Egészen elképesztő utat járt be az a fotó, amit Keresnyei Vince készített. Mobillal! A pécsi srác munkából tartott hazafelé, mikor megpillantott egy út szélén álló embert és mobillal lefotózta. Ez a kép végül elnyerte a Mobil Photography Award ítészeinek tetszését és a művet a verseny egyik legjobbjának választották.

hirdetés
Uránia Mozi

„Isten ajándéka volt ez a pillanat!”

A Mobil Photography Award egy olyan világverseny, ahová mobiltelefonnal vagy tablettel készült képekkel lehet nevezni. A sokáig Pécsett élő, 29 éves Keresnyei Vince nem is bízta a véletlenre, rögtön három fotót küldött be.

A győztes képet a fővárosi Ferenciek terén lőtte Vince

– A három közül egyikben éreztem azt, hogy megmozgathatja a zsűri fantáziáját. Épp munkából tartottam hazafelé, mikor egy egészen különös képet pillantottam meg a ködös Ferenciek terén. Nem sok időm volt, előkaptam a telefonomat és kattintottam. Már akkor tudtam, hogy hatalmas ajándékot kaptam az élettől, hogy ezt a pillanatot elém tárta – mondta Keresnyei Vince.

Vince 18 éves korában kezdett fényképezéssel foglalkozni
Évek óta szemeztem már ezzel a világversennyel, de csak most sikerült olyan képet lőnöm, amiben éreztem is valami különlegeset.

A Ferenciek terén készült kép Street photo, azaz utcai fotó kategóriában lett az egyik legjobb, így azt Amerikában több helyen, köztük San Fransiscóban és New Yorkban is kiállítják.

Egy iPhone 6-ossal lőtte a képet 

Vince 18 éves kora óta foglalkozik fotózással, grafikai munkákkal. Eleinte nagy fényképezőgéppel járta az utcákat, de mikor megjelentek a jó kamerával felszerelt mobilok, parkolópályára tette a gépét.

Vince szerint mobillal is lehet olyan tartalmas képeket készíteni, mint fényképezőgéppel

– Egy mobiltelefon ma már képes felvenni a versenyt egy 2000 dolláros Canon kamerával is, a lényeg mindig az, hogy mit látsz meg az adott pillanatban és abból milyen kompozíciót tudsz alkotni – tette hozzá Vince, aki operatőrként is dolgozik.

Mindegyik versenyre nevezett fotóját iPhone 6-ossal készítette, majd mobilon még szerkeszti azokat. A zsűri által is kiemelt képre csak egy fekete-fehér effektet dobott, semmi mást.

Szakmán belül nagy port kavar a mobillal készült fotó

– Abszolút új távlatokat nyit a mobilos fotózás – mondta Vince, aki szerint ez a fényképezési mód akkor vált elismertté, mikor egy fotós Irakba csak egy mobiltelefonnal ment ki, mondván, a mobil előtt nem játsszák meg magukat annyira a katonák és így sokkal intimebb képeket tud készíteni róluk. Persze ez hatalmas vitát gerjesztett akkor, de azóta már bevett szokás a telefonnal való fotózás.

Ebben a képben sincs semmi trükközés, ugyanúgy mobillal készült

Egyre jobban látják az emberek a képet

Vince szerint a közösségi média, azon belül az Instagram térhódításával az emberek szeme jobban rááll a szépre, és sokszor meg is látják adott pillanatban a képet, a jó beállításokat.

– Ehhez is sok gyakorlás kell, de a saját ismerőseimen is észreveszem, hogy már egyre ügyesebben komponálnak, ráéreznek egy kép mondanivalójára és tudják is, hogyan kell azt megtálalni – mondja Vince.

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás!

Vince szerint a jó térlátás lehet adottság is, de mindképp kell hozzá a gyakorlás.

– A mobillal való fotózásnál az ember a kreativitására van utalva, itt a kattintás előtt kell gondolkozni, nem utána a számítógépnél – mondja a fényképész.

1 hozzászólás

  1. A fotó tetszik, csak az a kérdés, készíthetett-e ilyent, az út szélén álló férfi engedélye nélkül…

Comments are closed.