Hirdetés

Nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta kedden reggel 9-től a pécsi közgyűlés, ennek megfelelően jó sok, szám szerint 46 napirendi pont szerepelt a programban. Módosították a költségvetést, pályázatot írtak ki a Tüke Busz igazgatói posztjára, Lakhatási Kerekasztalt hoztak létre, közútfelújítási projektet indítottak, megtették az első lépéseket a Lánc utcai tömb fejlesztése érdekében, de volt döntés a Kertváros-belváros kerékpárútról, és elfogadtak két városfejlesztési stratégiát, valamint a lakáskoncepciót is. Élőben, szövegesen közvetítettük az ülés fontosabb történéseit. A Pécs Tv élő közvetítése ITT érhető el.

9.13:

Péterffy Attila polgármester megnyitja az ülést.

A napirendi pontok tárgyalása előtt képviselői eskütétel következik. Bognár László fideszes képviselő lemondott mandátumáról, a Fidesz Musch Zoltánt delegálta a kompenzációs listáról. Musch Zoltán letette az esküt.

Kővári János (ÖPE) a napokban elhunyt Debreczeni Lászlóra emlékezik. Egyperces főhajtással tiszteleg a testület az 1956-os forradalmár előtt.

A polgármester két örömteli sporthírről számol be. A PSN Zrt. országosan nyolcadik helyezést ért el az országos sportegyesületek rangsorában úgy, hogy nem részesül kiemelt állami támogatásban.

Péterffy Attila

Barkóczi Csaba (Fidesz) azt kéri, hogy a ZSÖK ügyvezetője tervezett leváltásának témáját ne zárt, hanem nyílt ülésen tárgyalja a közgyűlés. Péterffy Attila válaszában elmondta: éppen ezt akarta javasolni, mert szerinte sem indokolt zárt ülésen tárgyalni a témát.

9.38:

Zárt ülés következik.

10.15

Módosítják a 2022-es költségvetést.

Az előterjesztés szerint az eredeti költségvetéshez képest a 49.6 milliárd forint bevételi és kiadási főösszeg 6.2 milliárddal (12 %-kal) emelkedik, és 55.9 milliárd forintra változik.

Barkóczi Csaba (Fidesz): ebből is látszik, hogy nem igaz, amit a polgármester nyilatkozik a sajtóban, hogy a kormány ellehetetlenítené a várost.

Csizmadia Péter (Fidesz) módosító indítványokat nyújt be. Szerintük a “baloldali holdudvarnak” jár a forrás, máshol pedig megszorításokat vezetnek be.

Javaslatai:

  • Óvodák költségvetését 200 millióval emeljék meg.
  • A Pécsi Kommunikációs Központ számára szánt forrást tegyék át a Tüke Buszhoz a sofőrök bérének emelésére.
  • Váljon díjmentessé a házasságkötés Pécsett, 10 millió forintot erre csoportosítsanak át.

Kóbor József (LMP): arra kíváncsi, hogy a rezsicsökkentés önkormányzati és céges szférában való megszüntetését belekalkulálták-e az idei költségvetésbe.

Kóbor József

Ruzsa Csaba alpolgármester: az idei költségvetés tartalmazza az előző városvezetés által felvett állami hitel miatti éves törlesztőrészletet, ami 1,7 milliárd forint. Tehát ha valaki módosítókat jelent be, annak először is erre a kötelezettségre kell tekintettel lennie, hogy ezt ki tudja-e fizetni a város. Kóbornak válaszol: ha megjelenik az erre vonatkozó jogszabály, akkor tudják a költségvetésbe is beépíteni ezt a változást. Az egész önkormányzati szférában több mint 3,5 milliárdos tételt jelent majd az energiaárak emelkedése idén, azaz biztosan kell majd a költségvetést módosítani, de leghamarabb az őszi első közgyűlésen.

Csizmadia módosító indítványait a közgyűlés elutasította.

A rendeletmódosítást a testület megszavazta.

10.32

Módosítják a közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ).

Bekerül az SZMSZ-be a Lakhatási Kerekasztal, amiről egy külön napirendi pont is lesz a későbbiekben. Többen is azt javasolták, hogy a szövegbe kerüljön bele: a lakhatási témával foglalkozó érdekvédelmi szervezeteket is legyenek tagjai a Kerekasztalnak.

Hosszú vitát folytattak a képviselők a frakciókat és képviselőket érintő városházi, adminisztratív segítség szabályozásáról, számos módosító indítvány született, megvonták például Nemes Balázs innovációs biztos irodahasználati jogát.

Az előterjesztést Kunszt Márta és Sajgó György módosító indítványának befogadásával a közgyűlés elfogadta.

11.42:

Olyan rendeletet alkotnak, ami arról szól, hogy az önkormányzati rendeleteket időről-időre felül kell vizsgálni.

