűléstől.

Pályázat kiírása a Janus Pannonius Múzeum igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

A Janus Pannonius Múzeum igazgatói beosztását dr. Csornay Boldizsár László igazgató látja el 2016. február 01. napja óta. A megbízása határozott időre (5 évre), 2021. január 30. napjáig szól.

Október 30. lesz a pályázat beadásának határideje. Januárban döntenek az új vezetőről.

Megszavazták az előterjesztést.

10 perc technikai szünet

10.50 A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyének betöltésére kiírt pályázat lezárása

Előterjesztő: Bognár Szilvia

Előzmények:

Az önkormányzat pályázatot írt ki a város kulturális holdingja, azaz a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyének betöltésére. A pályázati kiírás értelmében a vezetői megbízás bruttó 900.000,- Ft/hó díjazás mellett, 2020. október 1. napjától határozatlan időre szól. A pályázatokat 2020. augusztus 28. napjáig lehetett benyújtani. A kiírt határidőig három jelentkező nyújtotta be pályázatát:

  • közösen nyújtott be pályázatot Doboviczki Attila Tamás a PTE kommunikációs tanszékének adjunktusa és Szuhay Márton, akinek nevéhez köthető a Labor Kísérleti Kultúrtér és Szabadkikötő életre hívása
  • Bleszity Péter a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. ügyvezetője
  • Kiss László, a szegedi Premier Művészeti Gimnázium óraadó tanára Kiss László 2020. szeptember 11. napján visszavonta pályázatát.

Az első ülésén a Véleményező bizottság meghallgatta a jelentkezőket, majd kérdéseket tett fel, hogy pontosabb képet lásson a pályázók programja tekintetében. A támogatandó pályázat kapcsán szavazategyenlőség alakult ki így sor került a második Véleményező bizottsági ülésre, melyen a Bizottság úgy döntött, hogy 3 igen szavazat 1 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett Bleszity Péter pályázatát támogatja és személyének ügyvezetőként történő megválasztását javasolja a Közgyűlés számára.

Sajtóinformációk szerint a Kulturális Bizottság tegnapi ülésén Bleszity Péter nem kapta meg a szavazatok többségét.

12.15: Még mindig tart a technikai szünet

12.16: Folytatódik az ülés

Bognár Szilvia alpolgármester: A ZSÖK a kulturális szféra zászlóshajója. A ZSÖK állandó definíciós válságban van, nem tudták eddig megfogalmazni, milyen szerepet szánnak neki. A pályázati szakasz nem volt érzelmektől mentes. A ZSÖK ügyvezetői pozíciója esetén nem azt a profilt keressük, akiről most a közgyűlés dönteni fog. (Itt nyilván Bleszity Péterről beszél az alpolgármester.)

Bognár László (Fidesz): megköszöni a pályázóknak, hogy pályáztak. Már csak két pályázat szerepel az előterjesztésben, számára meglepő, hogy a határozati javaslatban már csak Bleszity Péter neve szerepel. Szerinte az ügyvezető kinevezése politikai kérdés, egy politikai és szakmai vita is kibontakozott a pályázati folyamat során. Országos szinten is jelentős intézményről van szó. A vita arról szól, hogy olyan vezetőt keresnek, aki pénzügyi téren otthon van (Bleszity Péter), vagy olyat, aki kulturális-művészeti téren (Doboviczki-Szuhay páros). Szerinte nem kell elválasztani ezt a két szempontot egymástól. Lehet találni olyan szakembert az országban, aki mindkét szempontból alkalmas. Azt javasolják, vonják vissza ezt a pályázatot és írják ki újra.

Kővári János: a ZSÖK ötlete a pécsi kulturális élet szereplőinek fejéből pattant ki annak idején. Szerinte a beruházási-intézményi menedzsment szemlélet áll szemben a helyi kulturális-művészeti elit szándékaival. Így szerinte ez a pályázat vízválasztó lesz a tekintetben, hogy milyen irányba indul a ZSÖK. Támogatják, hogy legyen újra kiírva a pályázat. Felidézi, milyen döntések születtek a különböző bizottsági üléseken ezzel kapcsolatban.

Ruzsa Csaba: a ZSÖK majdani döntési struktúrája a Művészeti Tanáccsal együtt értelmezhető. Korábban nem is volt nyílt pályázat az előző ügyvezető megbízása előtt. Korábban nem történt meg a művészeti szereplők bevonása a stratégia kialakításában. Az ügyvezető az operatív irányító lesz, a Művészeti Tanács pedig a stratégiát alakítja majd.