11.46:

Egy évvel meghosszabbítják Török Ottó sportfejlesztésügyi biztos megbízatását. Török havi 768.350 forintot kap munkájáért.

Bognár Szilvia: Szerinte ennek a pénznek lenne jobb helye, nem érti, hogyan kaphat Török a polgármesteréhez hasonló díjazást olyan projektekért, amik nem fognak megvalósulni.

Péterffy Attila: számos sportfejlesztés áll előkészítés alatt, ezek tekintetében nagyon fontos munkát végez Török Ottó.

Hári József (Fidesz): Nem tartja indokoltnak a Fidesz-frakció ezt a pozíciót. A stadion és a tanuszoda állami projekt lehet, a jégcsarnokot tudomása szerint jegelik majd, az akvapark építése nem fog elindulni ebben a ciklusban. Létezik egy sportügyekért felelős alpolgármester, ott a PSN Zrt., nincs szükség erre a pozícióra. Töröknek elvileg a PSN átalakításában is szerepe van, de szerinte ez indokolatlan. Budapestről ezt hogyan tudja megoldani? Török nem tett le az asztalra még semmit.

Jobbra Hári József, balra az új képviselő, Musch Zoltán

Péterffy Attila: nem ért egyet azzal, amit Hári mondott.

Barkóczi Csaba (Fidesz): Új szlogent javasol Pécsnek: „Péterffy Attilának a haverok az elsők”.

Ruzsa Csaba: a PSN-nek 270 millióval fog nőni a rezsiszámlája. Ha a PSN megmarad a mai formájában, azt ez a költségvetés nem viseli el, azaz szerkezetátalakítás kell, ezen dolgozik Török Ottó.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Költsék áramszámlára Török fizetését. Ha elvégezték volna a sportcsarnok energetikai korszerűsítését, akkor nem lenne ennyi a rezsiszámla. Miért nem megy Török helyett Péterffy tárgyalni? Ugyanez lenne az eredménye, mint most, de egy fizetésből meg lehetne oldani. Politikai finanszírozásról van szó. Puch László egyik embere Török Ottó, ő finanszírozta Péterffyék kampányát, ezzel hálálják meg.

Péterffy Attila: Látom, remegnek, hogy sportfejlesztésben is sikeresek leszünk, remegjenek csak.

Csizmadia Péter (Fidesz): Ha valaki remeg ebben a teremben, azok nem mi vagyunk, hanem Önök. Egy csőd szélére sodort várost látunk. Török Ottó sem vitte közelebb a várost ahhoz, hogy élhető hely legyen. Miért kell kapkodva kirúgni embereket, miért mennek el vezetők az önkormányzattól? Kezd elfogyni a levegő önök körül. A polgármester a „csokitolvajok” programját valósítja meg.

Barkóczi Csaba (Fidesz): Azért nem Péterffy megy tárgyalni Török helyett, mert sehol nem fogadják már. Nonszensz Ruzsa érvelése, hogy miért van szükség Török Ottó munkájára.

Péterffy Attila: azért nem ő jár tárgyalni Török helyett, mert a Fidesz pusztítása nyomán maradt helyzet erőt, energiát és pénzt emészt fel.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Miért költenek Török tevékenységére ennyi pénzt, ha nem fogják tudni fizetni a villanyszámlát a PSN-nél?

Hári József (Fidesz): megépült korábban a Rátgéber Akadémia és a Dárdai Akadémia is, kíváncsian várja, az új városvezetés mit tesz le sportfejlesztések terén az asztalra.

Az előterjesztést a közgyűlés elfogadta.

12.11:

A ZSÖK-nél tervezett változásokról szavaznak.

https://www.pecsma.hu/top/a-varosvezetes-meghosszabbittatna-a-zsolnay-negyed-es-a-filharmonikusok-allami-tamogatasat/?fbclid=IwAR0sAd8OESBvK0QGrh75xkRh7-2a7vYxxEfivpgLVj38-TOXl9g3SAkVILg

Ruzsa Csaba alpolgármester: a ZSÖK közös működtetésére 2016-ban megkötött kormány-város szerződést újra akarják tárgyalni, az eredeti megállapodás folyamatosan csökkenő állami támogatással számol. Ezen kívül a Cella Septichora felújítását is le kell vezényelni. Ezek indokolják egy új vezető kinevezését.

Egy meglévő igazgató (Hummel Márk üzemeltetési igazgató) ügyvezetővé való kinevezését javasolják maximum egy évre, ugyanazzal a díjazással, ami Bleszity Péternek, az eddigi vezetőnek volt.

Barkóczi Csaba (Fidesz): 2019 októbere óta három vezérigazgatót menesztett. Vincze Balázs után egy századrangú kulturális szervező, majd egy autókereskedő lett a vezető, most pedig egy karbantartó lesz. Kikérte-e a művészeti tanács véleményét Péterffy erről a döntésről? Mi az oka a gyakori változtatásoknak. Fals indok, hogy újra kell tárgyalni egy 2016-ban lejáró szerződést. Minél lojálisabb embert akarnak a ZSÖK élére állítani, erről van szó. Érdekes neveket lehet hallani, kik vezetik valójában ezt az intézményt.

Péterffy Attila: az előterjesztésből kiderül, miért van szükség a váltásra. Nem érti, miért kellene véleményeztetni a művészeti tanáccsal ezt

Bognár Szilvia: 2020-ban legalább két ember pontosan tudta, hogy nem lesz rendben Bleszity Péter kinevezése, ő és Péterffy, csak utóbbi bízott benne, hogy Bleszity engedelmes lesz. Azért váltják le, mert nem elég engedelmes. Arról beszél, hogy őt alpolgármesterként a polgármester „munkahelyi lelki terror” alatt tartotta. Nem szavazta meg Bleszity kinevezését, de a leváltását sem fogja megszavazni.

Bognár a pécsi kulturális intézmények állami fenntartásba helyezése mellett érvel. Arról beszél, hogy ő korábban is mindig emellett volt, de Péterffy és Ruzsa azt korábban megakadályozták.

„Ha nem gyakorolt volna kegyet velünk a Fidesz-kormányzat, akkor nagy bajban lennénk” – mondja Bognár Szilvia, aki elmondása szerint nem szimpatizál a kormányzattal.

Péterffy Attila Bognár Szilviának: Ha valakinek rossz híre van, akkor az Ön. Amikor Ön sajnos az én alpolgármesterem volt, a dolgával kellett volna foglalkozni, és nem mondjuk egy fideszes államtitkárral kokettálni a hátunk mögött. Szerencsére kiderült, hogy a saját párttársai előtt is ordas hazugságokat mondott. Visszautasítja a képviselő összes hazugságát.

Kővári János (ÖPE-KDNP) Péterffynek: így gondolkodik ön a kultúráról, eszébe sem jut, hogy a művészeti tanács tagjait megkérdezze a ZSÖK vezetőváltásáról. Péterffyék arra hivatkoznak, hogy Bleszity nem találta meg a hangot Horváth Zsolttal, a Pannon Filharmonikusok vezetőjével. Azért nem találta meg, mert a Zsolnay-negyed és a Kodály Központ működtetése teljesen más dolog. Nem az igazgatókon múlik, hogy ezt a helyzetet

Önálló nemzeti kulturális intézménnyé kellene válnia a Kodálynak. Ez nehéz lesz, ha nem megy, szívesen segítünk. Hoppál Péterrel kellene leülni tárgyalni.

Az a bűne Bleszity Péternek, hogy 450 millió forint plusszal zárta az évet?

Csizmadia Péter (Fidesz): Ebben a vitában minden benne van, ami a Péterffy-kurzust jellemzi. Kipécéznek egy ellenfelet, besározzák, aztán mondvacsinált okokkal karanténba helyezik. Szakmai érvek helyett másokat sértegetnek. Önök sem gondolják komolyan, hogy a ZSÖK vezetője fogja lefolytatni az állammal a tárgyalásokat? Miért egy karbantartó fogja lefolytatni a tárgyalásokat? A Horváth-Bleszity ellentét felemlegetése is nevetséges. A Cella Septichora ügye sínen van, nincs szükség hozzá vezetőváltásra. Ez nyílt megsértése Pécs kulturális és művészeti társadalmának, ő kér elnézést a városvezetés nevében.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): Volt-e egyeztetés a művészeti tanáccsal?

Péterffy Attila: Volt egyeztetés a tanáccsal, de erről a témáról nem beszéltek.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): Nem gondolja úgy, hogy egyeztetnie kellett volna velük?

Péterffy Attila: Nem gondolom úgy.

Barkóczi Csaba (Fidesz): a művészeti tanács egy gittegylet, hogy nem keresték meg őket ezzel kapcsolatban?

Péterffy Attila: Ha tudná, miért jött létre a művészeti tanács, akkor nem vetné fel ezeket a kérdéseket.

Barkóczi Csaba: Nem gondolt arra, hogy Kőhegyi Istvánt nevezi ki erre a pozícióra?

Péterffy Attila: Kicsoda Kőhegyi István?

Kővári János: A kulturális ügyekért felelős alpolgármester, Zag Gábor véleményére kíváncsi.

Zag Gábor alpolgármester: Ruzsa Csaba részletesen elmondta az indoklást. A ZSÖK-ben vannak olyan szakemberek, akik a megfelelő módon képviselik a pécsi kultúrát.

Csizmadia Péter: Ez az egyik legszégyenteljesebb előterjesztés idén.