Kővári János: nagyjából megismétli korábbi hozzászólását, majd hozzátette, találhattak volna kulturális menedzsert akár Pécsett is.

Péterffy Attila: polgármesteri programjában benne volt ez a koncepció, ennek ismeretében szavaztak erre a programra a pécsi magas kultúra képviselői és fogyasztói is.

Csizmadia Péter: Nem a Művészeti Tanács fog döntéseket hozni, hiszen csak javaslatokat tehet, az ügyvezető hozza a döntéseket. ha az ügyvezető nem érti azt a nyelvet, amit a művészeti grémium beszél, akkor az folyamatos működési problémákat fog okozni. Új, ha kell, nemzetközi pályázatra van szükség.

Bognár Szilvia: a Művészeti Tanács ügyrendje még nem tisztázott. Egyet ért azzal, hogy egy nem provinciális alapon működő tanács segítse az ügyvezetőt. Viszont hozzáteszi: nem találták meg szerinte azt a profilt, amire szükségük volt. “A látszatára sem tudunk ügyelni annak, hogy beletuszakoljuk a politikát a kultúrába, ez a pécsi kulturális élet tragédiája”.

Bognár László hangsúlyozza: nem támogatta a Kulturális Bizottság a városvezetés által legalkalmasabbnak tartott jelöltet.

Csizmadia Péter: Kunszt Márta, Pécs volt kultúráért felelős alpolgármesterének és P. Horváth Tamás kulturális bizottsági elnök véleményére kíváncsi.

Bognár László módosító indítványát elutasították.

15 igen, 2 nem és 7 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadták, Bleszity Péter lett a ZSÖK ügyvezetője.

A polgármester ebédszünetet rendelt el. 14 órakor folytatódik a közgyűlés

14.15: Folytatódik az ülés képviselői kérdésekkel

Kóbor József: 30 éve nincs a városnak bérlakáskoncepciója. Nyáron szoktak kibukni a nagy lakbérhátralékok, az illegális lakásfoglalások, az egész problémakör. Ez ma már szegénységprobléma, roncstársadalom-probléma. Hogyan tudja akut módon és hosszú távon kezelni ezt a válságos helyzetet a városvezetés?

Péterffy Attila: a lakáskoncepciót az előző városvezetéstől örökölték meg. A lakásgazdálkodási csoport köteles eljárni a tartozókkal szemben. A jelenlegi szabályozás: hathavi tartozás esetén felmondják a bérleti szerződést. Céljuk az adósság rendezése. Személyes egyeztetésen, fórumokon elmondták, hogy nem cél a bérlők kilakoltatása, de elvárják, hogy teljesítsék a kötelezettségeiket, hiszen közpénzekről van szó. Felszólító leveleket küldtek ki, csökkent is az adósságállomány. A Lánc utcai tömb felújítását tervezik, de a komplex felújításra egyelőre nincs pénz, de ezt a projektet elindították, a 2020-as költségvetésben elkülönítettek erre egy összeget.

Berényi Zoltán: egy pécs-somogyi élet- és balesetveszélyes épületről és egy támfalról kérdez. Egy körzeti megbízotti iroda létesítéséről kérdez.

Péterffy Attila: közvetlen élet- és balesetveszély elhárítása megtörtént, de holnap ismét bejárják a helyszínt és felmérik, mit kell ott csinálni. A Pécs-Keleti Közbiztonsági Centrum létrehozását követően fél év után eldől, szükség lesz-e körzeti megbízotti irodára Pécs-Somogyon.

Az IT HUB létesítéséről számol be Nemes Balázs polgármesteri biztos:

Nemes Balázs: most jutott abba a szakaszba az IT HUB projekt előkészítése, hogy a célegyenesben van vagy legalábbis látják a végét. Ez 300 ezer forint költséget jelent az önkormányzatnak erre az évre. Az önkormányzaton kívül négy helyi szereplője van a projektnek. Ebben a cikkben írtunk bővebben a kezdeményezésről.

Ruzsa Csaba: három tucat céget mozgattak meg a projekt előkészítése során. Idén el tud indulni az IT HUB a Király utcában.

Zag Gábor (DK): a fiatalok itt tartása fontos cél, a HUB ebben is fontos szerepet játszhat. A középiskolásoknak információt lehet adni a helyi IT-szektorban való elhelyezkedési lehetőségekről.

Elfogadták az előterjesztést és a határozati javaslatot.