Kővári János: Minimum pályázatot kellett volna kiírni a pozícióra, hiszen a régió legnagyobb kulturális intézményéről van szó, ezt módosító indítványként be is terjeszti. Ezen kívül még azt is, hogy a művészeti tanács véleményét is kérjék ki a kérdésben.

Mindkét módosító indítványt elutasította a közgyűlés.

Az előterjesztést és a határozati javaslatot a testület megszavazta.

12.57:

Pályázatot írnak ki a Tüke Busz Zrt. igazgatói posztjának betöltésére.

Ruzsa Csaba alpolgármester: Korábban már kiírtak egy pályázatot, ami eredménytelenül zárult. Legkorábban ősszel lehet új igazgatója a cégnek.

Csizmadia Péter (Fidesz): szétverték a Tüke Busz korábbi vezetését. A pályázat kudarc lett, „mert senki nem akar Önökkel dolgozni”. A városvezetés által kinevezett vezető (Bánkuti István) mindenkit megsértett, a közösségi közlekedés pedig a működőképesség határán áll. Egy bizottsági ülésen a vezérigazgató elmondta: szeptemberben a Tüke Busz le fog térdelni. Ehhez a menetrendhez több pénzre lenne szükség, vagy a menetrendet meg kéne változtatni, amihez politikai bátorság kellene. Bízik benne, hogy találtak valakit a feladatra.

Bognár Szilvia: a pályázati bíráló bizottságba vegyék be a zöld biztost, Kóbor Józsefet, mondjuk a civil biztos (Kunszt Márta) helyett (ezt később elutasított a testület).

Kővári János (ÖPE-KDNP): a tömegközlekedés finanszírozását új alapokra kellene helyezni. Nem helyes, hogy a tömegközlekedésre szánt állami forrásoknak nem a lakosságarányos részét kapja meg Pécs. Tárgyalni kellene a kormánnyal erről. Ha nem megy, át kell adni az államnak a tömegközlekedést. Vagy piacibb alapokon működő cégbe kellene szervezni a helyi tömegközlekedést az elektromos biciklikkel, elektromos autókölcsönzéssel együtt Grazhoz hasonlóan.

Ágoston Andrea (Pécs Jövője – Öt Torony): a tömegközlekedés mindenütt veszteséges állami segítség nélkül. Ha a várostól a kormány folyamatosan elveszi a lehetőségeket, akkor nem érti, mit kérnek számon rajtuk a fideszesek.

Kóbor József (LMP): A Tüke Busz eddigi vezérigazgatója eddig is ideiglenes jelleggel töltötte be azt a pozíciót, természetes, hogy pályázatot írnak ki a posztra. Szerinte tisztességes színvonalon biztosítja a Tüke Busz a szolgáltatást, miközben nincs normatív állami támogatás.

Megszavazták az előterjesztést és a határozati javaslatot.

15.23:

A „kérdések órája” következik.

Bognár Szilvia: mi a helyzet az ún. esztergártalanítással? (Esztergár Lajos, aki a második világháborúban a város polgármestere volt, asszisztált a város zsidó lakosságának deportálásához.)

Péterffy Attila: rengeteg kihívás előtt áll az önkormányzat, sok a feladat. Türelmet kér.

Bognár Szilvia: óvodákból jelzés érkezett, hogy a Tüke Busz emelni fogja a bérelt buszok árát. Igaz-e ez?

Péterffy Attila: nem hallott erről a városvezetés, utánanéznek a témának, 15 napon belül kap választ a képviselő.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP) kérdései:

A 200 milliós biokomos parkfejlesztési program mikor ér el Somogyra, Vasasra, Hirdre?

A fedett buszvárók létesítése és a zebrafelújítás mikor ér az említett városrészekbe?

Péterffy Attila: ezekre a kérdésekre 15 napon belül kap választ a képviselő.

Miért nem tartják be, hogy öt nappal közgyűlés előtt megkapják a képviselők az előterjesztéseket? 

Péterffy Attila: idén 188-ból összesen 6 ügyet hoztak be pótlólagosan a közgyűlésbe.

Berényi Zoltán: Mi folyik a városházán? Számos vezető távozott a városházáról és a cégektől.

Péterffy Attila: Tudatos lépések történtek, mindenkit megnyugtat.

Kővári János (ÖPE-KDNP): Miért ragaszkodik azokhoz a tanácsadókhoz és önkormányzati biztosokhoz a városvezetés, akik semmilyen érdemi munkát nem végeznek?

Péterffy Attila: Vannak eredményeik a tanácsadóknak és biztosoknak. Kővári állításai alaptalanok.

Kővári János: Miért távolítja el a városvezetés a saját maga által kinevezett cégvezetőit és miért mondanak fel az osztályvezetők?

Péterffy Attila: Nagyobb gyakorlattal rendelkezik a privát szférában, mint a fideszesek, nem tőlük fog tanácsokat kérni. Az érintetteket kell megkérdezni, miért mondtak fel.

Kővári János: Miért nem mondanak le azok a tisztségviselők, akik nem tudnak jó vezetőket választani, hivatalt vezetni, várost tervezni, üzemeltetni?

Péterffy Attila: Jó hírem van, azok a tisztségviselők már elmentek, mert 2019-ben leváltották őket.

15.50:

A Lakhatási Kerekasztal létrehozása, tagjainak megválasztása és ügyrendjének megállapítása.

Nyőgéri Lajos alpolgármester: munkacsoportokban vesznek majd részt a különböző szervezetek a Lakhatási Kerekasztal munkájában.

Céljai, feladatai:

  • A lakásgazdálkodási koncepció, stratégia és cselekvési terv kialakításában történő aktív részvétel.
  • A lakásgazdálkodási koncepció, stratégia és cselekvési terv megvalósításának folyamatos figyelemmel kísérése és aktualizálása.
  • A helyi lakáspolitika alakításában való aktív részvétel.

A Kerekasztal állandó tagjainak száma 32 fő. A Kerekasztal munkájában elsősorban az önkormányzat tisztségviselői, a szakmai főosztályok vezetői, a városi közüzemi szolgáltatók, rendvédelmi szervek vezetői, az önkormányzattal – szociális feladatok átvállalására- megkötött ellátási szerződéssel rendelkező, valamint a lakhatással összefüggő területen működő civil és egyéb szervezetek képviselői továbbá az önkormányzati és társulási fenntartásban működő intézmények vezetői vennének részt.

Konzultatív, véleményező, javaslattevő tevékenységet végző fórum lesz, az általa elfogadott ügyrend szerint működne.

Barkóczi Csaba (Fidesz): A 32 szervezetből 20 az önkormányzathoz köthető, valós civil szervezet maximum 10 van. Nem látja sem A Város Mindenkié (AVM) csoportot, sem a Mosolymanó Egyesületet a résztvevők között. A lakhatással foglalkozó civil szervezeteket a pálya szélére szorították.

Nyőgéri Lajos: a fent nevezett szervezetek (AVM, Mosolymanó) a Pécsi Civil Lakhatási Szövetség tagjai, amely részt vesz a Lakhatási Kerekasztal munkájában.

Bognár Szilvia: Sok konfliktust kellett felvállalnia annak idején, alpolgármesterként 2019-től, hogy vonják be a civileket az önkormányzati munkába. Üdvözli, hogy ez mostanra megtörtént.

Nyőgéri Lajos alpolgármester: a Kerekasztal összeállításával a szakmaiságot szeretnék erősíteni a lakhatási ügyek terén. Egy szakmai bizottság nem attól lesz szakmai, ha rengeteg civil szervezet vesz benne részt. Egyébként a Kerekasztal tagjainak fele valamilyen társadalmi szervezetet képvisel.

Csizmadia Péter (Fidesz): attól tart, hogy valós beleszólása a civil szervezeteknek nem lesz az önkormányzati döntéshozatalba a lakhatási kérdések terén.

Nyőgéri Lajos alpolgármester: Barkóczi tegyen javaslatot, mely szervezeteket kérjék még fel a részvételre! Ez a fórum nem a társadalmasítást helyettesíti, szakmai anyagok elkészítését várják a Kerekasztaltól.

Bognár Szilvia: A Baranya Megyei Kormányhivatal népjóléti irodájának képviselőjét javasolja bevenni a Kerekasztalba. (Az előterjesztő befogadta a javaslatot, nem szavaznak róla.)

Az előterjesztést és a határozati javaslatot is megszavazta a közgyűlés.

16.24:

Támogatás nyújtása önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok számára:

Az egyik érintett cég a PSN Zrt., amely 150 millió forintot kap különböző célokra, ebből 110 millió forint visszatérítendő támogatás.

A Tüke Busz Zrt. 130 millió forintot kap működési célokra.

A Pécsi Városfejlesztési Zrt. 80 millió forint visszatérítendő támogatást kap, plusz 9 millió forint egyéb támogatást.

Az előterjesztést és a határozati javaslatot a képviselő-testület megszavazta.

16.35:

Közbeszerzési eljárás indítása „Pécsi közutak és kapcsolódó infrastruktúrák fejlesztése” tárgyú keretmegállapodás megkötése:

Ruzsa Csaba alpolgármester arról beszélt, hogy keretet kell megjelölni, amit később azonban pályázatokkal ki tud váltani az önkormányzat. Mint mondta, a források lehívásáról később dönthet majd a közgyűlés.

Csizmadia Péter (Fidesz): mintegy 7,5 milliárdos (plusz kamat) hitelről dönt ma az önkormányzat, holott az előző városvezetést éles kritikával illették ugyanez miatt. Hangsúlyozta, őszintébben kellene szerinte kommunikálni.

Fürj Csaba (Jobbik): a gépjárműadót azért találták ki, hogy ebből újítsák fel az utakat a városok, a kormány azonban ezt elvette, emiatt szükség van hitelre.

Péterffy Attila polgármester reagált: a valóság szöges ellentétét szajkózzák a fideszes képviselők a médiában. Csizmadia Péter (Fidesz) kontrája után Ruzsa Csaba alpolgármester is belefolyt a vitába, mindkét fél szerint a másik állít igazságtalanságot.

Kővári János (ÖPE-KDNP): az utak javítása karbantartási feladat, nem pedig fejlesztés, így nem a választások előttre kellene időzíteni.

Csizmadia Péter (Fidesz): be kell fejezni a fontos projekteket, de ha fejlesztenének, miért nem vesznek elektromos buszokat, mikor olyan drága a gázolaj?

Péterffy Attila polgármester: a villamosenergia ára még inkább emelkedett, de ez meddő vita, amit most lekeverek.

Ruzsa Csaba alpolgármester: a közgyűlés ma nem dönt sem hitelfelvételről, sem pedig az utak aszfaltozásáról. Csakis egy keretmegállapodásról, az előzetes megtervezés ugyanis meggyorsíthatja a források lehívását.

Barkóczi Csaba (Fidesz): a korábbi 8,5 milliárdos kamatmentes állami támogatást nem lehet összehasonlítani a mostani hitellel, amit a mostani városvezetés felvett, hiszen ez utóbbi halmozódik, míg a korábbit már kifizette a város.

Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP): Ruzsa Csaba alpolgármester szerint nem hitelekről szavazunk, de a keretmegállapodással kapcsolatos határozati javaslatban pontosan benne áll, hogy milyen összegeket lehet lehívni.

Kővári János (ÖPE-KDNP) javasolta a vita lezárását, erről a közgyűlés igennel szavazott.

Ruzsa Csaba alpolgármester felhívta rá a figyelmet, hogy a határozati javaslatban szereplő összegek lehívásához kormányengedélyre van szükség, ezért kell a hipotetikus keretet meghatározni.

Ágoston Andrea (Pécs Jövője – Öt Torony): nem populista gesztus részünkről, hogy utat akarunk javítani. A választókerületemben, tehát az agglomerációban élők rosszul keresnek, muszáj hogy az általuk is használt utakat felújítsuk.

Az előterjesztést és a határozati javaslatot a közgyűlés elfogadta.

17.10:

A Déli Ipari Park áramhálózatának tervezése és fejlesztése új alállomás telepítésével:

Ruzsa Csaba alpolgármester: több olyan beruházás van, akiknek a működéséhez nem elég a jelenlegi áramellátás. Az E-Onnal egyeztettünk, majd igénylést adtunk be, most bruttó 100 milliós keretet határoztunk meg. Ha a fejlesztés nem történne meg, 2026 környékén már nem tudnánk több céget fogadni az ipari parkban. 2024-re lehet kész az új állomás, ha megszavazzuk.

Az előterjesztést és a határozati javaslatot a közgyűlés elfogadta.

17.15:

15 perces technikai szünetet rendeltek el.

17.43:

Fedezet biztosítása a Lánc utca 2-4-6-8. épület átalakítása, felújítása és akadálymentesítése kapcsán szükséges szerződések megkötéséhez, megvalósíthatósági tanulmány és költséghaszon elemzés elkészítéséhez:

Nyőgéri Lajos alpolgármester arról beszél, hogy a 120 lakásos, 19-30 négyzetméteres lakásokból álló garzonházat 1988-ban építették azért, hogy úgynevezett fecskeház legyen, azaz a beköltöző fiatalok, fiatal párok néhány év után továbbléptek volna. Csakhogy ez nem valósult meg, a terület idővel elhanyagolttá vált, szégyenfolt lett belőle a belváros peremén, amely probléma most is fennáll. Emlékeztetett: az előző városvezetés is több megoldási lehetőségről tárgyalt, de nem született eredmény. Jelenleg zajlik a rehabilitáció, üresen állnak a lakások, de most ezzel szeretnénk kezdeni valamit, méghozzá idősek elhelyezését segítve – mondta Nyőgéri Lajos. Hangsúlyozta, hogy a fiatalok lakhatásának kérdésével is foglalkozni fognak. Végül azt kérte a közgyűléstől, hogy megvalósíthatósági tanulmány készíttetését szavazza meg.