A Tettye Forrásház Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozatala

Előterjesztő: Ruzsa Csaba

Az előterjesztés azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a Tettye háromfős igazgatóságába Szabó Szilárd és Bodnár Imre mellé kerüljön be harmadik tagként Vida János, aki egyébként a Pétáv Kft. ügyvezetője. Vezérigazgatónak pedig Brandstätter Gábort javasolják. Róla ebben a cikkben írtunk részletesen.

Ruzsa Csaba: a stratégiai tervezést szeretnék a cég napi munkájába beemelni. Az IT új tagja reményei szerint az igazgatóság elnöke lesz. Vida János személye garancia arra, hogy minden szempontból jó kezekbe kerül a cég.

Brandstätter Gábor szakmai előélete azt vetíti előre, hogy a Tettye Forrásház ügyfélkapcsolati vonalon is meg tud újulni. Hangsúlyozta, pécsi szakembert sikerült hazahozni.

Csizmadia Péter: megköszöni Sándor Zsolt korábbi vezérigazgató munkáját. Sajnálja, hogy egy ilyen jó szakember elhagyja Pécset. Szerinte az új vezérigazgató ellenőrzésére az Igazgatóság lesz jogosult, az 50 millió feletti döntéseket az IT-vel is el kell fogadtatnia az új vezetőnek. Az eddigi két igazgatósági tag szerinte nem képes teljes értékűen végezni a munkáját, de Vida János jó választás erre a posztra.

Ruzsa Csaba: finoman kritizálta a víziközmű cég előző vezetését, majd azt monda, a következő uniós finanszírozási ciklusban nagy esély mutatkozik arra, hogy a közműcégek komolyabb közműrekonstrukciókat fognak tudni uniós támogatással végrehajtani. Ebben nagy szerepe lehet Vida Jánosnak és Brandstätter Gábornak. Ráadásul a korábbinál sokkal jobb együttműködést várnak a helyi közműcégektől.

Csizmadia Péter: sajnálja, hogy nem volt összhang Sándor Zsolt és a városvezetés között. Azt kéri, külön szavazzanak Vidáról és az új vezérigazgatóról.

Ruzsa Csaba: a Tettye mérlegadatai alapján osztalék nem került a városhoz korábban, a biogáz üzem pedig nincs kész. A Városháza közvetlenül méri majd a jövőben az önkormányzati cégekkel kapcsolatos elégedettséget.

Kővári János: nagyképű szöveggel nem lehet negligálni egy cégvezetés tízéves munkáját. Az, hogy új embereket hoznak a cégek élére, nem jelenti azt, hogy be kell sározni az előző vezetést.

A közgyűlés mind Brandstätter Gábor, mind Vida János kinevezését támogatta.

A BIOKOM Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntések meghozatala

Előterjesztő: Ruzsa Csaba

Genczler István tartós akadályoztatása miatt azt javasolják a közgyűlésnek, hogy nevezzék ki társügyvezetőnek Meixner Barnát. Róla ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Ezen kívül egy törvényi változás miatt Szabó Istvánt kinevezték a BIOKOM Nonprofit Kft. temetkezési szolgáltatással foglalkozó ügyvezetőjének, havi bruttó 100.000,- Ft díjazás mellett.

Ruzsa Csaba: örül, hogy ismét egy pécsi szakembert találtak vezetői pozícióba.

A személyi változásokat a közgyűlés megszavazta.

Közfeladat-Ellátási Megállapodás megkötése a Pécsi Kommunikációs Központ Kft.-vel

Az elvárt 20 százalékos saját bevétel helyett 37 százalékos saját bevételt produkált és ezért van szükség a módosításra.

Kővári János: szerinte a PKK által kiadott lap, a Pécsma főszerkesztője, azaz e sorok írója, szarkeverőnek nevezett “politikusokat és más polgárokat”.

Valójában nem neveztem szarkeverőnek politikusokat. Olyan “polgárokat” igen, akik tudatosan valótlanságokat állítottak. 

Ebben a cikkben ezt bárki ellenőrizheti.

Csatlakozás a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

Péterffy Attila kérdésre elmondta, ezzel kapcsolatban felmerülhet a jövőben, van-e értelme a Megyei Jogú Városok Szövetségébe is tagdíjat fizetni.

Ágoston Andrea: a szervezetet Gémesi György alapította, 2017-ben a kormány nyomására sok önkormányzat kilépett belőle. A kormány feladatokat ad és forrásokat von el az önkormányzatoktól, ezért a helyünk a MÖSZ-ben.