Csizmadia Péter (Fidesz): bármilyen döntés vagy javaslat a Lánc utcai tömbbel kapcsolatban érzékeny téma. A kiürítés körülményei és a volt lakók elégedettségét vagy elégedetlenségét nem kívánta firtatni, de a nyugdíjasháznál szerinte jobb felhasználási lehetőségek lehetnének. Mindazonáltal mint mondta, elfogadja a szándékot, hogy megvizsgálják ennek a funkcióváltásnak a költségeit, feltételeit.

Fogarasi Gábor (Jobbik): azt gondolom, a legszerencsésebb egy nyugdíjasház kialakítása lenne. A fiatalok lakhatásával kapcsolatban eddig „csak” a Dénesi Ödön Program állt a fiatalok rendelkezésére, de elárulhatom, hogy további támogatást is tervezünk.

Az előterjesztést és a határozati javaslatot a közgyűlés elfogadta. Péterffy Attila megköszönte, hogy konszenzus alakult ki, hiszen egyöntetű döntéssel szavazták meg a napirendi pontban foglaltakat.

18.26:

A „Magyarürögi vízfolyás rendezése” tárgyú projekthez kapcsolódó döntések meghozatala:

Kóbor József (LMP): egy 2016-ban elindul projektről van szó, aminek most is megvan a létjogosultsága. A lakossági igények miatt rendezni kell a középső szakaszon lévő medret. Aki ökológiai és környezetvédelmi károkozásról beszél, az rehabilitációért kiált, de ez lehetetlen, hiszen régóta beépített részről van szó. Rengeteg lakossági fórumra került sor, a munka támogatottsága nyilván nem lehet 100 százalékos, azonban igen magas.

Bekérik a projekt tervezőjének véleményét arról, hogy egy bizonyos szakaszon elhagyható-e a mederrendezés.

Musch Zoltán (Fidesz): Akik nem értenek egyet a kivitelezéssel, azok az ökológiai problémáktól tartanak. Vonjanak be ökológiai szakembert a projektbe, ezt javasolja.

Csúcs Zoltán, a PVF Zrt igazgatója: mivel itt egy csapadékvíz-elvezető rendszerről van szó, ami lakóterületen található, ráadásul a projektnek létesítési engedélye volt, ökológiai szakértő bevonására eddig nem volt szükség.

Kővári János: ez nem egy csatorna, hanem egy patak, ökológiai elem. Nem csak az ott élőket érinti egy patak sorsa, hanem a környéken élőket is, mert vannak klimatikus hatásai. Egyetért Péterffy Attilával abban, hogy egy ökológiai és egy építészeti szakember együttes véleményét kérjék ki az ügyben.

Ruzsa Csaba alpolgármester: A Hetesi köztől délre lévő terület a vita tárgya. A szakhatósági álláspontja az, hogy ha ezen a szakaszon nem oldjuk meg a vízelvezetést, akkor az egész projektnek nincs értelme. A projekt célja az, hogy az érintett ingatlanokat ne öntse el a víz.

Csúcs Zoltán: nyilatkozott a tervező, bármelyik szakasz elhagyása, az összes szakasz elhagyását jelentené. A projekt az utolsó pillanatban van, egy éve el kellett volna kezdődnie a kivitelezésnek, ha most csúszás lesz, akkor ebben a ciklusban nem lesz az egészből semmi. El lehet tolni a következő uniós ciklusra a megvalósítást, de más műszaki megoldást nem tudott felmutatni a tervező.

Ágoston Andrea: mindenféle házilagos árvízvédelmi megoldásokat alkalmaznak azok a lakók, akiknek az ingatlanjaikat fenyegeti a víz. Egyeztettek portáról portára mindenkivel. Négy háztartásról tud, akik nem támogatják a beruházást. Azt kéri, támogassa a közgyűlés ezt a projektet, mert a döntő többség szeretné, ha megvalósulna.

Kővári János: szerinte egy ökológiai szakvélemény nem lassítja a projektet, néhány hét alatt beszerezhető, módosító indítványt nyújt be ennek érdekében.

Péterffy Attila: a projekt egyértelmű céljait meghatározva és peremfeltételeit el nem engedve kell bekérni az ökológiai szakvéleményt.

Ruzsa Csaba: Harminc napon belül kell mindezt megtenni, hogy ne álljon le a projekt.

Megszavazták az előterjesztést azzal, hogy a PVF Zrt. felkér egy ökológiai szakértőt szakvélemény elkészítésére.

19.14:

A Dénesi Ödön Program második szakaszának lezárása.

Ruzsa Csaba: Első körben négy, most hét olcsó telek talált gazdára. A programot folytatják.

19.16:

A város Gazdaságfejlesztési és Befektetésösztönzési Stratégiájának elfogadása.

A témáról itt írtunk:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/gazdasagfejlesztes-pecsett-itt-vannak-a-fo-celkituzesek-es-tervek/

Csizmadia Péter (Fidesz): szerinte a Fidesz korábbi gazdaságfejlesztési programját folytatja a városvezetés, aminek örül. Ez egy jól összerakott anyag, de minden program annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle.

Péterffy Attila: egy stratégiának hosszú távra kell szólni, nem szabad politikai kurzusokhoz igazodnia. A prioritások kijelölése és azok megvalósítása a legfontosabb. A gazdaságfejlesztési főosztály 2019-es felállítása kulcsfontosságú volt.

A közgyűlés megszavazta az előterjesztést.

19.26:

A város fenntartható városfejlesztési stratégiájának elfogadása.

A 2021-27-es európai uniós fejlesztési ciklusban a támogatáshoz jutás feltétele fenntartható városfejlesztési stratégia elkészítése.

Péterffy Attila: Pécs TOP-os forrásból 23 milliárd forinthoz juthat az új ciklusban. Ez kevesebb, mint az előző uniós ciklusban. Az a kérdés, hogy iskolafelújításokra is ebből a keretből kell-e költeni vagy sem. Nem az iskolafelújításokkal van baj, csak jó lenne, ha azok másik keretből történnének, és a 23 milliárdot egyéb fejlesztésekre lehessen költeni.

Kővári János (ÖPE-KDNP): az energia drágulása nagy problémát fok okozni, ha az állam nem tart majd védőernyőt az önkormányzatok fölé. A turisztikai projekteket (Megújuló Mecsek pl.) hátrébb kell szorítani az ökológiai, energiahatékonysági szempontból fontosabb projektek érdekében. A megye és a város fejlesztéseinek összehangolása korábban nem volt sikeres, ebben előre kell lépni.

Csizmadia Péter (Fidesz): hasonló mértékű uniós finanszírozásra a későbbi ciklusokban már nem kerül sor. Ezért is fontos, hogy jól osszuk fel ezt a pénzt. Nagy tételt szán a város turisztikai fejlesztésre, de hiányoznak szerinte a gazdaságfejlesztési lépések. Támogatni fogják a javaslatcsomagot ennek ellenére. Az iskolafejlesztésekről: ezek a pécsi gyerekekről szólnak, ne toljuk el magunktól.

Ruzsa Csaba alpolgármester: A saját bevételeket növelni kell, mert jelenleg nem elegendőek arra, hogy azokból fejleszteni lehessen. A turisztikai fejlesztések a helyi vállalkozások fejlődését hozza, ami az adó- és egyéb bevételeket növeli. Jelenleg egy előkészítési szakasz van, de egy változat a stratégiából még visszajöhet ősszel a közgyűlés elé, de a megyei önkormányzattól az a kérés érkezett, hogy most fogadják el, aztán később lehet módosítani rajta.

Péterffy Attila Kővárinak: a fenntartható városfejlesztési stratégia megelőzte a projektkosár összeállítását.

Kővári János (ÖPE-KDNP): tizenhét éve halja, hogy a turizmusban mekkora potenciál van. A turizmusfejlesztésre költött forintok gazdaságfejlesztési hatását újra kellene gondolni. Az okos városok a városüzemeltetés korszerűsítésre fogják költeni a TOP-os forrásokat, saját érdekükben.

Konszenzussal szavazta meg az előterjesztést és a határozati javaslatot a közgyűlés.

20.02:

A lakásgazdálkodási koncepció elfogadása.

Interjúnk Nyőgéri Lajossal és Fogarasi Gáborral a konepcióról:

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/uj-lakaskoncepcio-lepjunk-tovabb-vegre-arrol-a-pontrol-ahonnan-az-elozo-ciklusokban-nem-sikerult/

Csizmadia Péter (Fidesz): minden koncepció annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A szociális része a lakásgazdálkodásnak mindig veszteséges, de szociális szempontból persze felbecsülhetetlenül fontos. Jó irány a piaci árú lakások számának bővítése, de a lakások számának bővítésével óvatos lenne. Ha a fenntartható lakásgazdálkodás a cél, nagyon óvatosan kell hozzányúlnia jelenlegi arányokhoz. Ha például a szociális ágat vágnánk rövidebbre, az talán túl nagy kihívás lenne a pécsiek egy részének. A felújítási programot külső forrásból kell finanszírozni.

Nyőgéri Lajos: Több száz észrevétel érkezett a koncepcióhoz különböző civil és társadalmi szervezetektől, és a helyi ellenzék részéről is, külön megköszönte Csizmadia Péter frakcióvezető javaslatait, amiket be is építettek. Nem lesz ez egy kőbe vésett rendelet, lehet, hogy negyedévente frissíteni kell.

A közgyűlés konszenzussal fogadta el ezt a koncepciót is.

20.21:

IT HUB Pécs ez évi támogatása

20.35:

A közgyűlés véget ért. A testület legközelebb szeptemberben ül össze.

Hirdetés