Kővári János: végre kiderült, miért akarnak átlépni a MÖSZ-be: hogy összefogva más városokkal a kormány ellen viaskodhassanak.

A közgyűlés megszavazta az előterjesztést.

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Előterjesztő: Péterffy Attila

Csizmadia Péter: a Gazdaságfejlesztési Főosztályon hány fő dolgozik befektetésösztönzésen?

Péterffy Attila: nem tartja fejben, nem ő a telefonkönyv. Utánanéznek és informálják a képviselőt.

Csizmadia Péter: lehet ezt ilyen lekezelően is. Megismétli a kérdést: hány fős az a csapat, akik a befektetőkkel foglalkoznak.

Ruzsa Csaba: két héten belül új befektető érkezését fogja bejelenteni a főosztályt. Folyamatosan tárgyalnak a leendő befektetőkkel és egyéb gazdasági szereplőkkel. 4 ember dolgozik jelenleg a befektetés-ösztönzésen és további munkatársak felvétele van folyamatban.

Megszavazták az előterjesztést

A TÜKE BUSZ ZRT. KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Előterjesztő: Ruzsa Csaba

Ruzsa Csaba: Új kormányzati intézkedések kapcsán született ez az előterjesztés. A lényege: kötelező maszkellenőrzés és bírságolás (pótdíjazás) következik, amennyiben megszavazza a közgyűlés. Eddig nem volt szankció a buszokon, csak figyelmeztették a maszkot nem hordó utasokat. Még 30 napig az eddigi gyakorlat él, utána viszont indul a pótdíjazás. A sofőröknek nem lesz kötelező a maszk viselése, hiszen el vannak szeparálva és közlekedésbiztonsági problémákat is okozhat, ha egy másfél órás műszakban végig a sofőrön van a maszk. Hat éven aluli gyerekeknek nem lesz kötelező.

Topán László (Momentum): szerinte eddig nem ellenőrizték megfelelően a maszkviselést a Tüke Busznál. Számos alkalommal jelezte a cégnek, hogy nem jó a gyakorlat. Úgy véli, az emberek figyelmeztették egymást, ami nem jó, mert nem az utasok dolga ez. Támogatja az előterjesztést.

Csizmadia Péter: igyekezzünk rászorítani magunkat és polgártársainkat is a maszkviselésre. Elfogadható szerinte az előterjesztést.

Megszavazták.

A „TOP-6.3.2-15-PC1-2016-00007 – Ifjúsági ház és Centrum parkoló fejlesztése című projekttel kapcsolatos döntések meghozatala

Előterjesztő: Péterffy Attila

Az eredeti tervek szerint sorompós beléptető rendszert alakítottak volna ki a Centrum parkolónál, de az a döntés született, hogy azt nem valósítják meg. A megspórolt pénzt a zöldfelületekhez kapcsolódó öntözőrendszerre és minőségi térburkolatra fogják fordítani. Előfinanszírozásra szorul a projekt.

Megszavazták az előterjesztést

A „Hirdi Közösségi Ház fejlesztése – TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00245” tárgyú projekttel kapcsolatos döntések meghozatala

Előterjesztő: Péterffy Attila

Nem törölték az előző városvezetés által tervezett projektet. Többe került volna a projekt, mint amennyi forrás volt rá. Két választás előtt álltak: csökkentett műszaki tartalommal valósítják meg, vagy törlik a projektet. Egy harmadik utat választottak: az önkormányzat saját pénzből finanszírozza a hiányzó forrást teljes műszaki tartalommal.

Berényi Zoltán felvetéseire reagál Péterffy Attila: óvatosságból bontották két ütemre a projektet.

Csúcs Zoltán a PVF Zrt. ügyvezetője: tavasszal el tud indulni a kivitelezés, ami öt hónap alatt ls is zajlik, az első ütem akkor kész lesz, és már használható lesz.

Megszavazták az előterjesztést.

A közgyűlés hátralevő részében a képviselők többek között döntöttek arról, hogy a Bázis Szobrász Egyesület ugyanott, ahol korábban, a Verseny utcában, de egy más telken folytathatja tevékenységét.

A Lélektér Ifjúsági Alapítvány a közgyűlés határozata alapján ezentúl a Váradi Antal utcában vesz használatba egy ingatlant a korábbi, Rákóczi úton fekvő helyett.

A Pro Pannonia Kiadói Alapítvány nemrég jelentette meg Aknai Péter második novelláskötetét. A városatyák döntésükkel most 350 ezer forintot ítéltek meg az alapítvány számára, a nyomdai költségekhez hozzájárulva.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés